Kolozsvár, újratervezés – nagyinterjú Guttmann Szabolcs építésszel


-A A+

Újratervezés, akár a GPS-ben. Ezt elsősorban azokra az épületekre, városrészekre értette Guttmann Szabolcs, amelyek várostörténeti szempontból is rendkívül értékesek, és föltétlenül át kell esniük egy olyan rehabilitáción, amely a letűnt korok rég eltemetett szépségeit fedi föl, őrzi meg, és ruházza fel új funkcióval, annak érdekében, hogy a városszövetben továbbá is méltó helyet foglaljanak el. A műemléképületekről való gondolkodást, gondoskodást, az épített örökség „újratervezését” egy életen keresztül művelte, hiszen már diplomamunkája is erről szólt. Igazán nagyot Szebenben tudott alakítani (a 2000-es években), ahol tehetség, pénzforrások, a városi önkormányzat elköteleződése és a szakmai tudás összefonódásának segítségével olyan városképet sikerült formálni, ami mai napig egyedülálló Romániában. Guttmann Szabolcs építész, urbanista, műemlékvédelmi szakember már sok-sok éve Kolozsváron, szülővárosában is próbálja a közösség hasznára fordítani eddig szerzett tapasztalatát. Hogyan tervezné újra Kolozsvár egyik-másik sarkát, hol voltak konkrét, de elvetélt próbálkozások, mivel lehetne kimozdítani ezt a várost abból a holtpontból, amelyhez nagyon gyorsan közeledik építészeti, urbanisztikai szempontból, ezek voltak beszélgetésünk fő témái.

Guttmann Szabolcs építész | Fotó: a szerző felvétele

Az interjút legalább két hétig egyeztettük, mert Guttmann Szabolcs örökmozgó, és egész Erdélyben vannak felvállalt, elvállalt, munka alatt lévő dolgai: Nagyvárad, Máramarossziget, Nagyszeben, csak néhány azok közül a városok közül ahol pár nap alatt megfordult, amíg végre leülhettünk szemtől szemben a kolozsvári ferences rendi kolostor udvarán lévő, „újragondolt” melléképületben. A házigazda rögtön nekem szegezi a kérdést:

Tudod, hogy hol vagy te itt?

Bizonytalan fejrázásomra érkezik is azonnal a felvilágosítás:

Ez a Szent Bonaventura nyomdának a parazita épülete. A csíksomlyói ferences nyomda 1906-ban költözik Kolozsvárra, akkor még dübörgött a kolostor felújítása budapesti pénzekből, természetesen. A Szent Bonaventura  kolozsvári korszaka1906-tól 1944-ig tartott, és a két világháború között saját forrásokból kezdték el fejleszteni, hiszen akkor már más lehetőségük nem volt. Ezt az épületet is akkor húzták fel ide, illetve azokat a helyiségeket a várfal tövében, ahol most a Talentum Iskola osztályai működnek. Annak idején nyomdai célokra használták ezeket a termeket, a kisipari létesítmény követelményeinek megfelelő helyiségek voltak. Azóta nincs telekkönyvezve, de létezik és működik. Mi, amikor ide kiköltöztünk a kolostor épületéből, ahol néhány szobában dolgoztunk, beburkoltuk fával, és próbáltunk egy kortárs, környezetbe simuló interpretációt adni ennek a „parazita” épületnek, amelyre egyébként nagy szükségünk van ahhoz, hogy el tudjuk látni a felújítással járó sokrétű feladatot.

Az egykori Szent Bonaventura ferences nyomda épületének korszerűsített külseje

Mi lesz ennek az épületnek a sorsa? Megmarad? Én akár azt is le tudnám képzelni, hiszen van rá történelmi hivatkozási alap is, meg sok nagyon jó külföldi példa van arra, hogy létezik egyfajta kortárs interpretációs része is a műemlék-együtteseknek, ahova információs irodát, mellékhelyiségeket, egyebeket terveznek a működtetők.

