17. századi erdélyi „slágereket” elevenít fel a Barozda Együttes


-A A+

Az erdélyi táncház-mozgalommal és a Csíkszeredai Régizene Fesztivállal szorosan összekapcsolódó Barozda Együttes új, Kájoni János és a népzene című műsorában foglalta össze négy évtizedes népzenei és régizenei tapasztalatát. A 17. századi erdélyi „slágerek” változataira épülő koncertet a pápalátogatás és a csíksomlyói búcsú közötti héten több székelyföldi helyszínen bemutatták, kedd este elvitték Kolozsvárra, péntek este pedig Budapesten is felléptek vele.

A koncert apropója a polihisztor szerzetes, Kájoni János születésének 390. évfordulója. Azt egyébként csak hozzávetőlegesen lehet tudni, hogy a zenész, botanikus és nyomdász mikor született, de így legalább nyugodtan lehet két évig is ünnepelni, jegyezte meg a kolozsvári Vallásszabadság Házában Simó József, a Barozda Együttes egyik alapító tagja. Kájonit többek között azért ünneplik, mert neki köszönhető, hogy a 17. századi erdélyi zenei világ kutatható: ő volt az, aki végső formát adott a végül róla elnevezett Kájoni-kódexnek. Az értékes dallamgyűjteményt sokáig a csíksomlyói ferences könyvtárban őrizték, majd a huszadik század első felében Kolozsvárra került, később nyoma veszett, majd előkerült és Bukarestben restaurálták, ma a Csíki Székely Múzeumban őrzik.„Nagyon érdekes, hogy ő papként világi táncdallamokat is lejegyzett, és írt hozzá kísérőszólamot is, ebből kiindulva tudjuk mi ezeket négy szólamra áthangszerelni a kor stílusa szerint. Különböző hangszer-összeállításokkal játsszuk, ahogy akkor is volt: rengeteg ikonográfiai adat van, korabeli festmények, rajzok, sőt, leírások is arról, hogy milyen hangszereket használtak” – mondta el a Maszolnak Pávai István Martin György-díjas népzenekutató, a Barozda másik alapító tagja, aki Kolozsváron többek között egy középkori cimbalom-rekonstrukciót szólaltatott meg.

A Kájoni János és a népzene című műsor különlegessége, hogy párhuzamokat keresett a kódexben található dallamok, Domokos Pál Péter, Bartók Béla és Kodály Zoltán gyűjtései, valamint a táncházas körökben ma is gyakorolt népzene között. „Ha ugyanazt az embert beöltöztetjük valamilyen régi, korhű ruhába, aztán átöltöztetjük székely embernek, akkor, aki távolról nézi, azt mondja, hogy ez két különböző ember, de aki közelebb lép, látja, hogy az arca azonos. Ugyanígy a régizene-dallam, ha csupaszon lejátszanánk egy számítógépes midi eszközzel, és utána a népit is ugyanúgy, akkor lehetne látni, hogy a dallam rajzolata hasonló, rokona egymásnak” – magyarázta Pávai István. „Az egyébként nem egyértelmű, hogy a régizene a régebbi, lehet, hogy a népzenéből vettek át az úri zenébe, vagy éppen fordítva, mindenre van példa” – tette hozzá. A zenei „átöltözésnek” megfelelően változtak a koncerten a hangszerek is: Simó József például hol csellón, hol lanton játszott, ami, mint kiderült, gyakorlott zenésznek sem könnyű váltás.

A dallamok egyébként nem csak az úri és a népi körök között „közlekedtek” szabadon, hanem az etnikumok között is. Hallottunk „oláh táncot”, de cigány csúfolót is, amely máshol magyar dallamként, illetve latin szövegű diákdalként is fennmaradt. A hasonló „slágerek” mozgására Pávai István számos példát tud, Apor Lázár magyar nemes tánca például felbukkan román călușar-tánc dallamaként is, illetve szerepel egy 1580-as években megjelent francia gyűjteményben is, táncleírással együtt. „Európában egyfajta táncsláger volt ez. Régen is volt „sláger”, főleg a táncban, csak lassabban terjedt. Nem volt internet, tévé, rádió, de az emberek elvitték a hadjáratokkal, egyébbel. Ezért van, hogy a Kájoni-kódex dallamainak egy része reneszánsz dallam, miközben az 1600-as évek Olaszországa már nem reneszánsz. Bizonyos késéssel megőriztünk olyan dallamokat, amelyeket nyugaton már elfelejtettek” – mutatott rá a zenekutató.A Kájoni-kódex zenetörténeti feldolgozása ugyan már megtörtént, de a dallamok rokonsági kapcsolatait lehetne még keresgélni, véli Pávai István. A népzenekutató, aki az MTA BTK Zenetudományi Intézetének és a Hagyományok Házának is vezető beosztású munkatársa, egyébként úgy látja, hogy a régizene és a népzene területén is emberhiánnyal küzd az erdélyi kutatás. A Kolozsvári Operabarátok Köre kiadásában nemrég megjelent, Sófalvi Emesével közösen összeállított A romániai magyar vonatkozású zenetudomány első évszazada című bibliográfiából látszik, hogy az utóbbi években a fiatal kutatók inkább a nemzetközi témák iránt érdeklődnek. „Pedig Erdélyben lenne mit kutatni. Kellene egy olyan iskola, amilyent a mi időnkben Jagamas János, Szenik Ilona, Almási István képviselt” – összegzett a népzenekutató, ugyanakkor azt is elismerve, hogy ez a munka egyre nehezebb és egyre több szakértelmet igényel.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X