Ideiglenesen Kolozsvárra költözik és ingyenes lesz a Várkert Fesztivál

Hétvégén a kolozsvári Bánffy-palota udvarára várják a kikapcsolódni vágyókat, itt szervezi ugyanis a negyedik Várkert Fesztivált a Kincses Kolozsvár Egyesület. A rendezvény a gyalui várkastély felújítása miatt költözött be ideiglenesen a városba, és idén ingyenes lesz.

A szervezők közleménye szerint már a fesztivál megnyitóját megelőzően kezdetét veszi a programsorozat, ugyanis kedden 17 órától a Bánffy-palotában működő Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban megnyitják Zsombori Erzsébet-Zsimbi és Mayer Hella kiállítását. Az Ég és föld között címet viselő tárlaton a kolozsvári származású művésznők festményeit tekinthetik meg az érdeklődők.A három napos fesztivál számos zenei eseményt ígér, emellett gyermek- és családos programokra is várja az érdeklődőket. Állandó programot is ajánl, ugyanis péntektől vasárnapig erdélyi és magyarországi kiadók részvételével könyvvásárt szerveznek a palota emeleti árkádjai alatt.

Pénteken az érdeklődők meghallgathatják a Café Gitan feat. EDINA koncertet, valamint a legendás KFT zenekar is fellép. A napot egy bulival zárják, amelynek DJ Mini biztosítja majd a jó hangulatot.

Szombaton Kolozsvár méltán híres bűvésze, Belloni szórakoztatja a kicsiket és nagyokat, és a nap folyamán a Mozsikácska gyerekműsorára is sor kerül. Ezt követően a komolyzene hódítja meg a színpadot, ugyanis a Classis és a Codex Régizene Együttes lép fel. A délutánt az Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében a Bekecs Néptáncegyüttes Legendák kertjében című előadása koronázza meg. Az együttes produkciójának alapját a Székelyföldi Legendárium képezi: a közel 180 legendát és mondát tartalmazó gyűjteményből válogattak az előadás alkotói, s céljuk, hogy ezt a gazdag örökséget fenntartsák és továbbadják az érdeklődő közönségnek. Éppen ezért az eddigi kiadványok mellett szeretnék színpadi keretek között is bemutatni azt a legenda-füzért, amellyel a nézők megismerhetik Székelyföld múltját, hagyományait és legendáit. A napot a Karaván Família koncertje, valamint a gitárjátékáról ismert, világhírű Little G Weevil fellépése zárja, éjszaka pedig a Coolture Morjaques zenéjére bulizhatnak a jelenlévők.

Vasárnap a Törökvágási Református Templom Kányafő Galériájában Nemes András Csaba Mi emberek című grafikai tárlata lesz látható, déltől pedig ismét a gyermekeké a főszerep, ugyanis gyermekműsorral vár minden érdeklődőt a Bánffy-udvarban a Karaván együttes. A Bánffy-palota Tonitza-termében a Bábjátszótér A boldog herceg című előadását láthatják kicsik és nagyok.

A zárónapon a fesztiválozók meghallgathatják a Vintage Dolls koncertjét, emellett Szilágyi Enikő Kolozsvár Párizsban című sanzonestjén is részt vehetnek.

A fellépők sorát a Vígszínház művészének, Fesztbaum Bélának és a Kék Duna Koncert-Szalonzenekarnak Seress Rezső-estje zárja. A Várkert Fesztivál idei kiadását is záróbulival búcsúztatják, melynek teljes időtartama alatt elérhetőek lesznek a Fóti Kézműves Sörfőzde termékei.

Mivel a Bánffy-palota udvara zárt terület, a befogadóképessége pedig korlátozott, a szervezők lezárhatják a belépő kapukat, ha úgy ítélik meg, hogy a közönség számára fenntartott hely betelt, újabb vendégeket pedig csak a korábbiak távozása esetén engednek be.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?