Mariagrüntől Csucsáig Bánffyhunyadon keresztül vezet az út – Ady-sorozat, 3. rész


-A A+

1914. április 23-án a Nagyváradról Kolozsvárra tartó vonat egyik fülkéjében egy másnapos, sőt harmadnapos ember bóbiskol. Bánffyhunyad! – kiáltja a kalauz, a férfi egy pillanatig értetlen tekintettel mered rá, kinéz a vonatablakon, s valóban Bánffyhunyad áll az állomásépület homlokzatán. – De hiszen elhagytuk Cucsát! – motyogja szemrehányón, nem lehet tudni, hogy magának vagy a kalauznak szól a neheztelése. Gyorsan lekászálódik a vonatról, reméli, hogy az ellenkező irányba is megy vonat nemsokára. Addig is, talán van egy kis kocsma itt az állomás közelében, ahol 1-2 pohár bortól magához tér. Volt. És az esti órákban vonat is ment Csucsa felé, úgyhogy Ady Endre csak félig-meddig késte le az első találkozóját Boncza Bertával.

A malőr amiatt következik be, hogy az előtte való két napot nagyváradi barátai társaságában tölti. Fehér Dezső és Emőd Tamás arról próbálják meggyőzni, hogy szakítson az akkori szerelmével, „dobja” Sándor Bellát, akit Ady bizalmasan Nyanyucinak szólít. (A viszony már egy éve tart, annak ellenére, hogy közben több, kisebb-nagyobb női csuka is csatlakozik a „holnap hősé”-hez.) Igaz, hogy Nyanyuci anyáskodása, aminek becenevét is köszönheti, kigyógyította egy másik románcból, most azonban már ideje pontot tenni a végére, mondják a cimborák. Okuk is van rá, erről azonban később. Ady azonban nem hagyja magát: „Kösz, skacok, igazán megható, hogy ennyire gondoskodtok rólam. Meggondoltam, és a válaszom... Nem!” (Valami ilyesmit mondhatott, amire Emőd Tamás még rendelt két kancsó bort.) A barátok két nap és két éjszakai lumpolás során próbálják meggyőzni, hogy váltson. Itt van például ez a kis hisztérika, a titokzatos várkisasszony, Boncza Berta, akivel már három éve levelezik, szinte süt a papír, ha a burkolt vallomásokat olvassa az ember, szóval, tessék elmenni Csucsára, kicsit udvarolni, és Nyanyucit ejteni. Feltámogatják a vonatra.

Kezdjük azonban az elején, a mariagrüni szanatóriumban. 1913-ban Ady több hónapot tölt Mariagrünben, ahova Lajos öccse és a régi barát és mecénás, Hatvany Lajos viszik le. Az alkohol, a Veronál, a cigaretta és az éjszakázások mellett nem csekély szerepe volt abban Böhm Arankának (bizony, Karinthy későbbi feleségének!), Aranynak is, ahogy az Ady versekben szerepel, hogy 1913 februárjának végére a költő testi leromlottságnak olyan mélypontjára jut, amely elkerülhetetlenné tesz egy szigorú szanatóriumi kúrát. A budapesti gyógyintézeteket már mind kipróbálta (egyszer Kolozsvárott is járt), ezért aztán orvosi tanácsra és Hatvany Lajos anyagi támogatásával a Grác melletti és akkor Monarchia-szerte híres Sanatorium Mariagrünbe megy felépülni. Ady így ír a helybeliek által csak „Bolondok tornyá"-nak nevezett gyógyintézetről:  

Tessék csak elképzelni egy divatos osztrák szanatóriumot, ahova majdnem csak magyarok járnak, s ahova minden társadalmi nyavalya elküldte a maga demonstrációját. Mert itt valamennyi magyar kaszinó népe egy kisebb vagy nagyobb csoporttal képviselődik, csak éppen az asszonyok dominálnak."

(Erre mondják, hogy szeget szeggel, kutyaharapást szőrével, vagy inkább... cseberből vederbe?) Ide érkezik meg Ady 1913. március 7-én, hogy orvosi kezeléssel, mindenekelőtt alkoholelvonó- és hízókúrával igyekezzék helyreállítani megrendült egészségét. Rövidesen javul az állapota, a nők pedig odavannak érte. Ezek között a szanatóriumbeli rajongó nők között, akik a híres költőt ostromolják, három komolyabb, a lírájában is nyomot hagyó szerelme akad: a pesti Machlup Henrikné Zwack Mici, aki a Mylitta nevet kapja a költőtől, a temesvári Weisz Ferencné Kossák Aranka, akit Kicsinek nevez el, és versében „kis, kék dereglye”-ként szerepel, és a nagyváradi Sándor Lászlóné, Nyanyuci. (Nem tudják nyomon követni? Elhiszem. Nem baj, nyugodtan el lehet olvasni még egyszer a bekezdést. Eddig négy nőt soroltam fel, illetve ötöt Csinszkával együtt, és nem is lesz már több a történetben. De csak azért, hogy ne bonyolítsam el túlságosan.) Zwack Mici, aka Mylitta meséli most tovább:

1913 tavaszán hidegvízkúrán voltam ott. Egyszer csak elterjedt a híre, hogy Ady Endre érkezik. Akkoriban hosszú asztaloknál ettünk, úgynevezett table d'hote volt, nem úgy mint most, amikor kis asztaloknál ülnek az emberek. Ott az asztalnál óriási izgalom volt a nők körében. Fodrászhoz rohantak, ruhákról volt szó. Én nagyon mulattam ezen, és azt gondoltam, hogy nem nekem való, én ebben nem veszek részt. Különben is, annyira imádtam Ady verseit, nem akartam az emberrel megismerkedni."

Myiitta

Hát jó dolog, ha az ember komoy elhatározásra jut... Aztán, ha fel kell adni, fel kell adni. Ez a sok udvarlás, flörtölés, csábítgatás ( én is feladom, mert végtelen a szinonima készletünk az ilyen helyzetekre) szinte egyidőben zajlik, vannak átfedések is közöttük, amikor két vagy három felé kell „bizonyítania” Adynak, no, meg levélben még néhány más hódolónak is ébren tartja az érdeklődését. (Többek között egy Svájcból írogató fiatal lánynak, Boncza Bertának.)

BONCZA BERTÁNAK [Mariagrün, 1913. ápr.] Édes, kis Húgom, van egy nagyon kedves álmom: júniusra meggyógyulok, s elkezdek egy kicsit  csavarogni. Egyszer csak ott leszek, ahol maga van, látni fogom, s talán maga nem is fogja tudni. Egyébként egy kis nyugtalanság, egy kis álmatlanság s egy kis energiátlanság a bajom még. Elég, de jóval jobban vagyok, mint ez időre számítottam. Próbálok elvegyülni az emberek közé, már ti., grüni sorstársaim közé, kik között csinos asszonyok is vannak, de a barátkozás nehezen megy [Profi a pasi, meg kell adni - szerk. megj.]. Nagyon-nagyon lelkemben őrzöm s üdvözlöm az én kis húgomat, Endre.

(Hogy ebből, hogy lehet kigabalyodni...)

Fehér Dezső, a nagyváradi újságíró-barát elkíséri Adyt a szanatóriumba, majd amikor haza kell térnie, gyorsan odaküldi a feleségét, hogy ne maradjon felügyelet nélkül a szívtipró költő. De Ady sem éppen titkolózós, úgyhogy maga írja meg barátjának az újabb részleteket, amíg megérkezik Fehér Dezsőné:

FEHÉR DEZSŐNEK [Mariagrün, 1913. ápr. 18.] Kedves Dezsőkém, (...) fene jól kezdem itt magam érezni. Ez sajnos nálam ez időszerint komolytalanságokban, udvarlásban, kocsizásban, szóval derült léhaságban nyilatkozik meg, még mindig.(...) Hiányozni bizony nagyon hiányzol nekem, s minél több ... csimpaszkodó hölgy kerül, annál inkább. Forenbacher – az orvos – már erősen készül, hogy szétüt a társaság között, amely miatt sem dolgozni, de még olvasni sem igen van időm...

Május elején érkezik meg Fehérné Mariagrünbe, addigra a Mylittának elnevezett Zwack Mici már visszautazik Budapestre, marad a két másik hölgy, és talán néhány illusztris névtelen is. Fehérné hat hetet tölt ott Ady társaságában, árgus szemekkel figyel, hiszen a történet néhány szereplőjét jól ismeri. Emiatt, kérem szépen, minden, de minden! dokumentálva van. Nevek, versek, találkozások, csókok (na, a többit azt éppen nem írja le, azt azonban, hogy mikor melyik hölgy jött ki Ady szobájából, tudogatjuk... ). Például fentmaradt egy olyan visszaemlékezés, mely szerint egy affektált hölgy rohant ki egy déltájban a költőtől, egy papírt lobogtatva a kezében, és mindenkinek elújságolta, hogy – Ezt a verset én ihlettem, nekem írta Ady! Ez a hölgy Kicsi, azaz Weisz Ferencné Kossák Aranka volt. Sándorné ez idő szerint csak másodvonalból figyelt. Ő így emlékezik az együtt töltött napokra:

