FélTESZT – alaposan megvágták a temesvári színháztalálkozó programját

18 helyett 11 előadással, FélTESZT néven szervezi meg a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozót a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, miután a városi tanács a 2018-as évhez képest felére csökkentette az intézmény éves költségvetését. FRISSÍTÉS: Farkas Imre alpolgármester szerint csak a TESZT-re elkülöníthető pénz kevesebb, mint amennyit a színház eredetileg tervezett.

A városi tanács a Csiky Gergely Állami Magyar Színház fő fenntartója és támogatója. A helyi költségvetést, 1,4 milliárd lejt május 7-én fogadták el, így szűk két héttel a TESZT kezdete előtt derült ki, hogy a fesztiválra nem lesz elég pénz. Balázs Attila színházigazgató szerint a költségvetés-csökkentés oka az, hogy az országos költségvetés késése miatt a megyei tanács és az önkormányzat költségvetésének elfogadása is csúszott. Mint mondta, mikor a 2019-es TESZT programját április elején meghirdették, még nem voltak a drasztikus költségvetés-csökkentésre utaló jelek.A színház közleménye szerint a „folytonosság és a TESZT szellemiségéhez hű nézőkkel való kapcsolat fenntartása érdekében, 2019. május 20-26. között redukált programmal” szervezik meg a fesztivált. A meghirdetett 17 előadásból hatot mondtak le, nem jön például a budapesti Forte Társulat és Szkéné Színház, a szlovéniai Mladinsko Színház, a TESZT törzsvendégének számító szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, az isztambuli Bakırköy Városi Színház és elmarad a szerbiai Vrooom Erotika című koncertje. Mint Balázs Attilától megtudtuk, a színház saját helyiségeiben szervezett előadások maradtak, amit más helyszínekre terveztek, arról voltak kénytelenek lemondani.

Elmarad ugyanakkor az első alkalommal meghirdetett Fesztiválbörze, amely elsődlegesen a színházi szakemberek számára kívánt teret és találkozási lehetőséget biztosítani. A Fo(u)r Public Spaces programra sem kerül sor, mely a Temesvár Kulturális Főváros 2021 Egyesület gondozásában illeszkedett a tavalyi  TESZT programjába és négy ingyenes szabadtéri előadást kínált a temesvári közönségnek.

Balázs Attila hangsúlyozta, hogy a megvágott költségvetés nem csak a TESZT-et, hanem a színház egész éves működését érinti, így a következő évadban a tervezettnél kevesebb bemutatóra lehet számítani.

Temesvár 2019-ben 1,4 milliárd lejből gazdálkodik. Ebből 21 millió lejt szánnak a kultúra, sport és vallás kategóriára, jelentette be péntek délelőtti sajtótájékoztatóján Nicolae Robu polgármester. A költségvetést a PNL, az RMDSZ és a PMP tanácsosai szavazták meg, a PSD és az ALDE tartózkodott.

A FélTESZT-en orosz, francia, belga-holland, szlovén, német társulat is fellép, jelen lesz a bukaresti Apollo 111 Színház, a tatabányai Jászai Mari Színház, a házigazda temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház pedig Hattyúk tava újratöltve és IV. Henrik című előadásait mutatja be. A program - az elmaradó előadásokkal együtt - itt érhető el. Az előadásokra május 13-tól lehet jegyet váltani 40 lejes teljes és 30 lejes kedvezményes áron. Valamennyi előadás magyar, román és angol nyelvű fordítással követhető.

„Bár a korlátozott program kétségtelenül visszaesést jelent a TESZT számára – amely évről évre fejlődött, egyre nagyobb földrajzi területről, egyre szélesebb körű válogatással gyűjtötte össze Temesvárra izgalmasabbnál izgalmasabb előadásokat –, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház szeretné hangsúlyozni a rendezvény folytonosságának jelentőségét, annak reményében, hogy a 2020-as illetve 2021-es kiadásokat kedvezőbb körülmények fogadják majd” – zárja közleményét a színház.

FRISSÍTÉS: Farkas Imre alpolgármester megkeresésünkre elismerte, hogy a TESZT fesztivál tervezett költségvetésének csupán a felét biztosítja az önkormányzat, hozzátette viszont, hogy a színház vezetősége nem kommunikálta időben az elképzelését arról, hogy az éves költségvetésből mennyit fordítana a fesztiválra, pedig ezt külön jóvá kell hagynia a fenntartónak. Az alpolgármester szerint a színház éves büdzséje a 2018-as 2 millió lejről csupán 1,9 millió lejre csökkent. Mint mondta, pénteken egyeztetett Balázs Attilával, és „nincs semmi konfliktus.”  „Hiba volt, hogy későn jött a mi költségvetésünk, mivel az országos és a megyei is késett” – mutatott rá az alpolgármester, hozzátéve, hogy emiatt több kulturális rendezvényt nem tudtak támogatni, amelyeket máskor igen.

Farkas Imre azt mondta, lát lehetőséget arra, hogy a következő években, tekintettel arra, hogy Temesvár 2021-ben Európa Kulturális Fővárosa lesz, nőjön a TESZT-re és más rendezvényekre elkülönített összeg.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?