Két Kovászna megyei értéket terjesztenek fel az Erdélyi Értéktárba

A csernátoni Haszmann Pál Múzeumot és Kolonits István orgonaépítő munkásságát is felterjesztik az Erdélyi Értéktárba, emellett négy Kovászna megyei település értéktára készülhet el egy pályázati támogatásnak köszönhetően, derül ki az RMDSZ közleményéből.

„A Haszmann múzeum nemcsak egy gyűjtemény, hanem él, teremt, tanít. Kolonits István orgonaépítő művész – ahogyan kortársai nevezték – hagyatéka Erdélyszerte fellelhető. Az élete során több mint 200 orgonát épített, csak Kovászna megye több mint 20 településén még napjainkban is az általa megépített hangszerek zenéje kíséri a hívek imáját” – mondta el Szőts Papp Zsuzsa, a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság vezetője.A bizottság szerdai gyűlésén Hegedüs Csilla, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje is részt vett. Elmondta, külön öröm számára, hogy a Haszmann Pál Múzeumot és Kolonits István orgonaépítő munkásságát is felterjesztették az Erdélyi Értéktárba, ez is bizonyítja azt, hogy a háromszékiek számára is fontos kulturális örökségünk elismerése, védelme. Hangsúlyozta, hogy értékeink elismerése és hasznosítása Erdély versenyképességét növeli, munkahelyeket teremt és turistákat vonz, és azt üzente a fiataloknak, hogy érdemes itthon maradni, érdemes itthon jövőt tervezni. „A román pártoknak nem érdeke értékeink képviselete. Egyetlen román párt sem képviseli a magyarokat, mi több, ők azt akarják, hogy ne legyen magyar képviselet Európában. Tudjuk, hogy a mi ügyeinkért csak mi állunk ki. Csak magyar összefogással tudjuk kiharcolni az európai kisebbségvédelmi törvényt, amely nemzeti értékeinket védi. Ennek érdekében május 26-án támogatnunk kell az erős Kárpát-medencei összefogás megalakulását az Európai Parlamentben, hogy legyen, aki kiálljon érdekünkben” – fogalmazott.

A csernátoni múzeumban is találkozót szerveztek szerdán, ahol többek között arról is szó esett, hogy pozitív elbírálásban részesült a Határtalan értékeink című pályázat, melyet Kovászna Megye Tanácsa és Veszprém Megye Önkormányzata közösen nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-hez. Ennek köszönhetően Kovászna megye négy települése: Esztelnek, Csernáton, Uzon és Vargyas is részt vehet az Értékőr programban, mely Magyarországon már nagy sikernek örvend. Az egyeztetésen részt vettek a pályázatban érintett települések képviselői, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársai, Csernáton község polgármestere, Fábián Sándor és Fejér László-Ödön kézdiszéki szenátor is.

Az Értékőr program célja, hogy az abban résztvevők saját településeiken felmérik/feltárják a településen és térségében található értékeket, ezáltal elkészítik a saját településük értékeit összefoglaló adatbázisát, hozzájárulva a megyei értéktár adatbázisának kibővítéséhez. A kölcsönösség elvére épülve ősszel, az elkészült munka bemutatójára Veszprém megye küldöttsége is ellátogat.

Kapcsolódók

Kimaradt?