Kultúra

  • Emlékidéző mesemondás Csíkban

    Idén IX. alkalommal szervezte meg a csíkmadarasi Alma Mater Egyesület és a Kiss Ferenc Általános Iskola pedagógusközössége a Benedek Elek Mesemondóverseny Csík körzeti szakaszát. A versenyre Csíkszentdomokos, Csíkszenttamás, Csíkdánfalva, Csíkmadaras, Csíkrákos, Csíkszentimre, Csíkszentsimon iskoláiból, valamint Csíkszereda három iskolaközpontjából érkeztek mesemondók, összesen 24-en, 13 tanuló az I-IV., valamint 11 tanuló az V-VIII. osztályból.

  • Óz, a nagy varázsló – a gyermeknapon

    Szombaton, június elsején délelőtt 11 órától a nemzetközi gyermeknap alkalmából a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kedves, humorral, látvánnyal, sok-sok énekkel, tánccal fűszerezett musicalt, az Óz, a nagy varázslót tűzte műsorára – ebben az évadban utoljára – a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

  • Eőadássorozattal és színészbállal zárul az évad Váradon

    Miniévaddal zárja az évadot a nagyváradi Szigligeti Színház. Az utolsó előadást - My Fair Lady - követően kiosztják a Nívódíjakat, az Életműdíjat és a Közönségdíjat is, majd színészbálon táncolhatják ki magukból az évad során felgyűlt jó és rossz élményeket a társulat tagjai és a hűséges közönség.

  • Sikeresen zárult a XVI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia

    Díjátadó gálával lezárult a XVI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia. Az ünnepség a ContemporARTis Transylvaniae koncertjével kezdődött, majd a köszöntő beszédek következtek.Vetési Imola, az ETDK főszervezője, Szabó Árpád Töhötöm, a KMEI elnöke, Rés Konrád, a KMDSZ elnöke, Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke, majd Soós Anna, a BBTE Magyar tagozatért felelős rektorhelyettese üdvözölte az egybegyülteket.

  • Budapesten mutatkoznak be a Dívák

    Budapesten a Bakelit Multi Art Centerben vendégszerepel a kolozsvári GroundFloor Group csütörtökön, május 30-án este 8 órakor a DÍVÁK című előadással. Az előadás műfajilag a tánc és a színház között helyezkedik el, és egyenlő hangsúllyal léteznek benne a mozdulatok, a színészi jelenlét, a vetítés és az erre az alkalomra kevert hangzásvilág.

  • Jaj annak az országnak, amely üvegkirályoktól fél

    A Maros megyei múzeum meghívására a szabadkai Városházáról tartott előadást Marosvásárhelyen a Bernády Házban Ninkov K. Olga szabadkai művészettörténész.  

  • Francia bravózás Dijonban a kolozsváriaknak

    A Théâtre Dijon Bourgogne meghívására május 25-én és 26-án két alkalommal játszotta a Kolozsvári Magyar Színház társulata a Don Juan ünnepélyes vacsorája című előadást a dijoni Théâtre en Mai nemzetközi színházi fesztivál 24. kiadásán. A fesztivál idei „házigazdája”  Matthias Langhoff rendező volt.

  • TESZT gerlék, zöldségek, fordítások káoszában

    Hét közben is hétvégi hangulat van Temesvár belvárosában, különösen pedig a Csiky Gergely Színház körül, ahol napi két-három előadással, koncertekkel, napközben pedig tematikus beszélgetésekkel zajlik a TESZT. A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó hatodik kiadása minden eddiginél mozgalmasabb, és erre jó oka van a színháznak: a Bega-parti társulat ugyanis idén ünnepli fennállásának 60-ik évfordulóját.

  • Ismét távol-keleti turnén az Osonó Színházműhely

    Kedden újabb kéthónapos távol-keleti turnéra indult a Osonó Színházműhely. A sepsiszentgyörgyi társulat tagjai már-már „hazajárnak” Thaiföldre. Ezúttal a négyhetes thaiföldi turnéjuk mellett műhelymunkát is vezetnek a bangkoki egyetemen és a Moradokmai színházi iskolában.

  • Dsida-estek az RMDSZ és a Communitas szervezésében

    Június elsején este 8 órától a vajdahunyadi Hunyadi vár udvara, másnap pedig 19 órától a petrozsényi 3D Stage ad otthont annak a rendezvénynek, amelyet az RMDSZ és a Communitas Alapítvány szervez Bogdán Zsolt kolozsvári színművész közreműködésével Disda Jenő halálának 75. évfordulója alkalmából. 

  • Mircea Dinescu tolmácsolja Bukarestben Esterházy nőügyeit

    Esterházy Péternek az Egy nő című könyvéből is olvasnak fel részéleteket román nyelven Bukarestben az európai irodalom éjszakája elnevezésű rendezvényen, amelyen Mircea Dinescu fogja tolmácsolni a magyar író művét.

  • Holnap Fest és Törzsasztal Nagyváradon

    Május 31-én, pénteken este 6 órakor a Széchenyi téri Ady Endre Emlékmúzeumban a Holnap Fest nyitóprogramjaként a Törzsasztal vendége Dalos György Berlinben élő író, műfordító, a kortárs magyar irodalom németországi „nagykövete”. A szerzővel az idei könyvhétre megjelenő A közgazdász bukása című új regénye kapcsán, melynek itt tartják a bemutatóját is, Kőrössi P. József  beszélget.

  • Székelyföld társadalomrajza három kötetben

    Bárth János könyveit mutatják be a Székely Nemzeti Múzeumban. Az író-olvasó találkozóval egybekötött bemutatóra a Székely Nemzeti Múzeum Bartók termében kerül sor, 2013. május 29-én 18 órától.

  • Nyilvános Színdaraboló Marosvásárhelyen

    A Bolyai Klubba költözik a Marosvásárhelyi Rádió Színdaraboló című műsora. A közszolgálati rádió színházkritikai műsorának első nyilvános estjén Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című vígjátékáról beszélgetnek, amely a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégelőadásában látható a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban.

  • Átadták a felújított Kaplonyi kolostort

    Megáldották és a közösségnek átadták a Kaplonyi kolostor felújított, emeleti részét a látogatható emlékszobákkal.

  • Francia leszbikus szerelmes filmé az Arany Pálma

    A tunéziai-francia Abdellatif Kechiche La vie d'Adele (Adele élete) című filmjének ítélte vasárnap este a Steven Spielberg vezette zsűri az Arany Pálmát a 66. cannes-i filmfesztiválon.

  • Kerényi Imre buzizása kiverte a biztosítékot kultúrkörökben

    „Vidnyánszky meg fogja csinálni azt a Nemzeti Színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról, meg a hűségről”. Kerényi Imrének ezeket a szavait általános felháborodás követte az utóbbi napokban a magyar kultúrkörökben.

  • Kezdődnek a csűrszínházi rendezvények

    Május 25-én, szombaton indul az idei Csűrszínházi Napok eseménysorozata. Az első rendezvény Backamadaras bemutatkozásának ad helyet Mikházán a Széllyes Sándor Csűrszínházban.

  • Cannes: a melegszerelem és az erőszak a filmek fő témái

    A melegszerelem és a társadalmi viszonyokban megjelenő erőszak a legfőbb témái a 66. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjaiban eddig bemutatott filmeknek.