Szamosújváron megszervezik az első Magyar Kulturális Napokat

Első alkalommal rendezik meg a szamosújvári Magyar Kulturális Napokat augusztus 16. és 18. között, a programot hungarikumok köré építették fel, közölték a szervezők.

Az Alternativa S Plus és a Honorabilis egyesületek, az 51 sz. Czetz János cserkészcsapat szervezésében, a Kolozs megyei RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatásával megvalósuló rendezvény célja „a szamosújvári és környékbeli közösség számára olyan programok biztosítása, melyek az univerzális magyar nemzeti értékekhez tartoznak, programok, melyekkel városunkban ritkán találkozhatunk” – idézi a közlemény Kasza Tamás főszervezőt.A háromnapos esemény programjában többek között magyar népmese maraton, láncfűrészes faragás bemutató, Bertóti Johanna koncert, az Operettissimo együttes magyar nóta és operett estje, Székely Pál és Vizi koncert, Könczey Elemér karikatúra kiállítása, Mundruczó Kornél Jupiter Holdja és Nemes Jeles László Napszállta című filmjeinek vetítése szerepel. A rendezvény programja ide kattintva olvasható.

Kapcsolódók

Kimaradt?