Elkészült az Erdélyben játszódó lélektani krimi előzetese


-A A+



Bagota Béla első nagyjátékfilmje, a Brassóban és a fiktív erdélyi bányavárosban, Valanban játszódó lélektani krimi november 21-én kerül a magyarországi mozikba. Az erdélyi bemutatóra még várni kell, addig is mutatjuk a feszült, mozgalmas filmet ígérő előzetest.

A Valan – Az angyalok völgye című film Balánbányán, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban és Budapesten forgott, a szereposztásban több erdélyi színészt találunk, például Hatházi Andrást, Pál Emőkét, Tollas Gábort  és Mátray Lászlót. A stáb további kulcsszereplői is erdélyi kötődésűek: Kántor László producer és Márkos Albert zeneszerző is Kolozsváron született.

A történet szerint a romániai forradalom káoszában egy 13 éves kislány nyomtalanul eltűnik Valanból, a hólepte erdélyi bányavárosból. Huszonkét évvel később az eltűnt lány bátyja, Péter (Krisztik Csaba) rendőrként nyomoz gyerekkereskedelmi ügyekben Brassóban. Amikor megtudja, hogy szülővárosa környékén egy holttestre bukkantak, arra gyanakszik, hogy a húgát találták meg. Hosszú idő után visszatér Valanba, ahol a bűneset mellett saját démonaival is meg kell birkóznia.

Bagota Béla 2010-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Tiszta kézzel című kisjátékfilmjével elnyerte a legjobb diplomafilmnek járó Simó-díjat. A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a Matrix Film gyártásában készült Valan operatőre Garas Dániel, vágója Szalai Károly.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X