Szellemi otthonok – Bálint Tibor íróra emlékeztek a Kolozsvári Magyar Napokon


-A A+

A kis emberek nagy írójára, Bálint Tiborra emlékeztek a X. Kolozsvári Magyar Napok nulladik napján.  A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán megtartott rendezvény házigazdája Egyed Emese volt, illetve a beszélgetések moderálásában Vig Emese újságíró, szerkesztő működött közre.

Egyed Emese megnyitja a találkozót | Forrás: KMN

A nagyszabású magyar napok első kiadásainak kezdetét a Bálint Tibor harangjánk a megszólaltatása jelezte, és emlékezetes pillanatai voltak a rendezvénynek, amikor a politikai színtér különböző oldalán lévő aktorok együtt és egyszerre húzták meg a harangkötelet, mintegy jelezve a gesztussal, hogy lehetünk különbözőek, mert összetartozunk.

Az évek során azonban kikopott ez a szokás. A szervezők úgy ítélték meg, hogy nyugodtan lehet ünnepélyes harangszó nélkül is indítani a rendezvényt. Bálint Tibor emlékezete pedig, aki mindig mindenkor Kolozsvárt írta meg, kiszorult a Kolozsvári Magyar Napok fő sodrából.

Az idei esemény Egyed Emese költő, irodalmár, egyetemi tanár és a Bálint Tibor Baráti Társaság erőfeszítése nyomán jött létre, helyszínként pedig a Horea úti Bölcsészkart választották, és egyfajta peripatetikus, sétálós  beszélgetés-emlékezés kerekedett ki a rendezvényből, amelyen Bartha Katalin Ágnes olvasott fel részleteket a Bálint Tibor írásaiból. A hozzászólók olvasmányélményeiből kiderült, hogy legtöbbjük az író karakterformálást tartotta nagyra, hiszen olyan felejthetetlen figurákat alkotott, mint a kajlafülű, izgága pincér, Hektor, s a vele meg-megszakadó vadházasságban élő Böske, akikről maga a szerző mondja, hogy "fészküket a levegőbe rakták", ezzel mindent elárulva a két ember természetéről.

Bálint Júlia, az író özvegye emlékezik | Forrás: KMN

Továbbá az író özvegye, Bálint Júlia osztott meg a hallgatósággal hol humoros, hol megható részleteket a szerzőről és kettejük viszonyáról. Visszaemlékezése szerint az író gyakran hangoztatta, mintegy jelszóként az „Élj, hogy legyen, mit mesélj!” gondolatot, amelyet őmaga is követett, és ismervén írásait, azoknak cselekményéből is kiderül, hogy a váratlan csavarok jelentik az élet savát-borsát. Az egyik legmeghatóbb személyes történet viszont Bálint Júliának az a vallomása volt, amelyben elmesélte első találkozását az íróval, majd a rá néhány hónapra bekövetkező házassági ajánlatot, melyet ő, fiatal lányként is csak úgy volt hajlandó elfogadni, ha az író írásban fogalmazza meg. Bálint Tibor nem riadt vissza ettől, és megtette azt, amire Kovács Júlia kisasszony kérte. Megfogalmazta leánykérő levelét.

Bálint Tibor (Kolozsvár, 1932. jún. 12. – 2002. jan. 28., Kolozsvár) – író. Nehéz családi körülmények között, külvárosi környezetben nőtt fel. A kolozsvári ref. kollégium diákjainak összefogása tette lehetővé, hogy mint tehetséges munkásgyermek bejusson a kollégiumba. Fordulatokban és megaláztatásokban gazdag élményei nem zárultak le a korai felfedezéssel. A nyolc gimnáziumi osztály elvégzése után, 1953-tól 1955-ig az Igazság szerkesztőségének tagja, majd 1959-ig a Falvak Dolgozó Népe és az Ifjúmunkás belső munkatársa; 1967-től ismét szerkesztő a Napsugárnál. Jelentős kísérletek után érkezik el a Zokogó majom c. regényéhez (1969), amely a romániai magyar próza kiemelkedő teljesítménye s egyik legnagyobb könyvsikere. A Kolozsvárt bemutatott színpadi változata a regényének (Sánta angyalok utcája, 1972) műfajilag is szerencsésen menti át a regény etikai értékeit, úttörő valóságábrázolását. Bálint Tibor ezután visszatér a rövidebb műformákhoz (Császár és kalaposinas, 1971; Nekem már fáj az utazás, 1973). Miniatűr író- és művészportréi (Kenyér és gyertyaláng, 1975), az esszé, kritika és karcolat határán Kosztolányi műfajára emlékeztetnek Egyéb munkái: Búcsú a rövidnadrágtól (regény, 1964); Cérnakáplár (ifjúsági elbeszélések, mesék, 1964); Angyaljárás a lépcsőházban (novellák, karcolatok, 1966); Fekete Péter (ifjúsági elbeszélések, 1967), Kifli utca, zsemle szám (karcolatok, Beszélő Tükör 1978); Mennyei romok (tárcák, karcolatok, novellák, Kv. 1979).