Egyértelmű, hogy amikor minden mással elkészültünk, akkor ezt az épületet le kell bontani, és kiásni régészetileg, kitalálni a jövőképét, viszont ez nagyon messze áll tőlünk időben egyelőre. Most a kolostor tereinek a kialakításával küszködünk, azonban már azoknak a funkciója is sokféle változáson ment keresztül. A rend ragaszkodik ahhoz, hogy lakhatást biztosítson olyan erdélyi diákok számára, akik Kolozsváron végzik tanulmányaikat, és erre szeretné fenntartani az épület templomhoz ragasztott szárnyát, illetve annak az utcára beforduló részét, ahol a sarokban valamikor a zeneiskola idejében a tanári helyezkedett el, mára azonban kiderítettük, hogy ott lehetett az első királyi lakosztály, amely azoknak a koronás főknek volt fenntartva, akik Kolozsvárra látogattak.

Ez mit jelent? Ki lehetett az első király, aki itt szállt meg, Mátyás?

Valószínű, hogy ő volt, bár erre egyelőre írásos bizonyítékaink nincsenek. De gondoljunk bele, hogy a 15. században nincsenek ötcsillagos szállodák, tehát utazás közben az uralkodó az általa támogatott szerzetesrendek kolostoraiban vagy a hozzá hű főurak váraiban száll meg. Kolozsváron szinte egyértelmű, hogy a ferencesek rendházát választja, amikor uralkodása alatt kétszer is megfordul kincses városában. Írott dokumentum azonban csak Izabella itteni tartózkodásáról van. Amikor a török „kiebrudalja” Budáról, akkor Erdélybe jön, Kolozsvárra, és itt száll meg, abban a nevezetes vendéglakosztályban.

És miért nem a szülőházában száll meg Mátyás? Izabella miért nem keres egy módos főurat, avagy városi polgárt, aki befogadja? Miért jobb a kolostor?

Mert biztonságosabb egyrészt, másodsorban pedig saját pénzük is benne van, hisz a királyok támogatják a rendházak terjeszkedését, erősödését. Visszatérve a biztonsághoz: nemcsak a mostani államfőknek fontos az, hogy szigorúan ellenőrizhető helyeken lakjanak, ez már akkor is fő szempont volt. Nos, úgy kell elképzelni ezt a lakosztályt, mint egy duplán biztonságos helyet, egy megerősített torony az épületen belül. Egy egész lakótoronyról van szó tulajdonképpen, egy egész védelmi rendszer, egy végső menedék, amiben lent van konyha, kamra, és minden szükséges, a felsőbb szinten a lakosztály, majd afölött, mint a mi esetünkben, egy könyvtár-dolgozószoba funkcióval rendelkező terem - ami a mostani elképzelések szerint a bentlakók könyvtár, illetve dolgozószobája lesz. Egy kémény melegíti az egészet, csak egy belső csigalépcsője van. Eddig Szeben az egyetlen város, ahol bemutatható volt eddig ez a típusú megerősített lakótorony, itt volna egy következő lehetőség.

A ferences rendház épülete reneszánsz ablakeretekkel és néhány kábellel tarkítva

Ez látogatható lesz? Megnézhetem-e a híres lakosztályt?

Nem. A rend úgy döntött, hogy egyelőre nem látogatható semmi sem, és ujjlenyomatos belépéssel lehet csak beljebb kerülni. Mi több, az iratanyag, amely a fent említett könyvtárszobában volt letétbe helyezve, és amelyet 1948-ban átvittek az Országos Levéltár kolozsvári fiókjának a székhelyére, még mindig nem kutatható. Számunkra is óriási segítség lett volna, ha a restaurálás elkezdésekor rendelkezésünkre állt volna a megfelelő dokumentáció, azonban formai okokra hivatkozva – azzal az indoklással, hogy még mindig nincs rendszerezve az anyag – nem tudtunk hozzáférni.

Milyen rendeltetést szerettetek volna adni a felújított épületnek? Mit szeretett volna a ferences rend? Mit a szakemberek? Hol tart most az elképzelés?

Egy norvég alapból finanszírozott restaurátori központ volt a kezdeti elképzelésünk, azonban az már nem él. Az évek során több ötlet felmerült, most ott tartunk, hogy a Talentum Iskola marad, lesznek bentlakásos részek, meglesz a szerzetesek élettere, azonban, hogy milyen mértékben lesz látogatható a komplexum, az még nem dőlt el, most egyelőre teljes a zárlat. Remélem, hogy legalább időszakos látogatásokra lesz lehetőség, illetve lesz egy múzeumi terem és a kerengőt is meg lehet majd tekinteni. Persze, érthető, hogy nem napi zsibvásárt szeretnének a tulajdonosok, de valószínű, hogy lesz egy időszakos látogathatási idő.

