Bonchidai restaurátor-táborba jelentkezhet augusztusban

Augusztus beköszöntével a bonchidai Bánffy-kastély oktatási programok helyszínévé válik. A Transylvania Trust Alapítvány két épített-örökség helyreállító szaktábort hirdetett meg erre az évre, amelyre építészeti, építőmérnöki, tájépítészeti, régészeti szakon tanuló egyetemi hallgatók, a műemléképületek restaurálásában szakosodni kívánó építőipari alkalmazottak jelentkezését fogadták el.

Restaurálási munkálatok a bonchidai Bánffy kastélyban

A kastélyban zajló, két hétig tartó interdiszciplináris oktatási programok célja a hagyományos építőmesterségekkel kapcsolatos tudás megőrzése, használata és továbbadása interkulturális környezetben. A 2001 óta Bonchidán zajló szaktáborokon eddig 30 ország több mint 2500 képviselője vett részt. A Magyarországról, Romániából, Moldovai Köztársaságból, Szerbiából és az Egyesült Királyságból érkező közel 70 résztvevő külföldi és romániai szakemberektől sajátítja el a műemlék-helyreállítás alapelveit és módszereit, a gyakorlati műhelyek során, kipróbálva a választott mesterséget, tevékenyen kapcsolódik be a bonchidai Bánffy-kastély restaurálásába.

A kőműves műhelyben boltozat-restaurálást, falazat-megerősítést és faldíszítő technikákat, az ács- és asztalosműhelyben hagyományos kötéseket, fafeldolgozási technikákat és régi bútorok helyreállítását lehet megtanulni. A második táborban ezek mellett kőfaragási műhely is működik, ahol a kastély főépületét díszítő kőből faragott fiálék, könyöklők restaurálásába kapcsolódnak be a résztvevők. A táborok kirándulással egybekötött tanulmányúttal egészülnek ki, amelyek során a tordai Sóbányát, Szamosújvár és Szék kulturális örökségét mutatják be.

A helyreállítási táborok időpontja: 2019. augusztus 4 – 17., illetve augusztus 18 – 31. Augusztus 16-án és augusztus 30-án nyílt napot tartanak. Ekkor az érdeklődő közönség számára nyitottak lesznek műhelyek, és megtekinthetik a résztvevők kétheti munkájának eredményeit. A táborok munkálatairól és az alapítvány egyéb nyári rendezvényeiről a kastély Facebook-oldalán értesülhetnek. A programok támogatói a Romániai Építészek Rendje az Építészeti Illeték által és a Prince’s Foundation, a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, illetve a Román Kulturális Alap. Partnereik: A Romániai Építészek Rendje Erdélyi Fiókja és a bukaresti Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetem.

Kapcsolódók

Kimaradt?