Borszék Bogrács Fesztivál készül, csipetnyi művészettel

Július 12-14. között Borszékre várják a gasztronómia, a gyógyvizek és a zene kedvelőit, a bográcsfesztivál második kiadására.

Az esemény célja ráirányítani a figyelmet Borszék, mint fürdőváros fontosságára az európai gyógyturizmus piacán egy multikulturális művészeti és kulináris fesztivállal. „Hisszük, hogy Borszék végre elfoglalhatja méltó helyét a nemzeti és európai balneoklimatérikus turizmus körforgásban. Kulturális sokszínűsége, helyi öröksége és természeti adottságai mindenképpen alkalmassá teszik erre a szerepre” – fogalmazott a szervezők nevében Dan Burlac. A Secvențe Kulturális Egyesület, Borszék Polgármesteri Hivatala és Hargita Megye Önkormányzata a Borszék Bogrács Fesztivál második kiadásán is három napon át kínál reggeltől éjfélig tartó programokat az egész család számára.A fesztiválon fellép a Phoenix, az Örökség, a Semnal M, a Krypton, de a közönség táncolhat a jászvárosi fúvószenekar ritmusára, a rétyi Fúvó Shock együttes dallamára, vagy éppen a 4S Street és Kalandor zenéjére a sípálya mellett felállított színpadon, derül ki a szervezők közleményéből. A rendezvény egyik fő partnere, a Bukaresti Balassi Intézet közreműködésével klasszikus zenét is élvezhetnek az kilátogatók: az új, ősszel nyitó kezelőbázis és wellnesközpont épületében Pethő Rebeka és Pethő Csaba fuvola-gitár kamarakoncertje kap helyet.

600 literes üstből lakhatnak jól a fesztiválozók

A fesztivál központi helyszíne a „bográcsok küzdőtere” lesz, ahol több ország csapata is változatos kulináris világba kalauzolja el az érdeklődőket: a szlovákiai, magyarországi, moldovai, örmény, albán és iráni konyha ízeit kóstolhatják, és természetesen nem hiányoznak majd a székely és a pásztor jellegű bográcsos készítmények sem. Az idei kiemelt meghívottak a „bográcsvilág” fővárosaként emlegetett Lendva, valamint a Magyar Népi Ízőrző Lovagrend csapata. Utóbbiak két 600 literes üstben fogják elkészíteni a magyar konyha remekműveit.

A vasárnap, a „bográcsok küzdőterén” megtartott főzőverseny díjairól Cosmin Dragomir, a GastroArt blog szerzője, Cristian Tabără neves televíziós szakember, illetve Konyari Sándor magyarországi mesterszakács dönt.

Sport és kultúra

A fesztivál során oktató jellegű kézműves foglalkozások, interaktív műhelyek, helyi termékek vására, fotókiállítások és könyvbemutatók, filmvetítések, illetve különböző sportvetélkedők és bemutatók várják az érdeklődőket. Utóbbiak között igazi csemegének számít majd az erős emberek (strongman) bemutatója. A tavalyi sikert követően idén is megtartják a szabadidős sportokról szóló konferenciát, amelyen a Csomolungma csúcsát idén meghódító Teofil Vlad, illetve Toma Coconea, Avram Iancu és más neves sportolók vesznek részt. 

A kulturális kínálat része három fotókiállítás, díjnyertes ismeretterjesztő filmek szabadtéri vetítése, a könyvbemutatók között pedig Székely Ervin legújabb önéletrajzi ihletésű, sajátos, váradi hangnemű és szellemiségű romantikus regénye, a Szerelmes szakácskönyv szingliknek és a Misztótfalusi Kis Miklós 1695-ben kiadott szakácskönyvének román fordítása.

A gyerekeket mézeskalács rajzolással, bábukészítéssel és főzőtanfolyammal, illetve ingyenes kutyafogathajtó túrákkal szórakoztatják.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?