Letették az új stúdiószínház alapkövét Szatmárnémetiben

Letették az új stúdiószínház alapkövét Szatmárnémetiben


-A A+

Színháztörténeti pillanat és igazi ünnepnap volt a szatmárnémeti Harag György Társulat számára péntek, május 17-e: letették az alapkövét a partiumi város új stúdiószínházának az évekkel ezelőtt összedőlt Machzike Hatorah imaház helyén.

Megszentelt helyen – és sok szempontból szimbolikus erejű egybeesésként –  tették le  az új, 120 férőhelyes stúdiószínház alapköveit Szatmárnémetiben: azon a városközponti, évek óta üres telken, amelyen egykor a Machzike Hatorah imaház állt. A Harag György Társulat munkáját segítő Proscenium Alapítvány Magyarország kormányának korporatív támogatásával vásárolta meg a területet, ahol koradélután színészektől, egyházi vezetőktől, hazai és magyarországi politikusoktól, erdélyi magyar színházak vezetőitől kezdve sokan gyűltek egybe az ünnepélyes eseményre, amely stílusosan Kovács András Ferenc: Északi Színház című versének szavalatával kezdődött.

 „Nem csak a magyar kultúra, a színház és a színházi élet számára fontos ez az alapkőletétel, de a város minden lakója számára – annak a városnak a lakóinak, ahová 1790-ben tolták be először Thália szekerét és amelynek Harag György Társulata nagyon sok eredményt, díjat tud felmutatni” – mondta köszöntőjében Potápi Árpád János, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára, elégedetten summázva: ez az újabb fejlesztés is maradéktalanul igazolja, hogy a magyar-magyar összefogás nyomán a város és az itteni magyar közösség hatalmas lépéseket tesz a fejlődés útján.

Különlegesnek érezte a napot Kereskényi Gábor, polgármesterként és emberként is, ugyanis rég nem járt ezen a telken, ahol gyermek és kiskamaszkorában sokszor megfordult, hiszen az egykori zsinagóga romos épülete ellenállhatatlan vonzerővel bírt. „Nagyon örvendek, hogy ezen a helyen tovább lesz víve a kultúra, a művelődés, a szatmáriasság gondolata és a stúdiószínházban továbbviszik azt az értéket, amire mi szatmáriak méltán vagyunk büszkék¨ – fogalmazott.

Tükröt tartó, gyógyító társulat

Az erdélyi magyar színházak közül a legnagyobb nézőszámmal, évente több mint 50 ezer látogatóval rendelkező társulat minden egyes előadáson olyan tükröt tart a nézők elé, amelyben kíméletlenül szembesülnek önmagukkal, életük derűsebb vagy szomorúbb időszakával (természetesen a szórakozás jegyében) s közben észre sem veszik, de a színház közössége gyógyítja őket.

„Szatmárnémetiben mindig erős volt a színházi közönség és a színházi közösség — mert az igényes színház lényege az, hogy adott közös térben, közös időben megéljük önmagunkat, a közösséghez tartozást” – hangsúlyozta Pataki Csaba tanácselnök. Mint mondta, az, hogy hamarosan egy modern stúdióteremmel bővül a Harag György Társulat kicsit olyan, mintha a közösség egy mentőövet kapna, amiben megkapaszkodhat kis időre s erővel és további gondolkodásra ösztönző  mondatoktól zsibongó fejjel továbbindulhat az ember, megismételhetetlen élménnyel gazdagodva.

De ez a stúdió egy újabb bölcső is, amelyben ott ring majd az anyanyelvünk, s lehet, hogy öt, tíz vagy ötven év múltán már nem fogunk emlékezni arra, mikor és kinek is a fejében született meg a gondolat, hogy ki és mennyivel járult hozzá az épület létrejöttéhez, de ez olyan hely lesz, ahol megtörténik a csoda, amely egy kis időre  egy szintre emeli és összeköti a nézőket, tovább formálva az erős magyar közösséget.

Színháztörténelmi pillanat, szimbolikus helyen

Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója és a Proscenium Alapítvány elnöke az egész közösség nevében köszönte meg a társulatnak, s végső soron a szatmári magyar közösségnek nyújtott támogatást. Mint fogalmazott, olyan világban élünk, amikor a véleménynyilvánítást felváltja az ítélkezés, az előítélet; a kritikát felváltja a vádaskodás, a rágalom; a köszönet pedig – a kötelező tiszteletkörökön túl –  rendre elmarad.

