Elnézést kér Gáspárik Attilától és Markó Bélától az Erdély TV

Közleményben kért elnézést az érintettektől szombaton az Erdély TV vezetősége nevében a Janovics Jenő Alapítvány elnöke, amiért az Erdélyi Kávéház műsorvezetője által korábban készített két interjú nem került adásba.

Szép Gyula sajnálatát fejezi ki, hogy a Markó Bélával márciusban készített Gáspárik Attila-interjú technikai gondatlanság miatt rendkívül rossz hangminőségű volt, és ezért nem kerülhetett adásba. Közlése szerint a hibáért teljes mértékben a televízió technikusai felelősek.

Az alapítvány elnöke sajnálatét fejezi ki amiatt is, hogy az előzetesen nem egyeztetett műsorváltoztatás miatt Gáspárik Attila Zsótér Sándor rendezővel készült beszélgetését szintén nem láthatták-hallhatták a nézők. „Az érintettektől mindkét esetben elnézést kérünk, és mindent megteszünk, hogy ilyesmi a jövőben ne forduljon elő” – zárul a közlemény.

Mint ismert, Gáspárik Attilával pénteken váratlanul tudta meg, hogy az Erdélyi Kávéház című beszélgetőműsora megszűnik. A nap folyamán a televízió közölte, hogy áprilisban két sikeres produkciótól váltak meg: a havonta jelentkező A politika belülről című, Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel készített beszélgetőműsortól, valamint az Erdélyi Kávéháztól.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?