Drámatörténeti könyvet írt Salamon András, aki generációkkal szerettette meg a színházat Sepsiszentgyörgyön


-A A+

Rendhagyó módon mutatták be Salamon András sepsiszentgyörgyi magyar nyelv és irodalomtanár nem szokványos színháztörténeti kötetét kedd délután a kolozsvári Koffer kávézóban: az Osonó diákszíntársulat alapítója ugyanis rejtőzködő szerző, úgy döntött, nem lép a nyilvánosság elé. A hosszú évek munkájával készült Színháztörténet kezdőknek és haladóknak című kötetet a Koinónia Könyvkiadó adta ki.

Az író nem volt jelen, egykori tanítványai és ismerősei viszont vállalták, hogy megismertetik az érdeklődőkkel a frissen megjelent művet. A beszélgetést Rostás-Péter Emese, a könyv egyik szerkesztője vezette, beszélgetőpartnerei pedig Bartha Katalin Ágnes egyetemi adjunktus és Bodó A. Ottó egyetemi docens voltak.

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem két tanára érzékenyen és őszintén beszélt a szerzőről, aki a '40-es évek végén született Székelyföldön. Megtudtuk, Marosvásárhelyen és Bukarestben is szerzett diplomát, a '60-as évek végén Hargita megyében kezdett tanítani, a '80-as években pedig Sepsiszentgyörgyön is elkezdte tanári pályáját.

A Sepsiszentgyörgyön végzett munkája során színházkedvelők népes táborát alakította ki, ennek köszönhetően máig sok színészt és rendezőt találhatunk az erdélyi színházakban Kovászna megyei gyökerekkel. Ő alapította 1993-ban az Osonó diákszínjátszó csoportot, amelyről Bodó A. Ottó egyetemi docens úgy nyilatkozott: „a hivatalos tanrendekkel párhuzamosan egy teljesen más világot alakított ki, amelyben észre sem vettük, hogy közben emelt óraszámban világirodalmat, magyar irodalmat tanulunk az iskola mellett, mert egyszer csak az életünk középpontjává vált a színház, a diákszínjátszó tevékenység pedig természetessé vált számunkra.” Elmondta, a gyermekek – azon túl, hogy Csongor és Tündét játszottak – kapcsolatba kerültek a magyar irodalommal, és folyamatosan beszélgetéseket folytattak olyan problémákról, amelyek egyszerre tapasztalhatóak a műben és a saját életükben. Voltaképpen észrevétlenül és lelkesen sajátították el az erdélyi kortárs kultúrát, ugyanis Salamon András elképzelései frissítően hatottak az akkori zárt fejlődésű, kulturális szempontból szegény időszakot élő Székelyföldön.Bartha Katalin Ágnes egyetemi adjunktus hozzátette, komoly iskolát létesített Salamon András, amely színvonalas és a színház felé értő módon közelítő emberek többségét nevelte ki. Hangsúlyozta, tanárként látja, hogy egészen más érzékenységgel érkezik az egyetemre az a hallgató, akinek ismeretei vannak a színházról. Kiemelte, az ilyen iskolateremtő tanárokból szükséges minél többet megszólítani, és arra kérni, hogy írja le a hosszú évek munkája során kialakított és kikísérletezett, sajátos módszertanát, mert kulcsfontosságú a kérdés, hogy egyáltalán mi volt a titka Salamon Andrásnak, hogy ilyen sok fiatal szegődött általa a színház szeretetéhez.

A most bemutatott könyv személyes színháztörténet, különlegessége a szövegek válogatásában és a különböző korszakok párhuzamos láttatásában ragadható meg, hangzott el. Miközben tankönyvként határozza meg magát, fontos hangsúlyozni, hogy nem hagyományosan az, mert nincsenek benne kérdések, feladatok, utasítások. Annál sokkal komplexebb, ugyanis az ókortól a 18. századig tárgyalja a színházat, a képanyagok által viszont kimondatlanul is reflektál a 21. századra. Voltaképpen 21. századi nézőpontból kezdi el vizsgálni az ókori színháztörténetet, amely magas fokú szerzői rafinériát feltételez. Másik érdekessége az, hogy a magyar nyelvű szakirodalom mellett román nyelvű szakirodalmat is beépít.

A bemutató során kiderült, az író évekkel ezelőtt hatalmas feladatra vállalkozott, amelyről Bodó A. Ottó úgy nyilatkozott: „piaci szempontból is kiemelkedő, ugyanis kevés magyar nyelvű színháztörténetet lehet találni, s azokat is általában elérhetetlen áron mérik. Ebben a piaci helyzetben már önmagában fantasztikus dolog, hogy megjelenik egy magyar nyelvű, színháztörténettel foglalkozó, igen alapos és komoly könyv, amely nem fordítás, hanem a saját kultúránkban szocializálódó szakembertől származik”. Hozzátette, nem arról szól, hogy egy szakbarbár laboratóriumban kikísérletezett nyelven adja át a tudását hozzá hasonló szakbarbároknak, hanem inkább arról, hogy a szerző a szó legnemesebb értelmében közérthetően elkezd mesélni, és ebbe próbálja bevonni az olvasót.

Mint megtudtuk, Salamon András nyugdíjba vonult, a munkát viszont nem hagyja abba: Rétyen, egy székelyföldi kis településen Európa színháztörténetén dolgozik.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X