Könczey Elemér: „Ha többségben élnék, ezeket a rajzokat így soha nem tudtam volna megrajzolni”

Leggyorsabb gúnyrajza mindössze egy perc alatt készült el, Könczey Elemér mégis irigyli kicsit a „mémgyárak” pörgését. A grafikust annak kapcsán kérdeztünk, hogy szombaton húsz éves sajtókarikatúra-tapasztalatát gyorstalpaló formájában osztja meg a 16. Erdélyi Humorfesztiválon. Beszélt az erdélyiségéből eredő tapintatról, és arról is, hogy milyen felismerésre jutott a Charlie Hebdo francia karikatúra-lap szerkesztősége elleni merénylet után.

2016-ban Ferenc pápa kapott egy Könczey Elemér karikatúra-kötetet ajándékba a tordaszentlászlói reformátusoktól. Vajon ez közrejátszott abban, hogy a pápa úgy döntött, ellátogat Romániába?

Most így elmondom, de ezt egyelőre még nem nyilvános, hogy nekem külön magánbeszélgetésem lesz a pápával a karikatúrakötet kapcsán. Megkerestek a tanácsadói és azt mondták, hogy egy olyan kaliberű emberrel, aki ilyen rajzokat készít, mindenképp szeretne találkozni a pápa, és a találkozónk köré szervezik meg álcaként a többi eseményt… (nevet) Komolyra fordítva a szót: nem csinálok nagy ügyet ebből. Sokkal fontosabb, hogy aki elvitte, úgy gondolta, ha Erdélyből elmegy, és a pápával találkozik, akkor a kötetemet viszi el. Az, hogy a könyvet egyáltalán fellapozta-e a pápa vagy nem, annyira nem fontos, a lényeg, hogy egy ilyen történetnek a részese lehetettem. De nem ehhez viszonyítom, hogy mit csináltam eddig, és mit fogok ezután tenni.Azért is lehetett alkalmas ajándék a könyved Ferenc pápának, mert a rajzok sosem konkrét erdélyi eseményekre, személyekre utalnak. Többször fogalmaztál úgy, hogy tudatosan globalizálod a rajzaidat. Miért?

Így érem el a legszélesebb kört, akivel kommunikálni szeretnék. A sajtókarikatúra egyik legfontosabb tulajdonsága szerintem a közérthetőség. Úgy kell megrajzolnom, hogy a lehető legkevesebb nézőt zárjam ki, hogy az üzenet ne legyen korlátozott térben. Ugyanakkor időben is megpróbálom ezt a korlátlanságot behozni, úgy reagálni egy aktuális történetre, hogy aki megnézi a karikatúrát, tudja, hogy miről szól, kontextusba tudja helyezni, de ha meglátja, mondjuk, két év múlva, akkor is legyen világos a rajznak az üzenete.

A 16. Erdélyi Humorfesztiválon szombaton 18 órakor (BBTE, Auditorium Maximum Dackorszak) kezdődik Könczey Elemér karikatúrázási gyorstalpalója, ugyanitt válogatás is látható lesz a grafikus Krónika napilapban megjelent rajzaiból. A humoristák versenye mellett hallható lesz Zsók Levente, György Botond, a Szomszédnéni Produkciós Iroda, András Előd, Felméri Péter, valamint Csenki Attila és Benk Dénes stand-upja is. Teljes program itt.

Soha nem éreztél késztetést arra, hogy egy erdélyi közszereplőt konkrétan kifigurázz?

Nem is, meg igen is. Kicsit nagyképűen azt szoktam mondani, hogy ha én valakit kikarikírozok, az meg kell érdemelje. Épp a globalizációs folyamat miatt nem szeretem személyhez kötni, pont azért, hogy ne zárjam le a rajzot. Az a politikus, az a közéleti személy el fog tűnni X idő múlva, és ha valaki Y idő múlva nézi meg a rajzot, akkor már fogalma sincs, hogy kihez kapcsolja azt az arcot.

Ezzel együtt szerinted miben erdélyiek a rajzaid?