„A szanatóriumban szigorúan fogták Adyt, csak minimális bort vagy egy-egy pohár sört kapott étkezéskor. Természetesen ez neki nem volt elég, tehát úgy oldotta meg, hogy megitta a miénket. Nekünk hízókúránk volt, ihattunk sört, amennyit bírtunk; mindennap megdicsért a professzor, hogy milyen okos asszonykák vagyunk, hogy iparkodunk hízni... Adynak sok türelme nem volt Grünhöz, legalább kétszer egy héten le kellett menjünk vele Grazba, ahol bizony nem egészen betegekhez méltóan viselkedtünk... Soha nem sikerült Adyt józanon hazavinni... A Kicsi és én június hó 25. körül együtt utaztunk Grünből."

Mert ugye, mint minden, a „szanatóriumi kezelés” (khmm, khmmm – semmi, semmi, csak egy kis hűlés) is véges, és a férjek – akik mellesleg jól szituált üzletemberek voltak – hazavárják az idegcsillapító kúrákra küldött asszonyaikat. Amint időközben kiderül, Sándor Bella egy „kis” morfiumaddikcióval is küszködik, ezt kezeltette itt. Weisz Ferencné és Sándor Lászlóné ugyanazzal a vonattal utaznak el. Hármasban vesznek érzékeny búcsút egymástól. Ölelkezések, csókok, sírás, zsebkendő-lobogtatás a vonatablakból, Ady egyre kisebbnek látszik a grazi peronon. Vége. Mindkét nő abban a hitben ér haza, hogy a költő bennük látja az új, az igazi múzsát. Sándor Lászlóné, Nyanyuci lesz a nyerő, anyáskodó gondosságával fogja meg Adyt: vele több mint egy évig tartja fent a kapcsolatot, miközben ismét elkezd találkozni az első mariagrüni asszonnyal, Mylittával. Bár Weisz Ferencnével is folyik még a levelezés, és szépeket is ír neki időnként, többé nem keresi a vele való találkozást. Tőle már akkor, ott a mariagrüni szanatóriumban elbúcsúzik: "Jaj, csak kis szerelem az, ami öl, / Készülj, kicsim, a gőzös már fütyöl, / S haldoklik szívünk kedve: / Csókos és boldog álmokat vigyél, / Édes kis kék dereglye."

Vissza az 1914-es nagyváradi mulatózós éjszakákhoz, amikor a barátok megpróbálják lebeszélni a Sándor Bellával való kapcsolat folytatásáról. Teszik ezt azért, mert kiderül, hogy Bella asszony és férje, a banki ügyletei miatt folyamatos stresszhelyzetben élő, egykor dúsgazdag, addigra azonban már megcsappant vagyonú Sándor László, komoly morfiumfüggők. Ady nyomásuknak engedve végül megírja a szakító levelet.

SÁNDOR LÁSZLÓNÉNAK [Nagyvárad, 1914. ápr. 22.] Drága jó Nyanyucikám ostoba dolog és helyzet ez az enyém. (...) akarom, hogy a te életed, mely nekem is olyan fontos, értékes és kedves, megmeneküljön. Fehérékkel voltam egy napig, s bár nem volt szükség rá, hogy ítéletemet valami módosítsa, ...meggyőződésemben megerősödtem. (...) Ha te elmégy egy szanatóriumba, ahol én okvetlenül látni foglak, leszerelsz minden machinációt, megmented magad, gyermekeid s mindnyájunk számára a te legdrágább egészségedet és - életedet. (...) Nagyon kér, kívánja, hogy te szót fogadj a te legodaadóbb, leghálásabb híved, Ady

A barátok azonnal fogják a borítékot és expressz jelzéssel küldik Budapestre, Emőd Tamás pedig Adyt fogja, és viszi kedvenc mulatóhelyükre, a Bodegába, ahol egy egész éjszaka, sőt azon túl is, másnap délutánig, vonatindulásig mulatnak a vak Gyula nótái mellett. És aztán indulás Csucsára, hogy meglátogassa, életében először, Bertukát. És aztááán... elalszik a vonaton.

