Több mint ötezren ünnepelték a kalotaszegi népviseletet Bánffyhunyadon

Véget ért a Kalotaszegi Magyar Napok ez évi kiadása, a kétnapos eseményre közel 5000 ember látogatott ki. A térség legnagyobb kulturális eseményén 24 kalotaszegi település képviseltette magát – közölték hétfőn a szervezők.

Nagy Feró és a Beatrice koncertjével zárult vasárnap este Bánffyhunyadon, a Barcsay-kertben a Kalotaszegi Magyar Napok. Az RMDSZ Bánffyhunyadi szervezete harmadik alkalommal szervezte meg a rangos eseményt, partnerségben a Bánffyhunyadi Kulturális Egyesülettel. Szombaton reggel 8 órakor kezdődött a program minifoci bajnoksággal, majd további sporttevékenységek következtek: családi futóverseny, kötélhúzás és családi jóga.

Az állandó gyereksarok mellett külön produkció várta a legkisebbeket Libavonat címmel.  Továbbra is népszerűek voltak a kortárs kalotaszegi kultúrát bemutató események, így a Zsoboki művésztáborban készült festmények kiállítására vagy a helyi írók könyveinek a bemutatójára is több tucatnyian voltak kíváncsiak. Kalotszeg helye a nagyvilágban címmel zajlott a már hagyományos, vitaindító kerekasztal beszélgetés, melynek meghívottjai ebben az évben dr. Balogh Balázs, dr. Fülemüle Ágnes, Hegedüs Csilla, dr. Péntek János valamint Szép Gyula voltak.

 A tartalmas társalgást Fülemüle Ágnes előadása vezette fel, aki részletekbe menően mutatta, be hogy a kalotaszegi kultúra és motívumok, mennyi formában jelentek meg a nagyvilágban az elmúlt időszakban.  Az idei évben kibővített koncertkínálatot a Magyarbikali Gyerekzenekar színpadra lépése nyitotta meg, őket a gyergyószentmiklósi 4S Street illetve a kolozsvári Loose Neckties Society koncertje követte.

A rendezvény középpontját jelentő népviseleti mustrát vasárnap tartották. A Bánffyhunyadi Művelődési Háztól induló felvonulók csoportképet készítettek az város jellegzetes református temploma előtt, majd ezt követően a Barcsay-kertbe vonultak. A köszöntő beszédek előtt az ötszáznál is több kalotaszegi népviseletbe felöltözött ember közösen szavalt egy részletet Ady Endre: Karácsony című verséből, így tisztelegve a 100 éve elhunyt költőóriás előtt, akit több emlék is köt Kalotaszeghez.

A megnyitón Buzás-Fekete Mária, alpolgármester helyi RMDSZ elnök köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy van jövője Kalotaszegnek, addig, amíg a régió települései össze tudnak fogni, úgy ahogy tették ezt a Kalotaszegi Magyar Napok szervezéséért is. Az eseményen jelen volt Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa is.

„Kalotaszeg olyan, mint minden igazi nagy művészi alkotás: nem kirakatba való, tömeget vonzó reklámáru, de csak a hozzáértőnek és csak egy idő múlva leplezi le a maga igazi, nagy szépségeit. És csak annak, aki e szépségek forrásához, lelkéhez tud hozzáférni, aki megérti annak harmóniáját, logikus szervezettségét, következetes összefüggéseit. És ez a szépség sajátságosan magyar” – mondta el köszöntőjében a miniszteri biztos.

Sok munka van a rendezvény mögött

Az egybegyűlteket Vákár István, a rendezvényt 23 ezer lejjel támogató Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke is köszöntötte. A felszólalók sorát Vincze Minya István, a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese zárta. Ezt követően sorra léptek színpadra a települések néptánccsoportja, szólótáncosai és énekesei, akiket Marosán Csaba, az esemény házigazdájának magánprodukciója követett. Záróakkordként a kolozsvári Knock Out zenekar, illetve Nagy Feró és a Beatrice élő koncertje szolgált a többezres résztvevő közönség számára.

„Egy olyan eseményt zárunk, amely létrejötte komoly csapatmunkát igényel. Jól szervezett csapatként működik a helyi RMDSZ választmány, akik rengeteget dolgoztak az elmúlt időben, hogy létrejöjjön az esemény. Ugyanakkor nagyon összehangoltan dolgoztak a kalotaszegi települések képviselői is. Nem véletlen, hogy ilyen mértékű összefogás láttán úgy a Megyei Tanács, mint a Nemzetpolitikai Államtitkárság, illetve a Communitas Alapítvány is támogatta az eseményt” – összegzett Antal Géza, az esemény egyik szervezője, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?