Nincs pénz a világraszóló leletek bemutatására

Egy ilyen értékes épületről akár a teljes interjú szólhatna. Kiderül, hogy csak a felújítás során kiemelt értékes 14-15. századi kövekből egy teljes lapidáriumot lehetne létrehozni. De ókori maradványokból is, hiszen több mint valószínű, hogy itt lehetett Napoca városnak a szíve, egy olyan szentéllyel, amelyet a szombathelyi Iseumhoz hasonlít Guttmann Szabolcs, már csak azért is, mert ő is valami hasonlót szeretett volna megvalósítani itt, Kolozsváron, amely turisták százezreit vonzaná, de egyelőre sem a város, sem más befektető nem hajlandó támogatni azt a folyamatot, amely az ókori és a középkori Kolozsvár megmutatását elősegítené.

Valószínű, hogy itt van a középkori város legpompásabb temploma. Sőt mi több, ez a templom ókori falakra épült: az első római kori templomból nőtt ki. A régészeti ásatások egyik legmeghatóbb pillanata a kolozsvári Rómeó és Júlia megtalálása volt, én azt hiszem, hogy az akkori iskolások közül, akik látták a folyamatot, minimum hárman régészek, történészek vagy restaurátorok lesznek. Hihetetlen ereje volt annak a képnek, ami elénk tárult, és amit az itt tanuló iskolások velünk egy időben láthattak: egy pár, aki egymás kezét fogja. Innen a név is. A régészek az 1500-as évekre teszik a temetésnek az időpontját, amikor már állhatott a kolostor kerengője. A két fiatal 30 év körüli lehetett.

A kolozsvári Romeó és Júlia csontváza a feltáráskor | Forrás: kultúra.hu

A várfal és a kolostor közötti kis részen még román kori szentély nyoma is látható. Szóval Kolozsvárnak ezen a kicsi kis részén a római kortól, a kora keresztény koron keresztül a középkorig nagyon sok mindent be lehetne mutatni. Mi több erre az építkezési engedélyünk is megvan, csak épp pénzünk nincs rá. A város adminisztrációja tabula rasa ilyen szempontból, holott ezek olyan horderejű dolgok, amelyeket éppen nekik kellene felismerniük, hogy micsoda potenciál rejlik ezekben a történetekben. Pedig ha az adminisztráció nem indítja el ezeket a folyamatokat, akkor nincs aki. A Történelmi Múzeum épphogy ébredezik, nincs ereje semmit sem megszervezni. Annak ellenére, hogy a Babeș-Bolyai Tudományegyetemnek erős történelmi kara van, és azon belül is az ókorászok nagyon jól vannak reprezentálva, a legnagyobb köd az úgynevezett „Napoca város” történetének a láthatósága körül van. Egyelőre csak az urbanistáknak az elmélete, hogy a középkori Kolozsvár azért rendelkezik olyan szabályos úthálózattal, mert az ókori Napoca úthálózatára épül. Erre egy régészeti ásatás sem adott plusz argumentumot, negatívat azonban igen. És éppen akkor, amikor politikai propaganda lett ebből, ugyanis a Főtéren nagy csinnadrattával átadott feltárt és konzervált épület-maradvány épp azt bizonyítja, hogy ott helyezkedik el az épület, ahol most köztér van. Tehát épp annak a bizonyítása nyöszörög, hogy a középkori város szerves továbbélése az ókorinak.

Mindent beborít az aszfalt

Nézzük meg közelebbről ezt a mai központot, ha már rögtön ide kerültünk ki az óvárból. Ennek egyik része már le van zárva az autós forgalom számára. Amikor ez kiépült, sokféle ásatást, feltárást végeztek. Akkor nem lett volna lehetőség arra, hogy bizonyos falrészletek, akár ókoriak, akár középkoriak előkerüljenek, és úgy is maradjanak, láthatón?

