SzimPlatz: a Szent György Napok új, alternatív gasztro és zenei helyszíne

SzimPlatz: a Szent György Napok új, alternatív gasztro és zenei helyszíne


-A A+

A fesztivállátogató, „fiatal felnőtteket” célzó alternatív zenei és gasztronómiai helyszínnel gazdagodik az idei Szent György Napok. A Szent György téren berendezett „SzimPlatz” nevű helyszínen 14 street food és 11 kézműves sör árus rendezkedik be, míg a színpadon alternatív zenei koncertek, utcazenészek és artisták vonulnak fel, számoltak be a városnapok szervezői.

Erdély András a Szent György Napok szóvivője szerint ez a helyszín kilóg a sorból, különleges, fesztiválokra jellemző hangulatot kívánnak létrehozni a SzimPlatz-on. „Azt mondják Sepsiszentgyörgy egy kisváros, és vagy elfogadjuk, vagy teszünk azért, hogy megváltoztassuk ezt a mentalitást”, véli a szóvivő, aki szerint tenni szeretnének, ezért született az ötlet, hogy megmutassák: ez a kisváros valójában nem is olyan kicsi.

A Szent György Napok programkoordinátora, Knop Ildikó emlékeztetett, hogy az alternatív zenei helyszín két éve kimaradt a városnapok kínálatából, ezt hiányosság volt, hiszen van egy közönség, amely fontos a Szent György Napok számára. A SzimPlatz a fesztivállátogató, fiatal felnőtteket célozza, akik gasztronómia és italok tekintetében is szeretnének valami izgalmasat kipróbálni és ehhez illő zenei programokat is kínálnak, olyan magyar és román zenekarok lépnek színpadra, amelyek ritkán fordulnak elő Sepsiszentgyörgyön.

Környezettudatos fesztivál

A romániai minőségi street foodot és kézműves söröket készítő mikrovállalkozásokat vonultatja fel a SzimPlatz, amely nem kíván konkurenciát képezni a többi városnapi helyszínnek, hanem igyekszik hiánypótló esemény lenni, mutatott rá az ötletgazda Józsi Győző. A Szimpla romkocsma tulajdonosa rámutatott, hogy a hazai kézműves sör gyártás nemrég „robbant”, hiszen az országban működő 160 kis sörgyártó kisvállalkozás 80 százaléka 2018 áprilisa után indult.

A SzimPlatz célja ugyanakkor a környezettudatos szemlélet népszerűsítése, ezért segíti az árusokat, hogy környezetkímélő módon kínálják specialitásaikat. Megehető poharakban kínálják például a kávét, de a többi pohárra és tányérra is betéti díjat szabnak és minden árus köteles lesz azt visszaváltani, így remények szerint szemétmentes lesz a helyszín.

Alternatív zenei kínálat a SzimPlatzon

A gazdag street food- és kézműves sörkínálat mellett változatos zenei programokat ígérnek a szervezők. Pénteken, május 3-án este a Prezeng, a Midnight Buzz és a Rehab Nation együttesektől lesz hangos a SzimPlatz színpada.

A sepsiszentgyörgyi Prezeng elektroakusztikus trió (Bocsárdi Magor, Kónya Ütő Bence, Fekete Lovas Zsolt) a tőle megszokott improvizációs zenei happeninggel készül. A brassói Midnight Buzz saját New Jazz, Fusion, Groove stílusú dalait ismerteti meg a közönséggel, míg a kolozsvári Rehab Nation ska-punk, reggae és balkáni irányzatokat magába foglaló zenéje a fúvós gárdájának köszönhetően fog nagy energiákat megmozgatni.

Szombaton, május 4-én a Temple Invisible, Baba Dochia és Voodoo Papa zenekaroké a főszerep.

Bukarestből érkezik a Temple Invisible, kinek elektronikus rock, trip-hop dalait a világ rádiói játsszák, őket követi az elektronikus zenét rock zenével ötvöző kolozsvári Baba Dochia, majd a budapesti Jimi Hendrix világát megidéző Voodoo Papa duó varázsolja el a blues kedvelőket.

Vasárnap, május 5-én a funk és hiphop hagyományokat követő Speiz Boys trió és a pszichedelikus zenéjével igazi katarzist teremtő Meszecsinka zárja a fesztivált - ismertette röviden a zenei programot Knop Ildikó, a Szent György Napok programkoordinátora.

A szervezők bíznak abban, hogy a május 3-5. között debütáló SzimPlatz a városnapok egyik színfoltja lesz. Azért, hogy minden részlet a várakozásaiknak megfelelően valósuljon meg, felhívással fordultak mindazon 16 évet betöltött fiatalokhoz, akik önkéntes munkájukkal a rendezvény gördülékeny lezajlását segítenék. A szervezők 10 lelkes önkéntest tudnak fogadni.

Jelentkezni a Szimplatz közösségi oldalán hamarosan közzétett jelentkezési űrlap kitöltésével lehet.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X