Vannak székely zászlós, székely bácsis karikatúráim, de elenyésző számban. Szerintem inkább a háttérben érződik az erdélyiség. A gondolkodásom a kisebbségi lét érzékenységéből fejlődött ki: egyszerre kétfelé figyelek, mérlegelni tudok, látom a két végletet. Ehhez kötném az erdélyiségemet: olyan helyen nőttem fel, élek, ahol legalább két kultúrára, két nyelvre van rálátásom. És ez ad egy viszonyítási rendszert, amiben az ember érzékenyebb lesz. Azt is szokták mondani, annak ellenére, hogy kritizálok, szerethető világot ábrázolok, amelyben egy megfigyelő jelenléte sejlik fel. Azt hiszem, ha többségben élnék valahol, ezeket a rajzokat így soha nem tudtam volna megrajzolni.Az biztos, hogy nincs a rajzaidban az a fajta éles gúny, ami a Charlie Hebdo francia karikatúra-lapra jellemző. Ez akkor az erdélyiségednek köszönhető?

Valószínű. Tapintatosabb vagyok. A charlie hebdós történet engem is érintett, annak idején, amikor megkérdeztek, azt nyilatkoztam, hogy tabutéma nincs a karikatúrában, viszont nagyon meg kell gondolni, hogy a tabutémákat hogy tálaljuk. Ezután jött egy erős, szerintem teljesen megalapozatlan vád, hogy megalkuvó vagyok. Meglepett, de meg is erősített érdekes módon. Ez a fajta tapintat mindig is bennem volt. Úgy is lehet ábrázolni egy nagyon kemény tabutémát, hogy csak utalsz rá, nem muszáj megmutatni teljes valójában, amit kritizálsz, mert akkor gyakorlatilag megrágod a befogadónak az üzenetet.

A Charlie Hebdót védeném is, annak ellenére, hogy nem értek azzal egyet, ahogy ők gondolkodnak: a nézők fejében az van – függetlenül világnézettől, vallástól, kultúrától –, hogy az, ami a Charlie Hebdóban megjelenik, az a karikaturista véleménye. Szerintem viszont fordítva van: a karikaturista a közösség véleményét tükrözi, ő azt rajzolja meg, ahogyan gondolja, érzi, hogy a közösség gondolkodik. Az emberek fejében rengeteg olyan gondolat van, amit nem nyilvánítanak ki, mert szociális, társadalmi tapintat van bennük, a francia rajzolók viszont ezt kendőzetlenül, agresszíven megjelenítik.Változtatott valamit a munkáidon ez a felismerés?

Azóta jelentek meg kényesebb témában rajzaim, van román-magyar kapcsolatról, székely-román kapcsolatról szóló is, ezeket bátrabban mertem megrajzolni. Másrészt megrajzolom a karikatúrát, és elengedem attól a perctől kezdve, amint megjelenik. Az már nem az én produktumom, hanem a konjunktúráé. Történt valami a politikában, közéletben, én arra reagáltam, meglett a rajz, és attól a perctől kezdve én elvonatkoztattam magamtól. A rajznak pont olyan fontos eleme az is, ami megtörtént, az is, akihez eljut, mint én. Nem volna szerintem etikus, hogy azt mondjam: az a rajz csak az enyém. A Facebookon is szoktam őket közölni, és akkor jön hideg-meleg, de nem szólok hozzá, mert már ott van a rajz, és arról vitatkoznak. Úgy gondolom, hogy ez is szerepe a karikatúrának.

Volt olyan, hogy önálló életet kezdett élni egy karikatúrád a Facebook-oldaladon kívül?

Egy konkrét esetről tudok, ez egy olyan rajz, amit én nem is posztoltam soha. Valahonnan átvették, más címet kapott, megjelent különböző gyűjteményekben, orosz, angol, magyarországi oldalakon is… virálissá vált gyakorlatilag. Ennél jobbat szerintem a mai világban egy közlő ember nem kívánhat.

