A filmkészítés esszenciája - Pedro Almodóvar: Fájdalom és dicsőség

A látatlanban is Almodóvar 8 és ½-jének fémjelzett önéletrajzi eposz, bár nem ereszkedik Fellinihez hasonló mélységekbe, őszinte vallomásai által mindenki számára tartogat valami személyeset. És mi ez, ha nem a mozi valódi esszenciája?

Almodóvar Cannes-i filmfesztiválon bemutatott élet- és karrierösszegző eposzában ki más alakíthatná a rendezőt, ha nem elsőszámú múzsája, az utóbbi időben – sikertelenül – akciósztár-babérokra törő Antonio Banderas. A rendező anagrammájaként Salvador Mallónak (Banderas) keresztelt főszereplő egy testi és lelki roncshalmaz. Egészségéhez hasonlóan karrierje is zátonyon. Az egykori alkotó magányosan tengeti hétköznapjait barcelonai legénylakásában, bánatát, egy igazi rendezőhöz méltón, önsajnálatba és drogokba fojtja. A jelen fájdalmaiból újra és újra a rendező emlékeibe menekülünk, a múlt pedig a cselekmény második rétegeként szövi bele magát a történet anyagába. Egy mélyszegénységben telt gyermekkor képei elevenednek meg, megszépülve a kreatív és életvidám ifjú Salvador szemei által. A párhuzamosan két síkon futó narráció teljes őszinteséggel vezet be minket egy szinte zavarbaejtően valóságos élet részleteibe és nem kímél a fájdalmas, vagy éppen pikáns részletektől sem. Nagyjából ilyen érzés lehet titkos szemlélőként részt venni egy terápiás kezelésen, és végighallgatni, amint a páciens sorra eleveníti fel legmélyebb bánatait és feldolgozatlan élményeit.Legfőbb témái – az önpusztításba torkolló alkotói válság, egy rég elfeledett szerelem váratlan visszatérése, vagy az anya és fia közti szeszélyes kapcsolat – közel sem nevezhetőek újdonságnak a rendező munkásságát nézve. Nem lép ismeretlen területekre, mégsem válik önismétlővé, vagy monotonná. Aki jól ismeri az Almodóvar-jelenséget, az a rendező szerzői stílusát megalapozó filmes eszköztárat teljes fényében láthatja viszont: hosszas színpadi monológok, gyermeki perspektívából bemutatott felnőtt-történetek, dalbetétek és élénk pasztellszínek. A teljes arzenál felsorakozik, hogy végül egy mesterien megkomponált, érzelmes vallomássá álljanak össze. Az idén 70. születésnapját ünneplő Almodóvar nem újítja meg stílusát és nem is kísérletezik tehát, ám jól ismert eszközeit viszont biztosabban kezeli, mint korábban valaha. Az ő 8 és ½-je (ami, ha jól számolom, 30 és ½) egy könnyedebb, egyszerűbb alkotás. Igaz, nem rendelkezik reformáló erővel, vagy hasonló filmtörténeti jelentőséggel, mint Fellini eposza, ami mégis különlegessé teszi, az lélekkel teli elbeszélésmódja. Mélyen személyes történeteit úgy meséli el, hogy nézője megtalálja bennük önmagát, ráadásul mindemellett valahogy képes megragadni a filmkészítés örökös fájdalommal és dicsőséggel vetekedő esszenciáját is. Ebben rejlik Almodóvar valódi érdeme. Egy eszköztárát tökélyre fejlesztett mester érzelmes főhajtása legnagyobb szerelmei, elsősorban tehát művészetága előtt. Olvasd tovább a Filmtetten!

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?