Fehér Éjszakával ünneplik a magyar dráma napját Temesváron

Fehér Éjszakát hirdet vasárnapra a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A magyar dráma napja alkalmából szervezett ingyenes eseményen kulisszalátogatás és színházi kvíz is lesz.

Idén a program kiegészítéseképpen a színház színészei 16 órától mesét és verset olvasnak a kicsiknek, akik lerajzolhatják a hallottakat és műveikből kiállítás készül az előtérben, közölték a szervezők.

18 órától Tasnádi-Sáhy Péter West story című drámájának felolvasó-színházi bemutatójára várják az érdeklődőket.

Az előadás után 19 órától kulisszaséta lesz a társulat színművészeinek vezetésével: feltárulnak az előadások gyártásának helyszínéül szolgáló műhelyek, a díszletraktárak, a fény- és hangtechnikai fülkék, a grafikus irodája, valamint az öltözők és a színpadok kulisszái. A vezetett sétákat magyar és román nyelven tartják.

20:30-tól kvízen mérhetik fel általános és a temesvári előadásokkal kapcsolatos ismereteiket az érdeklődők a Stúdió teremben, nyeremények fejében. Az éjszakai program az előzőleg feltérképezett kulisszákban zajló kincsvadászattal zárul. A résztvevők az új évadra érvényes Kult Card bérletet nyerhetnek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?