Világot járt, interdiszciplináris alkotócsapat előadását mutatja be a kolozsvári színház

Rózsaszín, fegyveres katona-csontváz fogadott a kolozsvári magyar színház stúdiójában szerda délután, ahol az alkotók a szombat esti bemutatóról beszéltek a sajtó képviselőinek a próbaszünetben. A Zsoldosok – Corneliu Seghedi gyengéd érintése, mint megtudtuk, nemzetközi színtéren aktív romániai alkotók közös munkája, háború, pornográfia és Kolozsvár metszéspontján.

A színház fiatal rendezőket bemutató sorozatának következő előadása szombat este nyolckor debütál, Ioana Păun rendezésében. Nyers, kemény szövegű, politikai előadásra számíthatunk, amelyből hiányzik a klasszikus színház varázslata, de nem szokványos olyan szempontból sem, hogy alkotógárdája interdiszciplináris, a díszlet- és a jelmeztervező sem a színház világából jön, viszont számon tartják őket a kortárs művészet legrangosabb fórumain.A rendező Mona Bozdoggal közösen írta a 90 oldalas szövegkönyvet, amelyet Demény Péter fordított magyar nyelvre. A történet főszereplői hosszú idő után térnek haza a kisvárosba, ahol felnőttek. A férfi Afganisztánban volt katona, a lány pornófilmeket forgatott Budapesten. A lányt kitagadta az apja, a címben szereplő Corneliu Seghedi, az agresszív és diktatórikus történelemtanár, a fegyverkezés, a háború elvakult támogatója. Ioana Păuntól megtudtuk, hogy Seghedi karaktere két fontos jelenetben tűnik fel: közvetlenül a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után tíz éves tanítványainak tart történelemórát, 18 évvel később pedig meghívja egyiküket, aki időközben Afganisztánban harcolt, hogy meséljen a diákoknak a háborúról, de szinte kierőszakolja belőle, hogy történetét a férfiasság, hősiesség mintapéldájaként tálalja.

A címben szereplő karakter a társadalomban rejlő harci vágyat, a támadással védekezés ösztönét jelképezi, amelybe a rendező elmondása szerint folyton belefutott a romániai intézményekben, befolyásos csoportokban, politikában. Ezt az attitűdöt kritizálja előadásában Ioana Păun, aki azonban elismerte: a rendezői szakma sem mentes tőle: nyitott szeretnél lenni, másrészt autoriter vagy, rögeszméid vannak, szeretnél bízni a színészekben, de mégsem bízol teljesen.A bizalom volt az egyik legnagyobb kihívás a munkafolyamat során, vallotta be a rendező, aki több nyelvű, többek között arab előadást is rendezett már, mégis szokatlan volt számára, hogy a színészek egy olyan nyelven beszélnek, amelyen nem jön át számára a szöveg ereje, és kénytelen volt a fordító ügyességére és a színészek kifejezőerejére hagyatkozni.

Az előadásban Balla Szabolcs, Imre Éva, Ötvös Kinga, Bács Miklós, Pethő Anikó, Árus Péter és Buzási András látható, akik több karaktert alakítanak, illetve végig reflektálnak a színpadi történésekre, saját véleményükből, viszonyulásukból újabb réteget képezve az előadásban.A kolozsvári születésű Ioana Păun a bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett, majd a londoni Goldsmiths Egyetemen tanult tovább, utána pedig Angliában, Ausztriában és Görögországban is dolgozott Bukarest mellett. Társadalmi-kulturális jelenségekből kiinduló színházzal foglalkozik, feldolgozta például a Colectiv-tragédiát, kolozsvári rendezéséhez pedig a közel-keleti katonai konfliktusban résztvevő személyekkel is kapcsolatba lépett.

Díszlettervezőnek a kolozsvári-berlini Plan B galéria egyik művészét, a Velencei Biennálén 2009-ben Romániát képviselő Ciprian Mureșant kérte fel a rendező, aki a paradox szót használta az előadással kapcsolatban, mint mondta, az általa tervezett díszlet szerepe gyakran az ellenpontozás, a kaotikus nyitójelenet például vizuálisan rendkívül rendezett.A jelmezeket Maria Guța Svájcban élő vizuális művész tervezte, akit gyerekkora óta foglalkoztatnak ugyan a jelmezek, de nem színházi kontextusban, eddigi munkái inkább a fotó, a divat, a performansz és az immerzív média határán mozogtak. És hogy miért öltöztette a színészeket sportkosztümbe? Arra a társadalmi jelenségre utalt ezzel, amely a rendező meglátása szerint jelenleg Kolozsvárra jellemző: a felszínes „önoptimalizálásra”, önfejlesztésre, amelyről könyvek százait kínálják manapság a könyvesboltok.

A 16 éven felülieknek ajánlott előadást tehát május 11-én, szombaton este nyolctól mutatják be, játsszák még május 12-én, június 9-én, és június 13-án. Az előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, valamint online.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?