Dehogynem. Fent, a mai járószint fölött látható a 19. század és a barokk, majd szint alatt következett volna a középkor, ókor. Egy függőleges várostörténet. A járdákat úgy lehetett volna osztani-szorozni, hogy minden kávézónak, kocsmának legyen ilyen lejárata, amely levezetett volna a középkori, ókori város mélyébe. Ezeket kellett volna megmutatni. És nem nekünk kell feltalálni, hogy hogyan tegyük ezt, mindössze a nemzetközi szinten elismert gyakorlatokat kellett volna életbe ültetni itthon is. Ezek lehetnének a legszebb felületei a városnak, ahol végre nincs semmiféle akadálya annak, hogy bejárhassa mindegyik turista és városlakó az érdekesebbnél érdekesebb járószint alatti rejtett zugokat. 

A Főtér autómentes nyugati oldala

Ráadásul, amióta megtörtént Bukarestben a Colectiv-tragédia, azóta a szép hangulatos, boltozatos pincehelyiségeket biztonsági okok miatt nem lehet használni, mert nincs két kijáratuk. Az általam javasolt megoldással, a Főtér nyugati járdarészéről való leásással mindegyik pincéhez, nemcsak a régészeti leletek lehettek volna gyönyörűen bemutatva, hanem mindegyik pincének meglett volna a két kijárata. De itt, ha netalán nekifognak valamelyik utcarész felújításának, korántsem szempont ezeket az ókori/középkori kincseket megmutatni. Az aszfalt mindent befed. Az úgymond legújabb, legmodernebb felújításoknál is azt látni, hogy az épület sarkában egy nagy fekete kábel áll ki a földből, és onnan ugyanúgy kúsznak fel az épületekre a különböző drótok, mint azelőtt. Holott ezt tanulni lehet. Én is tanultam annak idején Nagyszebenben német és luxemburgi szakemberektől. De itt, ha nem teszi szóvá senki, akkor a vandál felújításnak vége-hossza nem lesz, és mindent beborít az aszfalt.

Zárt kapuk mögött a középkori városfal tornya

Ez a helyezet a járószint alatti várostörténeti kincseinkkel. És mi van a szint fölött?

Itt azonnal Kolozsvár legrégebbi saroktornyával kell kezdenem, ami elvesztette funkcióját még a késő középkorban, amikor megépült a második várfal. Idővel, főként miután megépült a második várfal is, lassan-lassan eltűnt az épületek között. Mára gyakorlatilag láthatatlanná vált. Ha bemegyünk a Bocskai (Sextil Pușcariu) utcába, akkor annak a sarkán egy kapu fogad, amögött van a torony, amit néhány évvel ezelőtt, 2007-ben Emil Racoviță Múzeummá alakítottak át. Azonban, alig pár éves működés után bezárt a múzeum, és a torony már semmiféle irányból nem megközelíthető. Érdekes módon ennek a legrégebbi várostoronynak a rehabilitációjáról éppen Virgil Pop kollégám írt diplomamunkát, amelyet a bukaresti Ion Mincu Egyetem elfogadott, ami azért érdekes, mert 35 évvel ezelőtt ez a bátor gesztus megengedhető volt. Nem sokan vállalták, én voltam az a másik ilyen ember, aki rehabilitációban gondolkodtam, de legalább nem gáncsoltak el. Most az építészeti egyetem meg sem engedi azt az opciót a frissen végzetteknek, hogy „újratervezzenek” egy műemléképületet. A diplomamunkáknak mindenképp vadonatúj épületekről kell szólniuk. Érdekes ez a visszafejlődés a harminc év alatt.

Szóval Virgil Pop a torony rehabilitását tervezte el annak idején… és most, 35 év múlva ez még mindig aktuális téma.

