Utoljára látható a kolozsvári színpadon a Légy jó mindhalálig

Szombaton este 7 órától utoljára lesz látható Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című klasszikus regényének musical-változata, a Kolozsvári Állami Magyar Színház utóbbi évadainak egyik legnépszerűbb előadása.

Az elsősorban fiataloknak szóló, de az egész családnak tartalmas kikapcsolódást kínáló előadást Béres László rendezte huszonkilenc gyerekszereplő részvételével. A nagyszínpadi produkció bemutatója 2017. január 14-én volt, a bemutató óta harminc alkalommal műsorra tűzött előadást több mint húszezer néző látta az elmúlt három évadban, olvasható a színház közleményében.Béres László, az előadás rendezője a bemutatót megelőzően azt nyilatkozta, hogy az előadással az olyan, ma már gyakran pejoratív értelemben konzervatívnak tekintett értékek súlyát szeretnék visszaadni, mint a becsületesség, az őszinteség, vagy az előadás címében is szereplő jóság. A rendező meglátása szerint sem Nyilas Misi, sem az előadásban szereplő gyerekek nem kétségbe esettek, sőt, képesek határozottan kiállni az igazuk mellett. Azt üzenik a felnőtteknek: hagyjatok minket gyereknek lenni és élni!

A Légy jó mindhalálig története sokak számára ismeretes, hiszen ki ne ismerné a pakk, az elveszett lutriszelvény, és a kis Nyilas Misi sajátos tragédiáját. „Számomra a légy jó egy jelige, amit hajlamosak vagyunk manapság már elcsépelt evidenciaként használni, nem tulajdonítva annak mögöttes tartalmat és így nem is keresve azt. Úgy gondolom, jónak lenni egyenlő a becsületességgel, és az arra való törekvéssel. A rendszerek, az elvárások ellenére mindig és mindenkoron megmaradni önmagunknak. Nem szól ez a darab másról, mint hűnek lenni önmagunkhoz” – jegyzi meg a rendező.„Béres László nem tagadja, tisztában van azzal, hogy a debreceni kisdiák története, illetve gyerekszereplők színpadra állítása a siker alapreceptjei közé tartozik. De nem akart „aranyos” előadást rendezni, gondolatébresztő, a klasszikus emberi értékek becsületének visszaadását célzó produkcióban gondolkodott. Olyan előadásban, amelyben Nyilas Misi őszintesége, becsületessége nem számít „lúzerségnek”, amely legalábbis megkérdőjelezi napjaink sablonját, miszerint az számít példaképnek, aki mindenáron kiharcolja magának az érvényesülést” – idézi Csinta Samu kritikáját a közlemény..

Az előadás főszerepét Ábrahám Gellért alakítja, a szereposztás tagjai: Marosán Csaba, Árus Péter, Dimény Áron, Viola Gábor, Laczkó Vass Róbert, Váta Loránd, Balla Szabolcs, Fogarasi Alpár, Laczó Júlia, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Varga Csilla, Orbán Attila, Albert Csilla, Farkas Loránd, Szűcs Ervin, Csutak Réka, Buzási András, valamint a gyerekszereplők: Kovács Dávid, Kerekes Ákos, Szenkovics Dávid, Pulbere Victor, Szilágyi Dávid, Bodor Kristóf, Rámay Ádám, Sárosi Áron, Sógor Dénes, Schneider Vincze, Rancea Alex-Krisztián, Esztergár Csaba, Jenei Eszter, Jenei Deborah, Darabont Csenge, Sinkó Lea, Somogyi Kincső, Kolumbán Réka, Pásztor Kincső, Ábrahám Dóra, Horváth Krisztina, Mikó Henrietta, Sárosi Virág, Benkő Boróka, Deák Zsófia, Szász Csenge, Albert Kinga. Az előadás díszletét Csíki Csaba, a jelmezeket Ledenják Andrea jegyzi, koregráfusa Jakab Melinda.

A május 25-ei, utolsó előadásra jegyek vásárolhatók hétköznap 10-14 óra között a színház jegypénztárában, valamint online.

Kapcsolódók

Kimaradt?