A legérzékenyebb alkotóktól, a legedzettebb közéleti szereplőkig, az orvosoktól a tanárokig, nagyon sokan küzdenek az instant minősítések világában a rendre elmaradó pozitív visszajelzések hiánytüneteiben, épp ezért érezte kiemelten fontosnak, hogy a művészek, akiknek a hivatásuk egyik kulcsfeladata a társadalom érzékenyítésében rejlik, ebben is példát tudjanak mutatni, és nem csak a panasz, de a hála hangján is szólni tudjanak, átlátszó behízelgési szándék nélkül, de annál őszintébben és igazabbul, amikor annak valójában ideje van.

„Édes úr, nem lenne szíves a színészeknek jó szállást adatni? De hallja, jól kell aztán velök bánni; mert ők a kor foglalatjai és rövid krónikái” – idézte a Hamlet sorait, megköszönve a társulat számára épülő új szállás lehetőségét, nem hallgatva el azt sem: a bőkezű támogatást a jövőbe fektetik be.

„Nem csak köszönetet kell mondani, de a hely szimbolikájáról is szólni kell – megszentelt hely, amit a szatmári zsidó közösség tett szakrális hellyé. Az a közösség, amelynek tagjai itt fohászkodhattak utoljára az Úrhoz, mielőtt a haláltáborokba hurcolták volna őket; az a közösség, amely nem csak a városért s annak fejlődéséért, de a színházért is nagyon sokat tett. A két világháború közötti Szatmáron pezsgett a színházi élet, s a vidéki Magyarország első forgószínpadát itt hozták működésbe, Szabadkay József színházigazgatónak köszönhetően – aki méltósága megőrzéseként 75 évvel ezelőtt hófehér színházi frakkban vonult végig a gettón, a városon, és erről a fehér frakkról ismerték fel holttestét Kassán, amikor az útközben elhunytak hulláit kidobták a marhavagonokból az állomáson. Ott utazott akkor egy gyermek is, Harag György, aki családjából egyedüliként túlélte a borzalmakat és aki 1956–ban újraéleszti a szatmári színjátszást. Sorsszerű, hogy mi, Harag György kései utódai ezen a megszentelt helyen találunk otthont” – fogalmazott.

A köszöntők elhangzása után öt alapkövet – Magyarország Kormánya, Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala, az RMDSZ Szatmár megyei szervezete, a Harag György Társulat és a Proscenium Alapítvány – helyeztek el, amelyeket nm. ft. Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök, ft. Király Lajos református esperes és Pallai Béla görögkatolikus parókus áldott meg. A Mindenható örökkévaló áldását kérte az építkezésre s a majdani épületre a zsidó hitközség előimádkozója, Pap István is, s mint hangsúlyozta: nagyon örvendenek, hogy közösséget szolgáló, kulturális intézmény lesz a megszentelt földön.

A különleges nap folytatása sem volt kevésbé érdekes: délután előbb Csirák Csaba Szatmáron született színházi személyek és a történelmi Szatmárban született, illetve itt felnőtt színházi alkotók életrajzainak és portréinak lexikon jellegű gyűjteményét tartalmazó kötetét, majd a Hatvanöt év krónikája című DVD–adatbázist mutatták be, mely fotókkal, videókkal, tanulmányokkal, interjúkkal és kritikákkal tekint vissza a társulat történetébe, este pedig felgördült a függöny s a kétszeres UNITER- és Jászai-díjas Bocsárdi László rendezte Scapin előadás tette fel a napra a koronát. Egészen különleges koronát, ugyanis a címszereplőt most nem férfi színész, hanem színésznő, Márkó Eszter alakítja.

„Ebben az előadásban nem tematikailag, hanem a szerep megformálásának módja miatt lényeges, hogy Scapin nő legyen. Scapin a művész és a művészet megtestesítője, és bár a művészetnek nincsen biológiai neme, a művészben mégis benne van az a fajta hihetetlen empátia, ami elsősorban a nőben van meg, aki magában hordozza az új élet születésének lehetőségét is. Nem akartam, hogy pusztán a klasszikus férfi szolga archetipikus játékossága legyen jelen a színen. Emellett számomra Márkó Eszter már a darab első felvetődése óta azonnal behozta Scapin figuráját. Ahogy Hamletet is csak akkor szabad műsorra tűzni, ha adott egy igazi Hamlet–színész, úgy a Scapint is csak egy igazi Scapinnel lehet megoldani. Márkó Eszter pedig hordozza magában a szerepet” – fejtette ki korábban Bocsárdi László.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X