Elhunyt művésztársaik emlékére zenéltek az operások

Megható emlékkoncerttel tisztelgett a Kolozsvári Állami Magyar Opera társulata a tavalyi év során elhunyt három fiatal kollégájuk – Dániel Zsolt, Dula Imre és Sziklavári Szilárd – emléke előtt. Az In Memoriam koncertet Kulcsár Szabolcs és Giuseppe Carannante vezényelte, az eltávozott művésztársakról szóban Kis-Kalló Erika, Laczkó Vass Róbert és Madarász Lóránt emlékezett meg.

Talpig feketében, megrendülten zenélt csütörtök este a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és társulata: a tavalyi évben néhány hónap alatt három kedves, fiatal művésztársukat veszítették el, az ő emlékükre csendült fel többek közt Verdi A végzet hatalma című operájának nyitánya, Fauré Requieme, Puccini Bohéméletéből a Kabát ária, vagy Giuseppe Carannante In memoriam Emeric Dula című zeneműve, amelyet maga a zeneszerző vezényelt.

inmemoriam dulaimre„Egy éve már, hogy rövid három hónap alatt, viharos sebességgel veszítettük el kollegáinkat, barátainkat: Dániel Zsoltot, Dula Imrét, Sziklavári Szilárdot. A tény, felhozta lényünk mélyéről a valódi életet, mert ez a megfordíthatatlanság leállított, figyelésre kényszerített. Érzékelni kezdtük az élet vetületeit, melynek része az elmúlás is. Hirtelen lehullott a fátyol, ami eltakarta égre nyíló pilláinkat, mert megérintett a létezés lényege. Életbölcsességünk szárnyakat bontva sóvárogott a megfoghatatlan tudásra: a halál rejtelmére. Értelmet és magyarázatot kerestünk arra a falra, ami oly hirtelen és végérvényesen felépült közénk és eltávozottaink közé.

Fájdalmas méltósággal fogadtuk a Sors hatalmas döntését.

Mai esténk szóljon róluk, nekik, értük..." – szólt Kis-Kalló Erika emlékezése.

„Hiányzik egészséges humorod, mindig barátságos kedvességed. Azon kevesek közé tartoztál, aki mindig, nevünkön szólítva üdvözöltél. Kevesebbek vagyunk nélküled! És mégis, mindannyian érezzük jelenlétedet, hisz minden nap, - valamilyen formában - Téged is hordoz: emléked szinte jelenlétté alakul olykor. Hangbársonnyal muzsikáltad a lelkedben megszólaló zenét. Hiányzol együttesünk nagy családi hangzásából! Elfogadtuk a döntést: magasabb szférákban kötöttél örök szerződést. Égi zenekarban folytatod tovább azt a dallamot, mit az átmenet modulációja megakasztott! Amennyiben hallhatnánk most a gondolataidat, bizonyára ezt mondanád, kedvesen mosolyogva: Túl sok ez rólam... inkább muzsikáljunk..." – emlékezett Dula Imrére, az opera első csellistájára a művésznő.inmemoriam danielzsolt
Laczkó Vass Róbert színész-énekes saját versét olvasta fel Dániel Zsolt hegedűművész emlékére.

Üzenet odaátról

Lackó Vass Róbert verse Dániel Zsolt emlékére

látod kis hitetlen ha változott is minden maradt a régi
városlakónak így maradtam csöndesebb vidéki
most ugyanúgy kel a nap és ugyanúgy mozdul az élet
a sötétség nem lett sötétebb amiatt hogy féled
ne hidd hogy járni nem tudok csak elfáradt a lábam
valójában lepihentem a szomszéd szobában
ébren alszom s önmagammal csöndben átkaroltan
álmodom hogy az maradtam aki nektek voltam

látod melletted üldögélek s mondhatom de jó itt
két szék az asztal s minden ablak a nevemen szólít
körül virulnak zöld remények másik világba látszók
humusszal s himnuszokkal tölt edényből dallamot virágzók
fényárba festett kottakép a délután e dalt fölénk emelte
könnyedebb mint hol volt hegedűmnek hangja teste lelke
belül vigasz s tavasz van akkor is ha kinn üvölt a szél s tél
beszélj hozzám belülről és ugyanúgy ahogy eddig beszéltél!

látod kis hitetlen ha változott is minden maradt a régi
gondjait mint egy miligyertyát mindenki csonkig égi
s valahogy mindannyiunknak van bátorsága félni
de jobb ezt majd holnap vagy holnapután kibeszélni
látod most melletted üldögélek és még ha nem is látszom
csak figyelj és meghallod ugyanazt a kottaképet játszom
amelynek csöndje ott ragyog rubinban édes borban és a nyárban
s hallgatom veled hogy én hegedülök a szomszéd szobában

inmemoriam sziklavari

Az életből 32 évesen, önként távozó Sziklavári Szilárdra Madarász Lóránt emlékezett. Felidézte az operaénekes hangját, magyar nóták iránti rajongását, a díszletek között zajló ugratásokat. "Hisz tudod, a színpad csínytevésre is alkalmas, a néző számára időnként látható vagy láthatatlan csínyek elkövetésének varázslatos helye. Arra kértél, hogy a Bob hercegben, a két méter magasra, általam fölvezetett katonák sorát, melyet Te zártál, ne állítsam az emelvény szélére, hisz tériszonyod van. Nos – nem volt előadás, hogy mi ne cselekedtük volna ennek ellenkezőjét. Reszkető térded megmozgatta a vasállványt, mi pedig Sándor Árpival szinte a nyakunkba húztuk a kucsmánkat, hogy ne lássa a tisztelt közönség széles mosolyunk. Vagy inkább ne hallja hangos kacagásunk" – idézte fel a megannyi kulisszacsíny egyikét a pályatárs, hozzátéve: meggyőződése, hogy "Imike és Zsolt" tárt karokkal fogadták, hisz újabb csodálatos hanggal gyarapodott a fenti kórus.

Kimaradt?