Szórakozni szeretnél? Olvass irodalomtörténetet! – kolozsvári diákokkal találkozott Nényei Pál


-A A+

Irodalom? Fúj. Dögunalom. Kolozsváron járt az az irodalomtörténet-szerző, akinek sikerült ennek ellenkezőjéről meggyőznie a kamaszokat.

Az irodalom kötelező házi olvasmányok véget nem érő sora, verselemzések, klasszikusok, akiket már senki sem ért, meg egyáltalán, mi közük az ókori görögöknek, rómaiaknak a nagybetűs Jelenhez, a Mához? Miért érdekelné kamaszodó gyermekünket (fiú, lány – ebben nincs kivétel) a „kötelező” irodalom jobban, mint az éppen divatos tini bestsellerek, fantasyk, stb.? Mert az irodalom akár vagány, érdekfeszítő is lehet? Ki hallott ilyesmiről? Illetve, aki tudja, tapasztalta, annak sikerült meggyőznie másokat is erről? Sikerült egy egész generációnak a gondolkodásmódját befolyásolnia? Eddig nem, viszont annak a szerzőnek, akiről szó lesz, minden esélye megvan erre. Nényei Pál Az irodalom visszavág címmel rendhagyó irodalomtörténetet kezdett el írni. Nemrég jelent meg a harmadik kötet, és annyira jó, friss, humoros, tartalmas, hogy nem hagyhattam ki az alkalmat, és elmentem a szerzővel találkozni, akit a kolozsvári Ünnepi Könyvhéten zajló Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékra hívtak meg a szervezők. Beültem én is az iskolások közé.Az író-olvasó találkozó a K+ Közösségi Térben zajlott, a beszélgetést a szerzővel Harbula Hajnalka magyartanár, a kolozsvári Tálentum Református Iskola aligazgatója moderálta, ugyanis ő összesítette mindazokat a kérdéseket, amelyeket a diákok föl szerettek volna tenni Nényeinek. És bizony egy órán keresztül zajlott a kérdezz-felelek, a vendég nem tért ki egyetlen kérdés elől sem, mindenre (is) válaszolt. A diákok kezében, térdén, ölében ott volt a rongyosra olvasott első, első kettő, sőt, volt akinél már a harmadik kötet is ott lapult. Szóval, meglepődtem. És még egy-két előítéletem gyorsan elpárolgott. Még hogy nem érdekli őket. Dehogynem. Csak nem úgy, hogy „kötelező”, „márpedig ezt tessék azonnal elolvasni, és a házi olvasmányok füzetbe három oldalas fogalmazásban ismertetni a tartalmat”.De lássuk a kérdéseket, és azt is, hogy mi derült ki Az irodalom visszavágról meg szerzőjéről ezek nyomán. Nényei Pál állítja, hogy rossz tanuló volt az iskolában, jobban mondva nem tudott megfelelni azoknak a kötelező iskolai elvárásoknak, amelyekből mostanra is maradt bőven, akár a magyarországi, akár az itteni iskolai rendszert vizsgáljuk meg. Éppen ezért a 41 tanuló közül, ahányan jártak az osztályba, ő az illusztris 39. helyet foglalta el. (Ez egyébként nagyon szép teljesítménynek is beillik, ha hozzátesszük, hogy ez az iskola a Pannonhalmi Gimnázium volt, ahova aztán évekkel később, tanári diplomája megszerzése után visszatért tanítani.) Annyira nem volt jó tanuló, hogy nem is sikerült elsőre az egyetemi felvételije, így hát felnőtt életét a papír-restaurátorok között (igen, van ilyen szakma) kezdte az Országos Széchényi Könyvtárban, és állítja, hogy soha nem volt boldogabb, mint amikor gondtalanul vasalgatta a keze alá adott öreg papírosokat. Egyébként a rossztanulóság nem abban merült ki, hogy semmi sem érdekelte, mert igenis, rengeteget olvasott, a művészettörténet is a kedvencei közé tartozott, sőt az ornitológia, és azon belül is az etológia érdekelte. De aztán győzött az irodalom.Amikor a diákok arról kezdik faggatni, hogy miért, hogyan fogott neki Az irodalom visszavágnak, akkor Nényei nagyon őszintén, és kicsit elkomolyodva mesél arról, hogy azért, mert szerinte az irodalom tesz minket igazán emberré, azaz mássá, mint akármelyik társunkat az állatvilágból. Irodalom nélkül sokkal kevesebbek vagyunk. Vagyis minél kevesebb az irodalom az életünkben, annál többet veszítünk. És ennek az égvilágon semmi köze az irodalomórákhoz.

