Magyar népi kultúra és amerikai slágerek - négy vendégelőadás Szatmárnémetiben

A szatmárnémeti Harag György Társulat négy előadást lát vendégül az augusztus 20-26. között megszervezett Partiumi Magyar Napok keretében.

A nyárádmenti Bekecs Néptáncegyüttes augusztus 20-án 18 órakor az Északi Színház termében lép fel az Ember az embertelenségben című előadásával, amely a magyar népzene - és néptánckultúra bemutatása mellett azok előtt tiszteleg, akik életüket adták a hazájukért, családjukért, embertársaikért.

A keddi előadást újabb néptáncos produkció követi – augusztus 21-én, 18 órakor a műfaj sztárjának tekintett Magyar Nemzeti Táncegyüttes mutat be lendületes és sokszínű folklór-műsort. Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész olyan válogatást állít színpadra, amelynek során a magyar nyelvterület legszebb táncait mutatják be, különös hangsúlyt fektetve az eredeti és stílusos előadásmódra. A Kárpát-medence táncait felvonultató előadásukban látható lesz a jól ismert csárdás, a lányok üveges mutatványos tánca és az erdélyi cigány táncok, csakúgy, mint a férfiak virtuóz legényes tánca.Csütörtökön, augusztus 22-én Kamarás Iván nagysikerű Frank Sinatra-estjén vehetnek részt a ’30-as, ’40-es és ’50-es évek amerikai zenéjének kedvelői. Az előadás zenei időutazás, tisztelgés Frank Sinatra és kortársai munkássága előtt. Az Idegenek az éjszakában című koncert felidézi a század közepének meghatározó slágereit. Kamarás Iván a dalok között személyes emlékeit, élményeit is megosztja a nézőkkel, az adott kor ihletésében.

Pénteken, augusztus 23-án délután 5 órakor a kaposvári Csiky Gergely Színház lesz a Partiumi Színházi esték vendége. Olt Tamás Korai menyegző című előadása Berecz András gyűjteményének felhasználásával készült darab, ősbemutató, amely alapjául a legszebb régi magyar hagyományok szolgálnak – a család öröme, az ünnepi készülődés, a szerelem, a házasság, a gyermekvárás.A Partiumi Színházi Esték előadásaira augusztus 1-jétől online, augusztus 12-étől pedig az Északi Színház jegyirodájában is lehet jegyeket váltani, közölték a szervezők.

Kapcsolódók

Kimaradt?