Nem a Humorfeszt szombati napján tartod az első karikatúrázási gyorstalpalót. Tényleg úgy gondolod, hogy a karikatúra-rajzolás mestersége könnyen elsajátítható?

Igen is, meg nem is. Nyilván ez egy kicsit önfényező történet is, az előadás címe az, hogy Dackorszak – avagy egy karikaturista műhelytitkaiból. Elmagyarázom, hogy én honnan indultam, melyek egy sajtókarikatúra elemei, hogy milyen egyszerű, hétköznapi a történet, a téma, ha nem is az utcán, de bennünk hever, és a poénra is adok egy-két receptet. Nem olyan ördöngösek az eszközök, amiket használni kell. Én is nehezen tanultam meg rajzolni, sőt, most sem tudok rajzolni, jó, az átlaghoz képest valószínű, hogy kicsit jobban, és nem tartom magam nagyon poénos, spontán embernek sem, de kitaláltam azt a receptet, ahogy azt, ami a fejemben van, ahogy látom a világot, egy egyszerű rajz segítségével, picit kritikus, érzékeny szemmel át tudjam adni.Az, hogy mindennap kitalálsz egy poént, segít könnyebben átvészelni a mindennapokat?

Nekem normalitást jelent, hogy húsz éve mindennap rajzolok. Olyan szinten segített, hogy jólesik tudni: amit gondolok, az átmegy, egyfajta önbizalmat ad. De az is biztos, hogy ha nem létezne határidő, lapzárta, akkor ezeknek a rajzoknak töredéke sem létezne. A humor, az önirónia szerintem segít abban, hogy azt az űrt, ami az idealizált és a reális énünk között tátong, valamennyire kitöltse.

Mennyi idő alatt készült a leggyorsabb karikatúrád?

Egy perc alatt… Nagyon sok rajzomnak az a címe, hogy „Szöveg nélkül”. Ezelőtt 4-5 évvel, április elsejére készült egy „rajz”, egy fehér lapot küldtem be, azzal a címmel, hogy „Ötlet nélkül”. Azt gondoltam, hogy ha mindent kritizálok, akkor magát a karikatúrát is, saját magamat is lehet. Melyik nap volna arra alkalmasabb, mint április elseje, hogy a karikatúrámat is kikarikírozzam? Nehezen nyelte le a szerkesztőség egyébként ezt a karikatúrát, de végül megjelent.

Átvehetik a mémek a karikatúrák helyét? Te fogyasztasz ilyesmit?

Nagyon szeretem őket, igen. Azt nem mondanám, hogy mélyre hatolnak, inkább gegszinten működnek, a lényeg a gyorsaság: ha történik valami, rá pillanatokra azt egy mémben, egy gifben megmutatják. Régebb is megvoltak a belterjes viccek, poénok minden kisebb-nagyobb közösségben, rögtönözve kigúnyolták azt, aki bakizott, és aznap azon mulattak, ez viszont manapság széleskörű lett a digitális felületeken. A mémek a fiatal generáció belterjes fricskái.

Attól viszont nem tartok, hogy a karikatúrának leáldozott. Az hosszabb távon gondolkodik, mélyebbről üzen.És ha már a generációknál tartunk: ekkora szakadék szerintem soha nem létezett a nemzedékek közötti a kommunikációban, mint most. Én mindig védem a fiatalokat. Mantrázzuk, hogy bezzeg a mi időnkben, bezzeg a maiak, hogy ők csak mobiloznak, egyfajta virtuális világban élnek, nem olvasnak, nem érdekli őket a mi világunk… Ez részben így van, de falak emelésével ezen változtatni végképp nem tudunk. Inkább menjünk mi közelebb a világukhoz, legyünk kíváncsiak, érzékenyek irántuk és az iránt, ami őket érdekli, és tegyük meg mi az első lépést feléjük. Miután ezt megtörtént, hitelesebbé válunk a szemükben, és akkor várhatjuk el, hogy ők is lépjenek az irányunkba. Azt hiszem, hogy a humor ehhez is az egyik hatékony eszköz lehet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?