Megalakul Kolozsváron az első Műkedvelő Zenés Színjátszó Társulat

A Kolozsvári Magyar Opera támogatásával ANIMA néven Műkedvelő Zenés Színjátszó Társulat indul október 21-től – tájékoztat közleményében az opera. 

Olyan amatőr, könnyed és komoly zenés műfajokat kedvelő nők és férfiak jelentkezését várják, akik betöltötték 18. életévüket, befejezték az iskolát és szeretik a zenét, szeretnek énekelni, táncolni, s mindenekfelett színpadon lenni. Aki az Anima Műkedvelő Zenés Színjátszó Társulat tagja lesz és kiváló tehetségnek örvend, az részt vehet a Kolozsvári Magyar Opera operett és musical előadásaiban, idővel akár a társulat állandó tagjává is válhat.

A Kolozsvári Magyar Opera vezető művészei heti rendszerességgel, valamint az intézménnyel időszakosan együttműködő külföldi szakemberek alkalmanként, olyan műkedvelőknek kívánnak lehetőséget és tudást nyújtani, akikben ott rejlik a tehetség, de eddig nem volt lehetőségük kibontakoztatni.

Aki saját szakmája, munkahelye, mindennapi elfoglaltsága mellett érdekelt és hajlandó egy zenés színjátszó társulat tagjai lenni, annak itt a lehetőség heti 3 alkalommal színészi, valamint zenei műhelyekben fejlődni ének-, mozgás-, beszédtechnika- és drámagyakorlatok által. Ha az első évet és az alapok elsajátítását követően, a második évtől kezdve szeretnének évente legalább egy előadást bemutatni a Kolozsvári Magyar Operában, ezeket elvinni Erdély különböző településeire, valamint benevezni műkedvelő színjátszó társulatok számára rendezett fesztiválokra.

Az Anima műhelyeinek koordinátorai:

  • Beszédtechnika, drámagyakorlat – Gombár Annamária, rendező
  • Mozgás, tánc – Jakab Melinda, koreográfus
  • Ének – Jordán Éva, magánénekes

Fontos tudni, hogy nincs jelentkezési vagy benevezési díj. A műhely működési költségeit a Magyar Opera fedezi. Jelentkezni október október 14-ig lehet az animazenestarsulat@gmail.com e-mail-címre küldött motivációs levéllel. Az e-mail tartalmazza a jelentkező teljes nevét, születési évét és telefonszámát.

Felvételi elvárások:

  • motivációs levél e-mailen elküldve (október 14-ig)
  • egy szabadon választott dal (bármilyen műfajú)
  • egy szabadon választott vers vagy monológ
  • improvizáció (helyben megadott témára)
  • mozgáskészség-próba (helyben megadott témára)

A meghallgatások pontos beosztását a Kolozsvári Magyar Opera honlapján teszik közzé október 16-án, a felvételire október 18-án kerül sor. Az Anima Műkedvelő Zenés Színjátszó Társulat műhelyei október 21-én kezdődnek.

További információkat a 0740184820-as telefonszámon lehet kérni minden nap 10-18 óra között.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?