Igen, mert ezt a tornyot elfelejtették százszázalékosan. Az Emil Racoviță Múzeum létrehozása sem tudta kiemelni a feledés homályából a műemléket, nem beszélve arról, hogy a világhírű biológus emléke is sérül ezzel a méltánytalan eljárással, mert ahelyett, hogy megvásárolták volna a lakását, és ott rendeztek volna be neki emlékszobát, bemutatva a munkásságát, meg a személyes tárgyait, mindent áthurcoltak ebbe a toronyba, amelyet néhány év múlva bezártak, ráadásul most egyáltalán nem megközelíthető az épület. 2011-ben ugyanis az udvaron lakó társtulajdonos megunta, hogy a városháza semmit nem fektet bele a telek fenntartásába, és bezárta a Bocskai (Sextil Pușcariu) utcáról nyíló kaput, tehát még az udvarra sem lehet belátni. A Főtérről nyíló bejárat (Főtér 24. szám) pedig egy olyan udvarba vezet, amelyet a kolozsvári Iparos Szövetség igényelt vissza, ők is bezárták, és ott sem lehet átjárni, hogy bárki legalább megnézhesse a saroktornyot. 2014-ben derült ki, hogy bár 2011-től megszűnt a bejárhatóság az épületbe, három év alatt az önkormányzat jogi osztálya nem volt képes elkészíteni azt a beadványt, amely alapján törvényes úton biztosíthassák a bejárhatóságot a múzeumhoz. Nemrég fedeztük fel, hogy a Főtér 25. szám alól is van egy bejárati lehetőség, gyorsan utánajártam, hogy mi lehet ott, kiderült, hogy nemrég egy nagyon elegáns kávézót nyitottak meg, amelynek a belső udvaráról egy örökösen zárt szürke kapun lehetne bejutni a toronyhoz. A kávézó tulajdonosával folytatott tárgyalásaim során arra a megállapodásra jutottunk, hogy megnyitja a kaput, és mi bejuthatunk a toronyhoz. Az üzletember ugyanis látja benne a potenciált, hogy ha rendbe hozzák a múzeumot, akkor az még a kávézó látogatottságának sem árt, tehát nyitott mindenféle javaslatra, azonban, hogy mikor lesz mindebből egy sikeres, működő történet, azt nem tudnám megmondani. Egyelőre az van, hogy a toronyba vezető lépcsők annyira le vannak rohadva, hogy életveszélyesnek minősül a bejárás az épületbe.

A Főtér 25. szám alatti kávézó udvara, amelynek végében látható az a szürke kapu, amely mögött található a saroktorony

Nincs összefüggő terv

Ezek szerint a frissen festett homlokzatok mögött rohadnak a műemléképületek, ha nagyon sarkosan akarok fogalmazni. Van-e ebből kiút? Tudom, hogy ezek nagyon hosszadalmas, bonyolult folyamatok, de éppen a nagyszebeni példa mutatja, hogy mégsem lehetetlen összehozni egy jó koncepciót, és a pénzt is össze lehet gyűjteni, ki lehet pályázni a célra. Kolozsvárról évek óta azt halljuk, hogy a legdinamikusabban fejlődő romániai nagyváros. Mindenki idetódul, IT cégek, külföldi befektetők. Mi hibádzik?

Bonyolult. Az IT dübörög valóban. De az IT cégnek teljesen mindegy, hogy a város melyik részében működik. Megvásárolnak egy lepukkant gyártelepet, egy részét átalakítják irodaházzá, másik részét lakásokká, kis vendéglők, bevásárlási lehetőség legyen valahol a közelben. Az már város a városban, amivel megoldottam a közlekedési problémát, minden szükségletét az alkalmazottaknak kielégítem egy kis területen belül. „Kicuccolom a hubot”, hogy jól érezze magát a jól kereső fiatal alkalmazott, és ezzel olyan hírét terjesztem a városnak, amely eddig nem létezett. Vegyük például az egykori Libertatea gyárnak az átépítését, amely díjat is kapott, van benne egy kis angol civilizáció, mert régi téglaépületet mentek át a mába, tovább fejlesztem, modernizálom az infrastruktúráját, és ezzel megteremtek egy olyan oázist, ahova nyugodtan meghívhatok a világ bármelyik részéről fiatal dolgozókat, mert biztos jól érzik itt magukat. A Liberty Technology Parkban – ahogy most nevezik – több tíz nemzetközi cég alkalmazottai dolgoznak, dübörög a komplexum, tudtommal. Azonban nem mindegyik cégnek éri meg Kolozsvárra jönni. A Mercedesnek például az volt az elsődleges, hogy könnyedén meg tudja közelíteni azt az ipari telepet, amelyet ki akar alakítani. Így ment el Kecskemétre, mert ott két autópálya is a rendelkezésére áll ahhoz, hogy a legyártott autókat el tudja onnan szállítani, ráadásul a város német nyelven működő óvodát és iskolát is biztosít az alkalmazottak gyerekeinek. Erről szól a 21. század, hogy a megaberuházások érdekében olyan körülményeket kell teremteni, hogy azok valóban megvalósuljanak.

