Hat erdélyi dokumentumfilm indul a Filmgalopp fődíjáért

Az ötödik alkalommal megszervezett Filmgalopp fődíjáért és közönségdíjáért hat erdélyi dokumentumfilm indul. Az alkotásokat a 19. Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle keretében több helyszínen vetítik – írja a filmtett.ro.

Az egymillió forintos fődíjat odaítélő szakmai zsűri tagja Báron György filmesztéta, Lévai Balázs rendező, producer és Csuja László rendező. A fődíjat, akárcsak a versenyfilmekre leadott online szavazatok alapján kiosztott 1000 lej értékű közönségdíjat a zárónapon, szombaton adják át.

A versenyfilmek között említhetjük a Csapó Huba rendezésében készült Gyimesek ritmusa című alkotást, amely egy hangszer megszületését követi végig, megelevenítve a gyimesi tájat. Ugron Réka rendezésében a Fiam, Iulian címet viselő filmet tekintheti meg a nagyérdemű, amelyben magányos anyákkal kalandozhat egy elhagyott falutól egészen a tengerig. Püsök Botond Miyu nevezetű alkotásában egy Budapesten élő, Japán balerinát ismerhet meg a közönség, Serestély Szilárd Poftiți vă rog! címet viselű dokumentumfilmjében az érdeklődők betekintést nyerhetnek a kolozsvári Mărăști tér utcaembereinek hétköznapjaiba.Gödri Attila Rodion by G.A. című alkotása portréfilmként szolgál a romániai elektronikus zene csak szűk körben ismert „atyjáról”. Miklós Nóra Tejjel kifli filmje pedig egy székelyabodi házba kalauzol, ahol a mélyszegénységben élő családoknak próbálják szervezett körülmények között megadni azt, amit otthon nincs esélyük megkapni.

A 19. Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemlét október 2. és 6. között szervezik meg 14 helyszínen.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?