A rendezvény egyik fő műsorszáma a bukaresti Magyar Adás aranyszalagtárában található több évtizedes régiségű, Bálint Tiborral készült felvételek megtekintése volt. A 70-es évekből származó felvételeken a közönség részleteket láthatott Bálint Tibor híres regényének, a Zokogó majomnak a színpadi változatából, a Sánta angyalok utcájából, amelyet Szabó József rendezett, és maga az író volt az, aki a regényt színpadra írta át. Majd egy 1982-es interjú következett, amelyben Bálint Tibor arról vallott, hogy hogyan találta meg azokat a feljthetlen alakjait a regényének, akik máig élnek az olvasók emlékezetében, annak ellenére, hogy az a bizonyos „lumpenproletár” világ már régen nem létezik. A vetítést egy 1992-es felvétel zárta, amelyben Tomcsányi Máriával, a Magyar Adás szerkesztőjével beszélgetett Bálint Tibor, és arról vallott, hogy mi az ő világának a titka, hogy mit hozott magával a gyermekkorából, és ezt hogyan egészítette ki mások élményeivel, ehhez pedig az kellett, hogy meg tudja hallgatni az embereket.

Vetítés. A bukaresti Magyar Adás aranyszalagtárából származó felvételeket láthatta a közönség | Forrás: KMN

Vig Emese a vetítés kapcsán kiemelte, hogy az a miliő, amelyből az író származott – kilenc testvére volt, hét lány és két fiú – valószínű már nagyon korán meghatározta a gazdag képzelettel és írói tehetséggel megáldott gyereknek a sorsát. Életének első évei annyira meghatározók voltak számára, hogy igazán soha nem tudott, és nem is akart elszakadni attól a környezetől, azokat az élményeit írta meg újra meg újra.

A tér és időbeli utazás után a résztvevők, akik közül sokan személyesen ismerték a szerzőt, megosztották a közönséggel személyes élményeiket, amelyek Bálint Tiborhoz kapcsolódnak. Többek között Egyed Ákos történész egy anekdotának is beillő esetet mesélt el, amely szerint volt egy olyan időszak, amikor gyakran összefutott a Jókai utcában a bohém íróval. Egyikük, a munkahelyére sietett, a Történeti Intézetbe, a másikuk pedig a szomszédos kocsmába. Többszöri találkozás után az író megszólította Egyed Ákost: – Mondd, barátom, azok a több száz éves dolgok, ha mostanig vártak, nem várhatnak még egy órácskát? Gyere velem, igyunk meg valamit. Így tértek be akkor kettecskén Bálint Tibor egyik törzshelyére.

„A   szülőföld   lebegő teknő a bodzabokrok árnyékoltamalomárok  vizén és boldog  sejtés, hogy az  ismeretlen  kanyarok, sötét hidaljak, bolgárkertek paradicsom és menta-illatú partjai  után egyszer  kijutok  majd a végtelen  kék tengerre. A  szülőföld  három szem  sárga szilva  egy fekete sírkőlapon és  az  a  gyerekes  meggyőződés, hogy miközben a kövönátmelegedett gyümölcsöt majszolom a Házsongárdi  temetőben, dédnagyapáim húsából táplálkozom, akikhez lenyúlik a szilvafa gyökere.” – idézték fel a résztvevők Bálint Tibor egyik legismertebb vallomását arról, hogy mit jelent számára az otthon és a szülőföld. De szó volt a Református Kollégiumban töltött éveiről, az édesanyjához főződő szoros kapcsolatáról, a Biblia kitűnő ismeretéről, amely folyamatosan megnyilvánul a szerző különböző munkáiban.

A találkozó az egykori Marianum kertjében zárult, ahol kötetlen beszélgetések következtek, újabb és újabb emlékek, anekdoták kerültek terítékre, ezáltal is bizonyítva azt, hogy sem az írói életforma, sem az az irodalomtörténet nem csak egyhangú napokból áll, hanem vidám, barátságos találkozások, felejthetetlen pillanatok szövevénye.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X