Az utcazene és az utcai művészetek fővárosa lesz Szatmárnémeti a hét végén

Rózsaszín nagybőgővel indult anno, idén guruló zongora és Mr. Piano reklámozta a Kolozsvártól Nyíregyházán át Nagyváradig a pénteken startoló szatmárnémeti Utcazene Fesztivált, amely hét színpadon – no meg a város utcáin, terein s a Szamos parton – 120-nál is több produkcióval, újdonságokkal és minden eddiginél nagyobb streetfood-felhozatallal vár mindenkit.

Elvileg bármikor, de július 12 -14. között érdemes igazán Szatmárnémetibe látogatni, hiszen évről évre több külföldi, életvitelszerűen utcán zenélő és alkotó művész színesíti a várost a Szatmári Utcazene Fesztivál napjaiban. S jó szokásukhoz híven a szervezők még színvonalasabb, látványosabb, környezetbarátabb és emberközelibb rendezvényt ígérnek, természetesen nagyon sok meglepetéssel és újdonságokkal fűszerezve.

Újabb tematikus színpaddal bővül a rendezvény

Bár eddig is nagy volt a felhozatal a nemzetközi fellépők tekintetében, de idén pár együttes kivételével kizárólag külföldi, világjáró utcai zenészek érkeznek a rendezvényre, s a látványosságok kínálatában olyan, eddig még nem látott műfajok is megjelennek, mint a tűzszínház, a légi akrobatika, vagy a cirkuszi beatbox burleszk.

Ráadásul a rendezvény új, tematikus színpaddal, az Artist Arenával bővül. Az előző években hatalmas sikert arattak a különféle artisták, zsonglőrök, utcai művészek és commedia dell’arte figurák, akik látványos és lélegzetelállító műsoraikkal varázsolták el a szatmáriakat, ezért most sokkal nagyobb hangsúlyt és az új központban külön színpadot kapnak ezek a produkciók, hogy a közönség még zavartalanabbul élvezhesse a jobbnál jobb műsorszámokat.

S ha már tematikus színpadok, akkor StreetBeats, azaz bakelites chillzone – merthogy idéntől egy új elektronikus zenei színpaddal is bővül a fesztivál, ahol a három nap során nyolc romániai bakelitlemezes DJ felel a hangulatért, a napszaknak megfelelően a funktól, a dzsesszen át a house-ig. Nem is akárhol, hanem a Vécsey-ház, azaz a Szépűvészeti Múzeum udvarán.

A fentiek mellett a Compas színpad a Batthyány sétány rendezvény gödörénél várja az érdeklődőket, ugyanakkor a Libertății tér közepén felállított Dräxlmaier színpadnál is a legszórakoztatóbb produkciókat követhetik végig. És persze a Batthyány sétány elején a TransPink színpad is nagyon sok meglepetéssel vár mindenkit, a Szamos-parti színpad az Ecomatrix jóvoltából fog életre kelni, a RedHat Yard pedig a szervezők nem hivatalos székhelye és az esti bulik helyszíne lesz.

Minden eddiginél nagyobb streetfood-felhozatal

Utcazene + utcaművészet + utcai gyorskaja – pontosabban: rengeteg gyorskaja, ugyanis a fesztiválozókat (de nem csak) minden eddiginél nagyobb streetfood-felhozatal csábítja. „2017-ben elsőként hoztuk be Szatmárnémetibe a fesztiválokról ismerős, ínycsiklandozó streetfood falatokat, idén pedig több mint 15 helyen várják a látogatókat az utcai konyha művészei.

A jól bevált kézműves burgerek mellett a mindenre éhes közönség többek között belekóstolhat az indonéz, a spanyol, a mexikói és az indiai urbán-gasztro fogásaiba is, de nem fog hiányozni a nyári esték elmaradhatatlan kiegészítője, a  rozéfröccs sem” – summázta a szervezőcsapat nevében Butka Gergő fesztivál-ötletgazda, röviden vázolva a szintén újdonságnak minősülő utcazenés termékek és PayPal támogatás lehetőségét.

Idéntől lehetőség van arra, hogy bárki beszerezhesse a kedvenc utcazenés pólóját, vagy akár a kifejezetten szatmáriaknak készült, különleges dizájnnal ellátott bögrék egyikét. Ugyanakkor 2019-ben már bárki lehet a Szatmári Utcazene Fesztivál támogatója a hamarosan elinduló PayPal támogatási opciók megvásárlásával, amelyért cserébe a felajánlók exkluzív utcazenés ajándékcsomagban részesülnek – részletezte a főszervező, hozzátéve: bár nem volt egyszerű, de most már megvan a 120 produkciós teljes program, amelyet partnerük, a Festivapp – az aplikáció innen tölthető le: androidiOS –  felületén lehet böngészni. illetve az Utcazene Fesztivál Facebook-oldalán is.

Kapcsolódók

Kimaradt?