Átadták a Tabéry-pályázat díjait Nagyváradon


-A A+

A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen adta át szerdán a PKE Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportja és a Várad irodalmi és kulturális folyóirat közös novellapályázatának díjait.

Rendhagyóan kezdődött az ötödik alkalommal kiírt Tabéry Géza novellapályázat díjkiosztója: először a tanszéki csoport képviselője, Albu-Balogh Andrea vette át Szűcs Lászlótól, a Várad főszerkesztőjétől azt a „vándortáblát”, amelyet idén a Váradosok Miskolcon, a Kortárs hangon pályázat díjátadásán kaptak meg. Az egri Eszterházy Károly Egyetem és a Miskolci Egyetem közös, magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatóknak kiírt irodalmi pályázat díjátadóját különböző helyszíneken tartják, 2020-ban Nagyvárad következik, a táblára pedig a díjátadók helyszíne kerül fel.

Ami a Tabéry-pályázat utóéletét illeti, Szűcs László elmondta, hogy fenntartják ajánlatukat a győztesek első könyvének készítésére, kötetek készülnek is már, de a novellákból antológia megjelentetésének ötlete is felmerült. Albu-Balogh Andrea elmondta, a nagyváradi születésű Tabéry Géza nem csak íróként, irodalomszervezőként is ismert, rendszerszeres résztvevője volt például a marosvécsi találkozóknak. A róla elnevezett pályázat tavalyi kiírásakor annyiban tértek el az eddigiektől, hogy a novelláknak a hívószavak helyett a Két korszak küszöbén című Tabéry-önéletírás három kiemelt szakaszához kellett kapcsolódniuk.

Az idei pályázatra színvonalas szövegek érkeztek, mondta Tasnádi-Sáhy Péter, a Várad irodalom rovatának szerkesztője, aki harmadik éve vesz részt a zsűrizésben. „Az irodalom a nyelvben történik”, idézte Esterházy Pétert, majd hozzátette: fontos, hogy az író birtokában legyen a nyelvnek, akár a szobrász a márványnak, s ezzel az anyaggal legyenek ötletei. A szerzők közül sokan érték el azt a „nyelv fölötti” szintet, amely irodalomnak tekinthető, mondta a szerkesztő, aki azt is elárulta, hogy a szerzők közül többen estek abba a „hibába”, hogy anakronisztikus nyelvezetet használtak. 

Szűcs László ismertette a díjazottakat, majd azt is elárulta, hogy a Várad nyári számaiban olvashatjuk a legjobb novellákat. A szoros pontozás nyomán dicséretben Boros Brigitta, Bugya Anikó, Krisztik Réka és Kormos Bernadett részesült, a középiskolások különdíját a nagyváradi Nagy Béla nyerte. A megosztott harmadik díjat Pataki Anett, Tankó Andrea és Kolumbán Adrienn kapta, a megosztott második díjat Covaciu Nobert és Páll András érdemelte ki, az első díj a marosvásárhelyi Brassai Eszterhez került. 

A díjátadás felolvasással zárult, a Szilágy megyében nyelv és irodalomszakos tanárként dolgozó, PKE-n mesteriző Covaciu Norbert és a Nagyváradi Egyetem Zeneművészeti karán tanuló Páll András egy-egy részletet olvasott fel pályaművéből, míg az Erdélyi Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetőjeként dolgozó, drámafoglalkozásokat vezető Brassai Eszter novelláját meghallgathatták a megjelentek.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X