A Koldusoperával indít évadot a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 71. évadának első bemutatója a Szegedi Szabadtéri Játékokon augusztusban már bemutatott Koldusopera lesz. Bertold Brecht művét Bocsárdi László rendezte, a zenei koordinátor Incze Katalin, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere és korrepetitora volt.

A sepsiszentgyörgyi bemutató tervezett időpontja a meghirdetett október 6-tól eltérően október 8., hívja fel a figyelmet a színház közleménye.A 2019/2020-as évadban két előadás is a csapatmunkára épít. Bemutatják a Tamási Áron Színház színészeinek összefogásából született Az, amit mondani kell című, a klasszikus próbafolyamattól eltérő módon létrejövő Kányádi Sándor emlékestet. A költő verseiből és gyermekkori történeteiből összeálló előadás nem egy rendező irányította produkció, hanem egy közösségi alkotófolyamat, a csoportban való gondolkodás eredménye. A Kányádi-est címe egy kisiskolás spontán véleményét idézi a költészet lényegéről: [Vers] az, amit mondani kell.

Pálffy Tibor rendezőként is bemutatkozik az új évadban: a sepsiszentgyörgyi színház színművésze a fiatal orosz drámaírónemzedék egyik legjelentősebb alakjának, Ivan Viripajevnek az Illúziók című művét állítja színpadra. A szöveg kulcskérdése, hogy mindennapjainkban milyen viszonyok mentén létezünk embertársainkkal.

Vendégelőadásként a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Moliére Scapin című művéből készült produkcióját tekintheti majd meg a közönség Bocsárdi László rendezésében. Moliére utolsó előtti darabját 2019-ben mutatta be a szatmári színház, amelyben a címszerepet meghökkentő módon nem férfi, hanem nő, Márkó Eszter játssza, aki az idei évadtól kezdődően a Tamási Áron Színház tagja: „Ebben az előadásban nem tematikailag, hanem a szerep megformálásának módja miatt lényeges, hogy Scapin nő legyen. (…) Scapin a művész és a művészet megtestesítője, és bár a művészetnek nincsen biológiai neme, a művészben mégis benne van az a fajta hihetetlen empátia, ami elsősorban a nőben van meg, aki magában hordozza az új élet születésének lehetőségét is. Nem akartam, hogy pusztán a klasszikus férfi szolga archetipikus játékossága legyen jelen a színen” –  indokolta a szokatlan szereposztást Bocsárdi László.

A 2019-es évet búcsúztató szilveszteri előadás meghívott produkció, a budapesti Monarchia Operett előadásában. A több mint tíz éve alakult színházi társulat célja, hogy a világhírű operett műfaj fenntartása érdekében fiatal tehetségekkel, lendületes formában, de a klasszikus értékeket megőrizve népszerűsítse a magyar kultúrát. A társulat gazdag látványvilágú előadásai nemzetközi színpadokon is sikert arattak, Amerikában, Izraelben, Németországban, Oroszországban és Luxemburgban is vendégszerepeltek már. Az előadásaik kiérdemelték a kritikusok szerint „a leglátványosabb magyar operettgála” címet.

A 2019/2020-as évadban visszatérnek a Tamási Áron Színházba a helyi közönség által már ismert rendezők: Radu Afrim mellett az elmúlt évadban bemutatkozott Hegymegi Máté és Botos Bálint is újra Sepsiszentgyörgyön rendeznek. Továbbra is műsoron maradnak az elmúlt évadok legsikeresebb produkciói: a Barbárok, A társadalom támaszai, a Sam, avagy felkészülés a családi életre, Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél, Alice, Anna legenda, norway.today,  Liliom, Kaisers TV, Ungarn, és a Tesztoszteron című előadások.

Az új évadban a Tamási Áron Színház könnyebbé és egyszerűbbé szeretné tenni a színházlátogatást, ezért a kötöttebb formájú bérlet helyett kedvezményes jegyek szélesebb kínálatát biztosítják. Továbbra is kedvezményes lesz a belépés nyugdíjas- és diáknézők számára, a vidéken élők csoportos kedvezményes jegyeket válthatnak az előadásokra. Színházi alkotók, szakirányú képzésben részt vevők igényelhetnek szakmai jegyet. A színházat támogatni akaró nézőik ebben az évadban is vásárolhatnak mecénás bérletet, mely előzetes helyfoglalást követően továbbra is érvényes a Tamási Áron Színház, az M Studio mozgásszínház és a Cimborák Bábszínház produkcióira, valamint a meghívott előadásokra. A mecénás bérletek ára az előző évadokhoz képest nem változott. Nagycsaládos igazolvánnyal rendelkező nézőink az új évadban szintén kedvezményesen látogathatják előadásinkat. Az előadásokra továbbra is előzetes helyfoglalás szükséges.

A 2019/2020-as évad előadásaira szeptember 5-től, csütörtöktől válthatók jegyek a Központi Jegyirodában, valamint online. A jegyiroda hétfőtől csütörtökig 9–16 óra között, pénteken 9–13 óra között, valamint előadások kezdése előtt egy órával lesz nyitva.

Kapcsolódók

Kimaradt?