Ember és táj – Forró Antal kiállítás a Bánffyban


-A A+

Forró Antal – a táj és az ember festője címmel nyílt kiállítás július 23-án a Művészeti Múzeumban. A korán eltávozott művész emlékét leánya, Forró Ágnes ápolja, aki a hagyatékában található munkákból válogatta össze azokat a képeket, amelyek megtekinthetők a Bánffyban. Bordás Beáta, a kiállítás kurátora, Tibori Szabó Zoltán egyetemi tanár, szerkesztő, illetve Forró Ágnes, a művész leánya nyitották meg a retrospektív tárlatot.

Bordás Beáta, a kiállítás kurátora, a háttérben pedig Forró Ágnes és Tibori Szabó Zoltán | Fotó: Horváth László

Forró Antal, a Kézdimartonoson a 20-as évek elején született  festőművész és grafikus a kolozsvári művészközösség fontos és elismert tagja volt, aki egyúttal több generációnak is irányt mutatott a kolozsvári Pedagógiai Intézet, majd a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet tanáraként. Nagyon korai távozása ellenére a pályatársai, vagy az akkor fiatal képzőművészekként induló alkotók úgy emlékeznek rá, mint egy meghatározó figurára. Számos egyéni kiállítást rendezett Kolozsvárt, s a hatvanas évek folyamán különböző székelyföldi városokban mutatta be munkáit. Halála után Kolozsváron szerveztek alkotásaiból néhány kiállítást: legutóbb 2014-ben voltak láthatók képei a Kolozsvár Társaság székhelyén. Bannaer zoltán művészettörténész a Székely Iskola festőinek harmadik, 1944 után indult nagy vonulatába sorolja: Kusztos Endre, Plugor Sándor, Márton Árpád közé. Az életmű azonban jórészt ismeretlen a nagyközönség számára.  Ez azzal is magyarázható, hogy a művész viszonylag fiatalon, alig 58 évesen távozott. Leánya, Forró Ágnes az, aki tehetségét örökölte, és emlékét ápolja. A sokféle képzőművészeti lehetőség felé nyitó Ágnes lakása az, ahova betérve a látogatók nemcsak az ő, hanem az édesapa munkáit is megismerhették. A most bemutatott anyag is ebből a hagyatékból származik, amely annyira gazdag, hogy sikerül általa gy kerek képet alkotni arról, hogy mennyiféle technikához értett Forró Antal. És nemcsak értett, hanem tényleg tudott olyan művészi pluszt is hozzáadni az anyaghoz, amely által most – több évtizeddel is a munkák elkészülte után – megállunk megcsodálni képi világát, amely a pasztelltől az olajfestményig, a szénrajztól  a fából faragott szobrokig, sok mindent felölel.

A szénnel rajzolt tájképekből ízelítő | Forrás: a szerző felvétele

A jelen kiállítás célja szervezők szerint, akik nevében elsőként Bordás Beáta, a kiállítás kurátora  köszöntött mindenkit, hogy ismét leporolhassuk az évtizedek hordalékát a gazdag életműről. A hallgatag, és szerény művész egyébként sem szeretett a figyelem középpontjában lenni. Munkáinak elkészítése is legtöbbször csendet és elvonulást igényelt. Alapvető témái a táj és az ember voltak. Ezek szerint van berendezve a kiállítás is: az első termben nagyszerű  tájképekben gyönyörködhetünk; a művész kitárulkozik előttünk, megmutatja, hogy mi az, amit az örökkévalóságban, a természet múlhatatlan szépségében szeret. Melyek azok a formák, színek, vonalak, amelyekből építkezni, töltekezni tud. Igazi plein air, amelyben a székelyföldi táj bontakozik ki előttünk, de a tájat úgy varázsolja elénk Forró Antal, hogy megérezzük az időtlenségnek a vonzását.  A kiállított tájképeken nem is láttam alakokat. Lehet, hogy voltak, de a természeti képek erőteljes ábrázolása teljesen mellékessé tette, hogy vannak-e vagy nincsenek emberek a helyszínen. Persze, az Ember  ott volt: a művésznek a rajongását a táj iránt, amelyet megörökített, lépten-nyomon érezni lehetett. A pasztellkréta bársonyossága, a mélytüzű színek egymásbakapcsolódásai,  és ezzel egyfajta ellentétben a határozott vonalvezetés kifezték mindazt, amit arról a tájról, arrók az egyedi pillanatról, amelyet megrajzolt Forró Antal, közölni szeretet volna.

Portrék | Horváth László

Aztán a kiállítás következő termeiben megtekinthettük a portrékat. Azokat a szénrajzokat, amelyeket, lánya, Forró Ágnes közlése szerint, csak a saját maga álta előállított szénrúddal szeretett megrajzolni.  Mindennapi emberek  néznek ránk ezekről a szénrajzokról. Átlagosak. Földművesek, falusiak,kisiparosok, férfiak és nők, csak találgatni lehet az élettörténeteket az arcok mögött. Ami megkap bennük, az a hihetetlen családiasság, otthoniasság érzése. Családtagjaim is lehetnének,  nagybátyáim, nénikéim. Mintha mindig is ismertem volna őket. Egy kis Erdély néz rám a szarkalábas szemekből: székelyek, kalotaszegiek, örökítették meg. Forró Antal, derül ki a bemutatókból, a pasztellel azonos rangúnak tekintette az olajfestményeket is, így drámai, gazdag kromatikájú tájképeket festett olajjal. A kiállítás felvonultatja  nemcsak a művész legszebb tájpasztelljeit és a különböző technikával készült arcképeit vonultatja fel, hanem  olajfestményeiből is látható egy válogatás (Bár én a pasztellek mellett szavaznék, ha egyáltalán szavazni lehet a témában. És a szénrajzok.) , és közöttük diszkréten meghúzódik néhány kisméretű faszobor.

Faszobor | A szerző felvétele

Remek hangulatú kiállítás, otthonos azoknak, akik ismerik az erdélyi tájakat és embereket, de lehet egyfajta beavatás is azok számára, akik a képzőművészet révén az színekben, vonalakban megfogalmazható esszenciáját akarják megélni, megérteni Erdélynek. A tárlat augusztus 11-ig látogatható a Bánffy palotában.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X