Erdélyben forgott nagyjátékfilm nyitja a 19. Filmtettfesztet


-A A+

Szőcs Petra Déva című első nagyjátékfilmje nyitja a 19. Filmtettfesztet Kolozsváron. A Velencei Biennálé finanszírozásával Déván és Petrozsényben forgott filmet, amelyben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány növendékei is szerepet kaptak, október 2-án, szerdán este hét órától vetítik a Győzelem moziban a rendező és a stáb több tagjának jelenlétében, írja a filmtett.ro.

A kolozsvári származású rendező alkotásai korábban is szerepeltek a Filmtett Egyesület éves magyar filmszemléjén, 2016-ban Csoszogj úgy című kisfilmjével 2016-ban el is nyerte a Filmtettfeszt versenyének fődíját.

A Déva nemzetközi bemutatója a 2018-as Velencei Filmfesztiválon volt. Szőcs Petra filmje az első magyar projekt, amelyik támogatást kapott a 2012 óta működő olasz Biennale College program keretében. Januárban a Göteborgi Nemzetközi Filmfesztivál New Voices szekciójában is bemutatták.Katót (Nagy Csengelle), a dévai árvaházban élő tinédzser lányt hajszárítás közben megrázza az áram. Ez az először banálisnak tűnő esemény teljesen felfordítja az életét. Az árvaházat ellepik az áramszolgáltató szerelői, és még egy új önkéntes, Bogi (Komán Boglárka) is megjelenik, hogy segítsen az otthonban helyreállítani a rendet. Katót annyira elbűvöli Bogi, hogy teljesen újra kell értékelnie a saját világlátását.

A forgatókönyvet Nagy V. Gergő és Szőcs Petra írták, producere Fülöp Péter, operatőre Dévényi Zoltán, vágója Dunai László, dramaturgjai Nagy Dénes és Németh Gábor, a rendező munkatársa Bodor Balázs volt. A főbb szerepeket Nagy Csengelle, Mohamed Fatma és Komán Boglárka játsszák, a gyerekszerepekben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány növendékei láthatók. A film Déván és Petrozsényben forgott.

A Déva a 19. Filmtettfeszt keretében Kézdivásárhelyen és Kovásznán lesz látható. Szeptember végén a csíkszeredai Filmszereda is műsorra tűzi, október közepétől pedig Sepsiszentgyörgyön is vetítik.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X