Székelyföldön vendégszerepel a budapesti Vígszínház


-A A+

Három Hargita megyei színházban vendégszerepel a budapesti Vígszínház június 16. és 21. között. A nagyszabású projekt a kezdeményezők szándéka szerint csak a kezdete egy hosszútávú, gyümölcsöző kulturális együttműködésnek, mely Budapestnek Székelyudvarhellyel, illetve közvetetten az egész térséggel ápolt testvérvárosi kapcsolatának köszönhető.

A testvérvárosi együttműködés nyomán megszervezett vendégszereplés arra a székelyföldi igényre adott választ, amelyben megfogalmazódott, hogy szívesen látnának a régióban is színházi produkciókat a magyar fővárosból. A Csíki Játékszín és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház is nyitott volt egy háromállomásos körút megszervezésére, majd arról is egyhangú döntés született, hogy melyik előadásokat hívják meg.

Az egyeztetések nyomán a Vígszínházzal sikerült véglegesíteni az együttműködést: a teátrum a Márai Sándor: Hallgatni akartam (rendező: Marton László) és Vecsei H. Miklós: Kinek az ég alatt már senkije sincsen (rendező: ifj. Vidnyánszky Attila) című előadásokkal érkezik a három Hargita megyei városba. Mindkét meghívott előadás a magyar irodalomhoz kötődik, így a szervezők reményei szerint a középiskolások is érdeklődnek majd a darabok iránt.

Hallgatni akartam különlegessége, hogy Márai első, emigrációban írt, befejezett műve. A Kinek az ég alatt már senkije sincsen Arany János életszakaszait eleveníti fel, a rendező ifj. Vidnyánszky Attila neve pedig ugyancsak ismert a színház iránt érdeklődő közönség körében. 

„Házhoz, illetve a megyéhez jön a színház, jelen esetben a Vígszínház, amely egyébként az Európai Színházi Unió egyetlen magyarországi képviselője. A kezdeményezést csak üdvözölni lehet, ilyen jellegű megmozdulásra még nem volt példa” – fogalmazta meg a projekt kapcsán Kányádi Szilárd, a Csíki Játékszín igazgatója.

A székelyudvarhelyi, a csíkszeredai és a gyergyószentmiklósi színházak között több évtizedre visszanyúló, és egyre nagyobb méreteket öltő együttműködésének keretében a teátrumok hosszú idő óta minden évadban bérletben játsszák egymásnál gyerekelőadásaikat több száz óvodásnak és iskolásnak, ezenkívül rendszeresen részt vesznek egymás fesztiváljain, az idei évadban pedig koprodukcióban készítették el a Mike Leigh: Abigail bulija (rendező: Barabás Árpád) című előadást. 

A Vígszínház két nagyszínpadi előadása Csíkszeredában június 16-án és 17-én, Székelyudvarhelyen 18-án és 19-én, Gyergyószentmiklóson pedig 20-án és 21-én látható (első nap a Hallgatni akartam, második nap a Kinek az ég alatt már senkije sincsen). Jegyek már kaphatók mindegyik helyszínen.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X