Elhunyt Alexandru Darie rendező, a román színház egyik meghatározó alkotója

Elhunyt szerdán 60 éves korában Alexandru Darie rendező, a román színház egyik meghatározó alakja, a bukaresti Bulandra Színház igazgatója.

A művész betegségben szenvedett, az utóbbi két hétben kórházi kezelésre szorult. A rendező Iurie Darie népszerű román színművész fia volt. Alexandru Darie a bukaresti színművészeti egyetem rendezés szakán végzett 1983-ban, majd romániai vidéki színházakban dolgozott, például Nagyváradon és Piatra Neamton. 1989-ben rendezőként alkalmazta a bukaresti Teatrul de Comedie színház, ahol színpadra állította a Szentivánéji álmot. Ez a darab meghívást kapott a Londoni Nemzetközi Színházi Fesztiválra, majd a produkciót a világ húsz legjobb előadása közé jelölték. Darie az Egyesült Államokban és Japánban is rendezett.

2002-ben nevezték ki a bukaresti Bulandra Színház igazgatójává, amelyet a román színházi szakma a főváros és az ország egyik legjobb teátrumának tart. Az intézmény tagja a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal együtt az Európai Színházi Uniónak, amelynek elnöki tisztségét 2006-ban töltötte be Darie.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?