„Katasztrófa a kultúrában”: utcára vonultak a színészek Bukarestben

Mintegy kétszázan, köztük több színész tüntetett vasárnap este a bukaresti Győzelem téren a kulturális intézményeknek nyújtott állami támogatás csökkenése, a kifizetések késése miatt.

Jelen volt Ion Caramitru, a Bukaresti Nemzeti Színház igazgatója is, aki pénteken arra panaszkodott, hogy későn fogadták el az általa vezetett intézmény költségvetését, és az összeget csak év közepén kapta meg a színház, akkor is kétmillió lejjel kevesebbet, mint amire számítottak. Ez azt jelenti, hogy 54 alkalmazottal nem tudják megújítani az új évadra a szerződéseket. Caramitru és a színház képviselői a szaktárca vezetőjétől és a miniszterelnöktől kértek kihallgatást az ügyben.Daniel Breaz kulturális miniszter erre reagálva kijelentette, hogy ellenőrző bizottságot fog küldeni a Bukaresti Nemzeti Színházhoz, és megfontolt költekezésre kérte Ion Caramitrut. A színházigazgató a tüntetésen a Digi24 televíziónak azt nyilatkozta, hogy a színházban mindent rendben fognak találni, és hangsúlyozta, hogy vagy a költségvetésből megvont 2 millió lejt kérik vissza, vagy 54 új posztot, amit meghirdethetnek.

Johannis az „inkompetens” kormánynak üzent

Klaus Johannis elnök vasárnap a Facebookon közölte, hogy együttérez azokkal a művészekkel, akik a kulturális intézmények költségvetésének csökkentése ellen tiltakoznak.

„Együttérzek azokkal a művészekkel, akik a kulturális intézmények költségvetésének drasztikus csökkentése ellen tiltakoznak. Ahelyett, hogy örülnénk ennek a felbecsülhetetlen értékforrásnak, a csődtől kell megmentenünk a román kultúrát. A kultúra terén az inkompetens kormány miatt következett be a katasztrófa, a hamis számokra épített, országos szégyent jelentő költségvetés miatt. Most a kultúra utolsó helyre került, a románok más, jelentős célkitűzésével együtt”- olvasható az elnöki bejegyzésben.

Kapcsolódók

Kimaradt?