Ez nagyon érdekes, de úgy érzem, hogy elkanyarodtunk az eredeti témánktól, a műemléképületektől, középkori Kolozsvár újratervezési lehetőségeitől, stb.

Egyáltalán nem, mert itt jön a csavar. A középkori városnak, a műemléképületeknek a fenntartására pénzre van szükség. Nagyon sok pénzre. Ez pedig a befektetőktől jön. De az még mindig nem elég, hogy esetleg ezek az összegek befolynak az önkormányzat pénztárába. Egy olyan adminisztrációra van szükség, aki hajlandó ezt a pénzt arra költeni, hogy föltámassza ezt a rejtett, porosodó kultúrát. Beszélgettünk a Főtér nyugati oldaláról, és az ott ki nem használt lehetőségekről, akkor, amikor lezárták az autós forgalom számára. A pozitívumairól sem szabad elfeledkezni, látszik, hogy mennyire földobta a városközpontot már csak ennek az oldalnak az újratervezése, ráadásul a város vezetősége is rájött, hogy a kávézók, éttermek részéről sokkal nagyobb jövedelemre számíthat, mint abból a néhány parkolóból, amelyet ott tartott fent. Emiatt most már egyre inkább felmerül annak a lehetősége is, hogy az északi oldal elhanyagolt udvartereit is át lehetne alakítani valamilyen formában, és nem elhanyagolt szociális lakások meg használtruha-kereskedések működjenek ott, hanem egy jól átgondolt tervvel oda is komolyabb befektetőket vonzani.

A Liberty Technology Park

Tehát vannak pozitív példák is. Van elmozdulás.

Pontszerű példák vannak. A problémát én abban látom, hogy nincs egy átfogó elképzelés, egy összefüggő terv. Vegyük például a Tűzoltótorony felújítását. Nagyszerű ötlet, mindenki megszavazta. Igen ám, de nem elég ilyen pontszerűen gondolkodni, hanem hálózatban kell. Elmegy a turista, megnézi a felújított tornyot, kilép az épületből, és egyből elgázolja az első autó, olyan forgalmi körülmények vannak a környéken. Nem beszélve arról, hogy kínálat szempontjából teljesen sivár: hentesüzlet, mindenféle kétes butik meg pénzváltó működik a környéken. Akkor erre a felvetésre született meg az ötlet, hogy legyen a Szappany (Tipografiei) utca is sétáló utca. Igen ám, de ha a környék teljesen le van pukkanva, mert a városvezetés már évek óta nem fektetett be azon a részen, akkor nagyon nehéz a semmiből valamit varázsolni. Ráadásul a sétáló utcákból álló övezetet valahogy összefüggő egésszé kell tenni. Most úgy néz ki, hogy valahogy összefércelhető lesz. Mert először megvolt ugyan a Múzeum tér, viszont a Kornis (Émile Zola) utca nem tartozott a gyalogos övezethez. A Főtérnek a nyugati oldala meglett, de elmaradt az északi meg a déli. Ha viszont elkészül a Szappany (Tipografiei) utca felújítása a Tűzoltó toronnyal, akkor onnan elindulva át lehet jönni a Kornis (Émile Zola) utcán keresztül az Óvárba,  útba ejtve természetesen  a Wesselényi avagy Híd utcát (Regele Ferdinand), ahol az éppen zajló munkálatok során felszínre bukkantak az egykori kaputoronynak a maradványai, majd onnan a Főtérre, onnan pedig a Farkas utcába lehet majd felmenni, tehát egy aránylag szép hosszú, kellemes sétára alkalmas övezet fog kialakulni. Ráadásul, ha az Óvár saroktornyát is sikerül kiszabadítanunk a bezártságából, akkor azt is be lehetne iktatni ebbe az útvonalba.

A Szappany utca és a Tűzoltó torony

Szóval, végül minden megoldhatóvá válik, a rossz tervezésen is lehet javítani, lehet megoldást találni, ha egyáltalán elkezdünk beszélgetni róla, mert akkor kiderülnek a bajok. Az általános és részletes urbanizációs tervek olyan stratégiákat állítanak fel, amelyekhez ragaszkodni kellene, és akkor ezekhez lehet rendelni azokat a pénzügyi alapokat, amelyek elengedhetetlenek a megvalósításhoz.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X