Újratanítaná mesélni a felnőtteket a Hagyományok Háza – az első mikházi szabadegyetemen jártunk


-A A+

A kulturális örökségekben bővelkedő nyárádmenti Mikháza ad helyet az első alkalommal megszervezett Hagyományok Háza szabadegyetemnek, amely nevetést, közösségi élményt és gyakorlati tudást tartogat a néphagyomány kedvelőinek. Minderről péntek délelőtt bizonyosodtunk meg a Csűrszínház bűvkörében rendezett előadásokon.

Népzene, néptánc, népmese, rakott szoknyák, fonott hajak, ölelések: ez jellemzi a szabadegyetemet, amely a sáros utcák ellenére is hangos a teli torkú nevetésektől. Az előadások nemcsak elméleti jellegűek, hanem gyakorlati tudást, kapcsolatépítési lehetőségeket biztosítanak az odalátogatóknak.

Kíváncsiak voltunk, mit tudhat meg az egyszeri ember a népmesemondásról, hogyan változtathatja mesemondási technikáját a szülő vagy a pedagógus, így részt vettünk a Jó gyakorlatok a mesemondáshoz címet viselő előadáson, amelyet Sándor Ildikó néprajzkutató tartott. Kiderült, a népmese legfontosabb jellegzetessége az élőszó, amely által a mesemondó – legyen az gyakorlott vagy kezdő – minden alkalommal újraalkotja mesélnivalóját. Az előadó kiemelte, úgy a legkönnyebb megérteni ezt a tényt, ha belegondolunk, egykori mesemondóink sem írni, sem olvasni nem tudtak, mégis mindig újraszületett általuk a mese.

Érdekességként elmondta, a régi időkben a mesehallgató ember a felnőtt volt, tehát elsődlegesen nem a gyermekeknek szóltak a mesék. A közösségi munkaalkalmak, például a kukoricafosztás vagy a közösségi időtöltések – legyen szó akár virrasztóról – buzdították a falu „különlegesebbjeit” a mesemondásra. Ez aztán az iparosodással átalakult: papírra vetették a hallottakat, könyveket adtak ki, és a gyermekek számára is érthetővé és befogadhatóvá tették a meséket. Sándor Ildikó kihangsúlyozta, a mesemondó különlegessége abban rejlett, hogy jó memóriával és verbalitással rendelkezett, meglehetősen jó emberismerő és empatikus személy volt.

Az említett tulajdonságok ma is meghatározói ezeknek az embereknek, bár a néprajzkutató szerint „a mesemondás olyan, mint az autóvezetés: csak csinálás közben lehet megtanulni”. Kiemelte, a könyvesítés azt eredményezte, hogy a hagyományos mesemondási alkalmak visszaszorultak, a paraszti kultúra pedig átalakult, felbomlott. De a veszteségek mellett előnyei is említhetőek a könyvkiadásnak: általuk „nem szállt a mesemondókkal együtt sírba a tudás, mert ha mégis megtörtént volna, pontosan annyival lennénk ma szegényebbek”.

Hogyan mesélhetjük öröklött gazdagságunkat?

A jó gyakorlat a mai mesemondás terén elsősorban az, hogy megmaradjunk az élőszavas, eleven, rögtönzött átadásnál, hangsúlyozta a szakember. Emellett az is fontos, hogy ne csak gyermekek előtt merjünk megszólalni, hanem a felnőttek és a vegyes hallgatóság felé is nyissunk. Merjünk élményeket kapcsolni a meséhez, ezt pedig elsősorban akkor valósíthatjuk meg, ha összeszokott közösség előtt is megfordulunk, saját vicceket alakítunk, és minden alkalommal közösen éljük meg az elmondottakat.

Ugyanakkor az új színterek és az új munkaformák használata is ajánlott, a mesét pedig nyugodtan megközelíthetjük újszerűen is: tevékenységközpontúvá tehetjük, mesterségeket és jeles napokat sajátíttathatunk el általuk, de a párbajszerű mesecsaták és a mesemondó körök is gyakorlatba ültethetőek. Mindezt a Hagyományok Háza is szorgalmazza: többek között Ahol a madár sem jár népmesemondó kört és Mese csata párbajokat szervez, és ezáltal lehetőséget nyújt az embereknek nyitni örökségük felé.

A néprajzkutató előadásából az is kiderült, hogy a mesemondók közösséggé kovácsolása mellett a Hagyományok Háza a társadalmi szerepvállalásra is hangsúlyt fektet és erre buzdít másokat is: látogassanak gyermekotthonokba, hajléktalanszállókba, és vigyék el a meséket azokhoz is, akik máshogyan nem juthatnának hozzá. A kávéházi környezetet, a mesekocsmákat alkalmas mesemondó-térként határozzák meg, a fesztiválokat viszont semmiképpen sem ítélik alkalmasnak, mert „azokhoz mérten a mese sokkal intimebb”.

Sándor Ildikó rávilágított, fő célkitűzésük „visszajuttatni a meséket a felnőttek világába” úgy, hogy közben az előítéleteket is fölülírják, hangsúlyozzák a műmesék és népmesék közötti különbségeket, és rávezetik a közösséget, hogy a mesehallgatás és mesemondás voltaképpen az anyanyelvművelés egyik legfontosabb eszköze.

A Hagyományok Háza péntektől vasárnapig tartó ingyenes rendezvényén délelőtt előadások, délután workshopok, este pedig koncertek és táncház várja az érdeklődőket. A Marosvásárhely melletti Mikháza – a Csűrszínház biztosította infrastruktúrán túl – azért is találó helyszín, mert az itt található ferences kolostorban indult el a Marosvásárhely-környéki oktatás, itt volt rendfőnök a kereken 390 éve született Kájoni János, de a nótaénekes-humorista, a legendás Székely Népi Együttes vezéralakja, Széllyes Sándor is. A szabadegyetemet vasárnap a ferences templomban szentmisével zárják, amelyet Böjte Csaba ferences szerzetes mutat be.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X