Kultúra

  • Hétvégén jubileumi Humorfesztivál: több ezer nézőt várnak

    Pénteken Marosvásárhelyen rajtol az Erdélyi Humorfesztivál tízedik kiadása, amelyre három városban tartottak előválogatást a szervezők. Szombaton és vasárnap Kolozsvárra költözik a rendezvénysorozat, itt tartják a selejtezőn kiválasztott humoristák versenyét. Idén jóval kevesebben jelentkeztek a Humorfesztre és mindössze hárman jutottak tovább a döntőbe.
  • A Holnap után – nagyváradi művészek fesztiválja

    Április 18-21. között szervezi meg a Szigligeti Színház A Holnap után elnevezésű fesztivált Nagyváradon. A hagyományteremtőnek szánt rendezvénysorozaton olyan irodalmi, színházi, zenei, képzőművészeti személyiségeket szeretnének bemutatni a kezdeményezők, akik munkásságuk révén kötődtek Nagyváradhoz, vagy ott születtek, és akik az egész magyar nyelvterületen, sőt, egyesek európai mércével mérve is, jelentős sikereket értek el.
  • Paul Kalkbrenner, Benga, N.O.H.A. a Félszigeten

    Egy szupersztár DJ, egy stílusalapító elektronikus zenész, két évről évre visszatérő vendég és az utóbbi évek egyik legjópofább magyar slágerének előadója: velük bővül a július 18-21. között a kolozsvári Gorbó völgyében megszervezett Félsziget Fesztivál zenei kínálata – tájékoztattak pénteken a fesztivál szervezői.
  • A Nobel-díjas Mo Jen nem akar többé közszerepelni

    Konferenciákra járás és beszédek tartása helyett a jövőben az írásra koncentrálna a 2012-es év irodalmi Nobel-díjasa, Mo Jen. "Arra kérek mindenkit, a jövőben ne hívjon meg rendezvényekre, mert akármilyen nagyszabású is az, nem fogok elmenni rá" - jelentette ki az író egy pekingi rendezvényen.
  • Tizenegy: a magyar költészet napja a Csíki Játékszínben

    A Csíki Játékszín kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli idén a magyar költészet napját, április 11-ét.
  • Quimby-turné kezdődik szerdán Erdélyben

    Marosvásárhelyi fellépésével kezdi meg erdélyi koncertsorozatát a Quimby ma, április 3-án este 8-tól a Jazz&Blues Klubban. A népszerű magyarországi zenekar április 4-én, csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban, 5-én Székelyudvarhelyen a Siculus Ifjúsági Házban lép fel, itt az Orient Express lesz a meghívott zenekar.
  • Bodor Ádám a Látó meghívottja Marosvásárhelyen

    A Látó Irodalmi Játékok 21. rendezvényén Bodor Ádám íróval Kovács András Ferenc és Mészáros Sándor fog beszélgetni.
  • Kincses Képeskönyv Nagyváradon

    Április 5-én, pénteken délután 6 órától mutatják be a nagyváradi Ady Endre Líceum dísztermében a Kincses Képeskönyv Nagyvárad című kötetet.
  • Csuporra nyomtatott kulturális örökség Nagyszebenben

    Szuvenírtárgyak értékesítésével próbál kimászni a pénzügyi kátyúból a nagyszebeni Brukenthal Múzeum. Az intézmény Brukenthal-címkés bortól kezdve csuprokon és söröskorsókon át bűvös kockáig ötszáz különböző ajándéktárgyakat kínál eladásra, hogy a pénzt önfenntartására fordítsa.
  • Telefonbetyár Gyergyószentmiklóson

    Április 3-án, szerdán este 7 órától újra megtekinthető Mihály Alpár Szilárd Bösendorfer című egyéni produkciója. Karinthy Ferenc művét Papp Éva és Szász M. Mária adaptálta színpadra.
  • Keresztúrvidéki hétköznapok – képeken

    Április 3-tól, szerdától Székelyudvarhelyen, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontban (December 1. utca 9. sz., II. em.) látható a Galambfalva, Siménfalva, Románandrásfalva és Újszékely községekben szervezett dokumentációs fotótáborok válogatott anyaga. Munkanapokon április 18-ig tekinthető meg a kiállítás.
  • Nichita Stănescura emlékeznek Budapesten

    Nichita Stănescu román költő születésének nyolcvanadik évfordulójára emlékeznek irodalmi esttel és fotókiállítással kedden a Budapesti Román Kulturális Intézetben.
  • Templomaink fotókrónikása: Magyari Hunor

    Valószínűleg Magyari Hunor az egyetlen fotós, aki az utóbbi 10 évben az Erdélyi Református Egyházkerület összes templomát lefotózta. A hatalmas munka eredménye 15 kötetben jelent meg, amelyek közül nem egy az épített örökség utolsó dokumentumának tekinthető. A fotós a maszol.ro kérdéseire válaszolt.
  • Etettek, kísértek, zenéltek, kosaraztak a színészek

    Kreativitásukról, sokoldalúságukról, nyitottságukról tettek bizonyságot a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagjai a színházi világnapon. Már előző este főztek, felszolgáltak, majd a jeles napon gyerekekkel foglalkoztak, bevezették az érdeklődőket a kulisszák mögé. Nem csoda, hogy az esti kosármeccsre elfáradtak és derekasan kikaptak az újsígírók csapatától.
  • Lung László Zsolt lett a Vigadó igazgatója

    Lung László Zsolt színművész lett a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház igazgatója.
  • Pihenést garantált Kolozsváron Demény Péter

    Demény Péter Garantált pihenés című glosszakötetét mutatták be kedd este a kolozsvári Minerva Házban. A nagyváradi Riport kiadó gondozásában megjelent könyv a Krónika napilap Közterület rovatában megjelent rövid, személyes hangvételű írásokat tartalmazza.
  • A KAPU az idei Filmtett-alkotótábor motívuma

    Nagyobb médianyilvánosságot, számos fesztiválon való részvételt, magas szintű technikai feltételeket kínál résztvevőinek a tizenkettedik Filmtett-alkotótábor. A táborozók a filmgyártás teljes folyamatával megismerkednek, ráadásul a szakma legjobbjainak mentorálásával. Idén július 23-a és augusztus 2-a között, Nyárádszentlászlón kerül sor a Filmtett-táborra.