Ahogy végignézek a diákok arcán, látom, hogy isszák a szavait. Örülnek annak, hogy íme, van valaki, aki nemcsak megérti őket, hanem bátorítja is, hogy merjenek másként gondolkodni. A másként persze nem mindig a kényelmes utat jelenti, figyelmeztet Nényei Pál. Ő ugyanis nem ért egyet azzal, hogy mindegy, hogy mit olvas a diák, csak olvasson. És ugyanez a helyzet a zenével, vagy a filmekkel is. Nem mindegy, hogy milyen minőségű kulturális cikkeket fogyasztunk. Nem mindegy, hogy gyorséttermi kajával tömjük tele magunkat vagy pedig gondosan elkészített, ízletes alapanyagokból összeállított ebédet fogyasztunk el. Persze, időnként lehet azt is. Mint ahogy időnként megnézhetünk egy izgalmas detektíves filmet is, vagy kiruccanhatunk egy olyan fesztiválra, ahol teljesen mindegy, hogy mi ömlik a hangszórókból, mert másnapra úgyis elfelejtjük. A lényeg az, hogy ezeket a termékeket ne tévesszük össze a minőségi kultúrával, legyünk tisztában azzal, hogy mi mennyit ér. A jó irodalom, aminek a megértésére, a titkainak a megfejtésére meg szeretné tanítani a nyitott eszű, érdeklődő olvasókat a Nényei-sorozat, az sosem adja könnyen magát. Akárhányszor veszünk elő egy értékes művet, és időt szánunk arra, hogy elgondolkodjunk a mondanivalóján, újabb és újabb rétegeket fedezhetünk föl. Egy soha véget nem érő utazást jelent a világirodalomban való kalandozás, és így jövünk rá arra, hogy igenis léteznek összefüggések a görög mitológia világa és a mai tini-bulik között is akár. Hogy mi? – mosolyog hamiskásan a szerző –, hát erre a választ a dionüszoszi ünnepségek tudnák megadni, el lehet mélyülni még egyszer az arról szóló oldalakban.A diákok arra is kíváncsiak, hogy miért ágyazza Nényei a fejtegetéseit egy különösnek tetsző narratív keretbe: egy „rossztanulóval” (aki a Baranyai András illusztrációin egy Darth Vader-es szerelésben jelenik meg) meg egy „jótanulóval” való  vissza-vissza térő viták közé. A rossztanuló folyton az író szemére veti, hogy miért kell neki ezt a hülyeséget olvasnia, a jótanuló meg gyakran felháborodik, amikor kiderül pár műről, hogy szexről, erotikáról, csábításról, bűnről szól. Vagyis felnőtté kell válni ahhoz, hogy megértsük őket. És ez néha ijesztő. A szerző bevallotta, hogy éppen ezáltal akarta példázni, hogy egyik karikaturisztikusan megrajzolt típus sem ideális olvasója a könyvnek (és implicite az irodalomnak). Az irodalom tanulását kötelességnek tekintő jótanuló és a minden kötelezettség ellen zsigerből lázongó rossztanuló egyaránt félreérti az irodalom lényegét, ezért a magyarázatot olyan alapokhoz kell visszavezetni – mondja Nényei –, amelyek a kamasz olvasók számára egyszerre jelenthetnek izgalmat és kihívást. Vagyis nem az irodalom ünnepélyes, magasztos és hivatalos oldalából indul ki, hanem inkább a humorosból és a szemérmetlenből.

És ha már szóba jött a szexualitás, akkor az egyik bátor kislány azonnal meg is kérdezi, hogy vajon ez az oka annak, hogy 14-es karika van a könyv borítóján? Kuncogás hallatszik a sorokból, a szerző hamiskásan mosolyog, és elmeséli az első kötet elején található „megbotránkoztató” sztorit, ami miatt sok tanár betiltotta az osztályában a könyv olvasását. Mindjárt azzal kezdődik a bevezetés a világirodalom rejtelmeibe, hogy Nényei két népdalt „elemez” (Kiskertemben uborka; Hej, halászok) A szövegek szétszedése után kiderül, hogy a kiskert a női nemi szerv, az ott ólákodó róka pedig a férfi/fiú metaforája, ugyanígy pedig a halászok és a hálóba került hal esetében is könnyen megfejthetjük, hogy kire is gondoltak annak idején a népdal-költők, akik nem voltak se gügyék, se rossz rímfaragók, csak éppen metaforákban fejezték ki mondanivalójukat. Íme, egy kis ízelítő a népdalok „csúnyaságán” felháborodott jótanuló és a szerző közötti párbeszédből, amely az első kötet elején található:

– Attól félek, ezentúl nem fogom tudni őszintén átadni magamat a népdaloknak meg a meséknek, és mindig az értelmüket fogom keresni, és mindig attól fogok félni, hogy valami csúnyaság van bennük igazából. Például az, hogy „Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske..."
– Miért lenne csúnyaság az, hogy egy férfi szeretkezik egy nővel? Igen, az, hogy „nyitva van az aranykapu", azt jelenti, hogy a nő odaadja magát a férfinak. És hogy „bennmaradt a macska"...
– Jó, rendben, ne mondja tovább, értem már! De tudja, mitől félek? Hogy most már biztos olyan dolgokat is „úgy" fogok értelmezni, amik nem is „azok". Például: „Hej, Jancsika, Jancsika, mért nem nőttél nagyobbra..." Lehet, hogy ez a Jancsika nem is egy kisgyerek? Pfuj!
– Hát bizony. Nem kisgyerek. És ezt is sajnálom. Meg mindent sajnálok. Egyrészt! Másrészt meg örülök. Elindultál a felnőtté válás felé. Majd megtanulod kigyomlálni a rossz értelmezéseket, a saját butaságaidat. Nem minden szexualitás. És hát... Az irodalom nem gumicukor.

 

„A mítoszok sem szemérmesek, a népdalok sem. Az emberiség mindig arról beszélt, ami érdekelte őt. Lehet, hogy nem is unalmas az irodalom?” – idézi a szerző saját szövegét a kolozsvári diákok számára, akik, merem állítani, nem annyira ijedősek, mint Nényei jótanulója. A könyv borítóján elhelyezett karika valóban arra figyelmeztet, hogy csak 14 év fölötti olvasóknak ajánlják a kötetet, az olvasóhoz gyakran kiszóló elbeszélő pedig esetenként figyelmezteti a „széplelkű” olvasókat, hogy mely részeket érdemes átugorni, ha nem szeretne ilyen magyarázatokkal szembekerülni. Ezeket a részeket egy-egy fekete szmájli jelöli. Miközben hallgatom Nényeit, van egy olyan érzésem, hogy a hátam mögött ülő fiúk épp ezeket a passzusokat keresik ki elsőre a kötetekből.

A végére annyira belemelegednek a kérdezgetésbe a fiatalok, hogy alig akar vége szakadni a beszélgetésnek, szóba kerülnek a hollywoodi filmek versus japán animék, Nényei Miyazakira esküszik, de nehogy valaki magyar szinkronnal merje megnézni A vándorló palotát, amely szerinte A kékszakállú herceg parafrázisa, vagy a Ponyo a tengerparti sziklán címűt, amelyben az alkotó képes volt az európai kultúrtörténetet belesűríteni a 100 perces játékidőbe. Hogy miért szereti az animékat jobban, mint a „felnőtt” filmeket? Mert ezek sokszor értékesebbek, művészileg gazdagabbak akármelyik felnőtt filmnél. Persze, azért vannak más kedvencek is a listán. Arról érdeklődik a vendég, hogy látta-e valaki a diákok közül a Tavaly Marienbadban című filmet? Egy remekmű, semmi nem történik benne két órán keresztül, mondja hamiskásan Nényei, a hallgatóság nevet, és tudom, hogy első dolguk lesz a fiataloknak megkeresni a Youtube-on, vagy valamelyik torrentoldalon Alain Resnais filmjét. (Így kell ezt csinálni, mondom magamnak, és próbálom elraktározni a technikát, hátha bevethetem majd gyorsan kamaszodó fiam esetében is.)És még szó esik a háziállatokról, a matematikáról, ami felér a költészettel, Nényei Pál három gyermekéről, arról, hogy ő a könyve szerint tanítja-e az iskolában a diákjainak a magyar irodalmat vagy sem, és arról is, hogy el akar érni a sorozattal a máig, a kortársakig, meg arról, hogy ez egy szubjektív válogatás, csak azok a szerzők kerülnek be Az irodalom visszavágba, akiket ő kiválaszt. Na jó, kétszer sikerült  őt meggyőznie a kiadónak, és így került be Szent Ágoston és Villon. Jó kis párosítás, mi? Egyébként ő az orosz irodalmat imádja, szerinte egy, csoda, hogy mennyire jól írnak, még a harmadik vonalbéli szerzők is, nemcsak Dosztojevszkij meg Tolsztoj. A magyar irodalomban pedig nincs nagyobb költő Vörösmartynál és József Attilánál. Pont.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X