Vida Gábor a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat új főszerkesztője


-A A+

Vida Gábor író lett a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője. A kinevezés június 1-től lépett hatályba. Vida Gábor eddig a folyóirat prózarovatának vezetője volt, a lap élén Kovács András Ferenc költőt váltotta, aki 2008-tól vezette a Látót.

Az új főszerkesztő a Marosvásárhelyi Rádiónak elmondta: a Látó sta­bil ar­cu­lat­tal ren­del­ke­zik, így mélyreható struk­turális, koncepcióbeli változ­tatáso­kat nem tervez. Úgy vélte, hogy az idén 30 éves folyóirat felnőtté vált, és továbbra is tükrözni kívánja a kortárs magyar irodalom pulzusát határok nélkül. Emlékeztetett, hogy eddig is nyitottak voltak magyar szerzők írásainak közlésére függetlenül attól, hogy hol élnek ők, és ez ezután is így lesz. Úgy vélte, a rendszerváltozás előtti időszakkal ellentétben nincs cenzúra, megszűntek a határok és a korlátok, most viszont a bürokrácia okozza a legnagyobb nehézséget, amely a művészetet, a kreativitást, a gondolkozást megpróbálja beszorítani a maga rossz, absztrakt terminológiájába.A főszerkesztő úgy ítélte meg, hogy az irodalom helyzete jó, hiszen ma ugyan már nem milliók olvassák egy pár sikerkönyv kivételével, de még mindig hűséges olvasótábort alkotnak azok, akiket érdekel a mai magyar nyelv és a kortárs irodalom.

A Marosvásárhelyen havonta megjelenő folyóirat 1989 decemberében indult a jelenlegi címmel az Igaz Szó helyett, amelyet 1953-ban alapítottak. A Látó fő fenntartója a Maros megyei önkormányzat.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X