A hatvan éve elhunyt Jávor Pálra emlékeztek Budapesten

Halálának hatvanadik évfordulóján, szerdán koszorúzással és előadással emlékeztek meg a 20. század elejének ünnepelt színészóriásáról, Jávor Pálról a Budapest XII. kerülete és Arad közti testvértelepülési együttműködés keretében – közölte az aradi önkormányzat külkapcsolatok osztályának munkatársa.

A szülőváros, Arad képviseletében a Bognár Levente alpolgármester és Szabó Mihály testületi tag helyezett el koszorút a Farkasréti temetőben található síremléken, a budapest-hegyvidéki MOM Kulturális Központ vezetőinek jelenlétében.

A koszorúzást követően a budapesti hegyvidéki önkormányzat galériájában Gajdó Tamás színháztörténész tartott előadást Jávor Pál életéről emlékezetes alakításairól. Bognár Levente elmondta, hogy Aradon folytatni szeretnék a 2017-ben elindított Jávor-filmnapokat, amelyekkel a többségi lakosság körében is népszerűsíteni szeretnék a Jávor-kultuszt.

Jávor Pál 1902. január 31-én született Aradon Jermann Pál 53 éves városi tisztviselő és Spannenberger Katalin 17 éves cselédlány szerelemgyerekeként; apja utóbb vette a nevére, a Jermannt pedig később magyarosította Jávorra.

Sokáig úgy tartották, hogy a Rácfertályban található egykori Kis Molnár utcában található a szülőház, két éve azonban Feiszt György szombathelyi levéltáros kutatásai és az aradi anyakönyvi kivonat alapján a belvárosi volt Alsó Molnár utca 11. szám alatti épületet azonosították mint Jávor Pál szülőházát, ott is helyezték el az önkormányzat nevében az emléktáblát tavaly január 31-én.

Kapcsolódók

Kimaradt?