A néző bőrébe bújtak a színészek a szatmári színházi évadzárón

Szavalatoktól, daloktól, vidám jelenetekből álló, sokszínű és meglepetésekkel teli évadzáró gálával búcsúzott szombaton, június 22-én a szatmári színpadtól és a publikumtól a nyári évadszünetére készülő Harag György Társulat.

A színház beszámolója szerint az idei gála kerettörténetét ez alkalommal a nézők bőrébe bújt színészek – Bogár Barbara, Budizsa Evelyn, Frumen Gergő, Gál Ágnes, Keresztes Ágnes és Moldován Blanka – biztosították, megmutatva: ők hogyan látják a nagyérdeműt a színpadról.A sok esetben nevettető, megrázó vagy elgondolkodtató tartalommal bíró produkciók mellett a társulat az első rész fináléjában megemlékezett azokról is, akik a legutóbbi gála óta „az égi társulathoz szerződtek”: Bessenyei István színész-rendezőről, a társulat örökös tagjáról, Elekes Emma színésznőről, a társulat alapító és örökös tagjáról, Szabó József (Ódzsa) rendezőről, valamint Ács Sándorról, mindenki Öcsi bácsijáról, aki évtizedeken át a társulat főügyelője volt.

Bessenyei Gedő István társulatigazgató a közvéleménykutatások eredményeinek ismertetése előtt röviden értékelte a most lezáruló évadot, mondván, sűrű, munkás, izgalmakkal teli, fájó veszteségektől sem mentes, de szakmai és közönségsikerekben is igen gazdag ünnepi évadot zár a társulat.Mint kiderült, az évadban bemutatott produkciók közül a szatmári nézők a Semmit se bánok című Székely Csaba-ősbemutatót, a nagybányai bérletesek pedig a Hippolyt, a lakáj című előadást tartották a legjobbnak, a stúdióelőadások közül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal közösen színpadra vitt Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc című volt a kedvenc, a gyermekelőadások sorában pedig a Mátyás király juhásza lett a legnépszerűbb. A Havi Dráma SzatmárON felolvasószínházi sorozat előadásai közül a Gyerekjáték című volt a legkedveltebb, a vendégelőadások között pedig a marosvásárhelyről érkezett, ugyancsak Székely Csaba által írt MaRó című produkció volt a közönségkedvenc, amely kíméletlen humorral állít görbe tükröt a román-magyar kapcsolatokat terhelő előítéleteknek a 2010-es évek Romániájában.

A közönségdíjak átadása is a nagybányai szavazatok eredményeivel indult: a legjobb színésznőnek Moldován Blankát, a legjobb színésznek Nagy Csongor Zsoltot szavazták meg.A szatmárnémeti közönség több kategóriában is szavazhatott a művészekre: az epizódszínészek kategóriájában Budizsa Evelyn és Poszet Nándor, a legjobb komikus színészek kategóriájában Moldován Blanka és Péter Attila Zsolt, az évad legjobb drámai színészeinek kategóriájában pedig Keresztes Ágnes és Rappert-Vencz Gábor vehette át a Korall Klinika által felajánlott díjat Dr. Kállai Beáta orvos-igazgatótól.

A Harag György Társulat idén először díjazta az önkénteseit is. A legaktívabb önkéntesek az évadban Lepedus Erzsébet és Jankó Szép Attila voltak, de ez alkalomból búcsúztak el azoktól a végzősöktől is, akik most fejezték be középiskolai tanulmányaikat Szatmárnémetiben, és valószínűleg más városokban folytatják egyetemi tanulmányaikat. Az örökös tagság mintájára kitalált örökös önkéntességről szóló okleveleket Ármos Eszter, Brasovianu Gréta, Kerekes Barbara, Kegyes Dávid, Kis Olivia, Scheitli Krisztina, Lázár Dávid, Süveg Attila és Vajas Gréta vehette át.A társulat munkáját segítő nézői (támogatói) díjjal, az évfordulós, ünnepi évad alkalmából két olyan nézőt tüntetett ki a társulat, akik önzetlen segítségnyújtásukon túlmenően töretlen hűségükkel is példát mutattak az eljövendő generációknak: Steinberger Katalin a társulat Szatmárnémetibe költözése óta, Gönczy Agáth pedig az első nagybányai évad kezdete óta bérletesei a társulatnak.

A társulat minden évben díjazza a háttérszemélyzet egy-egy munkatársát is. A Diószeghy Olga Emlékdíjat, amellyel a háttérszemélyzet egy hölgy tagját tüntetik ki, ezúttal Hajdu Timea öltöztető kapta, az Angel József ügyelő emlékére létrehozott Angyalka díjat pedig rendhagyó módon nem egy személy, hanem egy csoport, a műszakosok (díszítők) csapata vehette át. A díjakat a társulat munkáját segítő Proscenium Alapítvány ajánlotta fel.

A pályakezdőként nyújtott kiemelkedő teljesítényt is díjazták a gálán, a Baranyai Zoltán-emlékdíjat a névadó unokája, Baranyai Dóra adta át Budizsa Evelynnek, a művészeti tanács döntése alapján.

A gála harmadik díjátadó-blokkjában adták át a szakmai díjakat és nagydíjakat. A Proscenium Alapítvány által felajánlott nivódíjakat Bogár Barbara és Frumen Gergő kapták meg társulatépítésért, Keresztes Ágnes és Nagy Csongor Zsolt pedig kiemelkedő szerepformálásaikért.

Az évad nagydíjai közül az 500 euró értékű Ács Alajos-díjat Moldován Blanka vehette át a felajánó Poszet kft.-t képviselő Vas Józseftől, a Harag György-díj kitüntetettje pedig Rappert-Vencz Gábor lett, akinek Ilonczai Tamás, a díjat támogató Autonet Import kft. marketingmenedzsere adta át az elismerést, a társulat szavazatai alapján.

Kapcsolódók

Kimaradt?