Az esti gyors, mely visszafele viszi Adyt Bánffyhunyadról, már sötétben áll meg a csucsai állomáson. A peronon ott várják a háziak, Berta, a nagymama és egy idős nagynéni vonulnak fel a fogadására. A találkozás pillanata és az azt követő egynapos ott tartózkodás több emlékiratban, levélben maradt megörökítve. A két napos lumpolás megteszi a hatását, és Ady nem tud olyan elragadó lenni, ahogy szeretné. A család idősebb nőtagjainak a szemét nem lehet becsapni, látják, hogy mi a helyzet. De ha valaki rajong valakiért, akkor onnan arra már teljesen mindegy mi a szitu, mert az ő lelkében amúgy is csillámpónik húznak szivárványt az égre a virágos rét fölött. (Ez Csinszka lelkivilága a találkozás pillanatában.) Azért Ady a biztonság kedvéért nem nyújtja nagyon az ott tartózkodást, a következő nap délutánján elköszön, és indul vissza Pestre. Innen küld rövid üzenetet.

BONCZA BERTÁNAK [Budapest, 1914. ápr. 26.] Megtalált, furcsa, legkedvesebb, kishúgom, ne várjon most levelet. Mikor Pestre érkeztem, táviratozni akartam, de féltem, hogy kinevet. Úgy is féltem, hogy már előbb kinevetett. Nagyvárad reakciója, írás, betegség miatt pedig nem írhattam, ahogy szerettem volna. Miket s hogyan szerettem volna. Mondja meg a világ legkedvesebb néniinek, hogy hálás vagyok úri, régi levendulás, legbecsesebb vendégszeretetükért. Magához, kicsi Bertukám lesz még több szavam s hamarosan. Most sietek. Üzenek a Nyugat-ban. Talán kipótolja, magyarázza az elsietett pár sort. A réginél nagyobb szeretettel gondol magára: a bátyja.

Április 26-án már meg is jelenik az a vers a Nyugatban, mely ennek az első találkozásnak a hatását próbálja meg lekottázni: Csupán egyszer látni engem/ Gondolod, hogy szívig-láttál / S hitted-e, hogy híven láthatsz? / Minden vagyok, amit vártál, / Minden vagyok, amit nem sejtsz, / Minden vagyok, mi lehetnék. / S minden vagy, mi lehetséges, / Minden lehetsz, mire vágyok, / Talán semmi, talán minden.

A minden lett a nyerő. De nagyon gyorsan.

Alig másfél hónap múlva ismét találkoznak. Együtt utaznak pünkösdi rokonlátogatásra Kalotaszentkirályra. A Visky család hársfája alól nézi végig Ady a „pompás magyarok” templomba vonulását. Még ott megírja a verset (Hogyhogy melyiket? A Kalota partján-t.) A fát pedig utána mindenki Ady hársfájaként emlegeti. A kirándulásról hazaérve, Csucsán megkéri Boncza Berta kezét. A lány kikosarazza előző vőlegényét, Lám Bélát, és igent mond Adynak. 1915 márciusában kötnek házasságot.

Hogy mi lett a történet szereplőinek további sorsa?

Zwack Mici, ha eddig még nem jöttek volna rá, a híres szeszgyár ( gondoljanak a hasas, kis zöld üvegre, piros kereszttel) alapítójának volt az unokája. A szépasszony 12 évvel volt fiatalabb Adynál, de már találkozásukkor férjezett asszony és két gyerek édesanyja. Soha nem akart férjhez menni Adyhoz. Kicsit és jól, ez volt az elve. 1951-ben kivándorolt Kanadába, leányához, aki már ott élt. 1987-ben hunyt el, 98 éves korában. Adyról szóló emlékeit sokáig nem tárta a nagyvilág elé. Élete utolsó éveiben jegyezte le közléseit Schweitzer Pál.

Weisz Ferencné Kossák Aranka alig 23 éves volt, amikor Ady verset írt neki Mariagrünben. A költőnek címzett levelei arról tanúskodnak, hogy ő is minden szeretett volna lenni. Bizonyára értesült Ady házasságáról, majd haláláról, nem tudjuk, hogyan dolgozta fel. Temesvári férjétől valamikor elvált, és hozzáment a szegedi Reiter Oszkár orvoshoz. Itt élt 1944-ig, amikor a szegedi téglagyári gettóba került. 1944. június 25-én férjével együtt Auschwitzba deportálták, ahonnan nem tért vissza.

Sándor Bella, Nyanyuci, Ady házasságkötése után is fönntartotta a kapcsolatot a költővel, sőt Csinszkával is baráti, bensőséges viszonyt ápolt. Azonban nem vett részt Ady Endre temetésén, mert épp akkor temette saját férjét. Özvegyen maradva eltűnt a világ szeme elől. Egyes közlések szerint mély szegénységben halt meg 1956-ban, Budapesten.

S a költő? A költő él...  a „mályvaszínű, bús, asszony-sírkövek” között.

 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X