Szent György Napok: összeállt a Kultúrkert programja

Öt színpaddal, hagyományos kézműves vásárral, lacikonyhákkal, gazdag street food és kézműves sör kínálattal készülnek az idei Szent György Napokra, jelentették be szerdai sajtótájékoztatón a szervezők. Czimbalmos-Kozma Csaba sepsiszentgyörgyi városmenedzser a május 3-5. között zajló, 28. Szent György Napok rendezési terve az elmúlt évek mintáját követi, de lesznek változások is.

A városmenedzser szerint a Szent György napi főszínpad továbbra is a város főterén kap helyet, a tavaly bevezetett közösségi színpadot idén is a Művészeti Líceum udvarán rendezik be, de a résztvevők visszajelzései alapján a téren néhány padot is elhelyeznek, illetve közelbe lacikonyhákat is elhelyeznek.

Az ifjúsági színpad a városháza udvaráról a múzeum melletti romudvarba költözik, a Székely Nemzeti Múzeum udvarán kap helyet a már hagyományos kultúrkerti színpad. Idén pedig visszavezetik a tavaly felszámolt Szent György téri színpadot, ahol utcazenészeknek és alternatív zenekaroknak biztosítanak fellépési lehetőséget, a téren pedig berendeznek egy gazdag street food és kézműves sör vásárt. A hagyományos kézműves vásár idén is a Kós Károly és a Gróf Mikó Imre utcákban kap helyt, a lacikonyhák helyei sem változnak az elmúlt évekhez képest. Újdonság még, hogy idén először szerveznek majálist is a Sepsiszentgyörgyhöz közeli Sugásfürdőn, mondta a városmenedzser, aki szerint május 1-én, az üdülőtelepen különböző kulturális és szórakoztató programokra is sor kerül. 

Czimbalmos-Kozma Csaba szerint újdonság még, hogy a Bodok szálloda parkolójában nem adnak helyt a vidámparknak, hiszen ezt a Sepsi Aréna parkolójába költöztetik. A város Csíkszeredai határában lévő sportlétesítmény vezetője, Bodor Lóránd hozzátette: a vidámpark mellett lesznek lacikonyhák is, illetve szerveznek egy oldtimer autó kiállítást, ahol 100-120 régi járművet sorakoztatnak fel. A városnapok ideje alatt a Sepsi Aréna irányába félóránként indulnak autóbuszok, mutatott rá Bodor Lóránd.

Igényes programok, gazdag borkínálat

A Székely Nemzeti Múzeum miliőjének megfelelő programmal várja látogatóit a Kultúrkert – mondta Varga Mihály. A múzeumigazgató rámutatott, hogy 13. alkalommal nyitják meg a múzeumkertet a városnapok résztvevői előtt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az odalátogatókat kíváncsivá tegyék a múzeum kínálata iránt is. A koncertek szüneteiben ingyenes tárlatvezetéseket szerveznek, mondta Varga Mihály. Hozzátette: sikerült elérjék céljukat, hiszen míg korábban a Szent György Napok ideje alatt naponta 5-6 látogatója volt a Székely Nemzeti Múzeumnak, amióta működik a „Kultúrkert” program, naponta 200-250-en nézik meg a múzeum kiállításait is.

A Kultúrkerben május 3-án, pénteken a Codex együttes reneszánsz zenei koncertje nyitja a programsorozatot, majd három jazz koncert következik: a kolozsvári Rubié Trió, a budapesti Tóth Sándor Quartet és a sepsiszentgyörgyi Free Connection muzsikál. Május 4-én, szombaton, a blues és a világzene mellett már a népzene és néptánc is megjelenik a színpadon, így fellép szegedi Rambling Blues Trio, a budapesti Patak Zenekar világzenét játszik, amit a Százlábúak és Százlábacskák néptánc előadása követ, majd a budapesti Dűvő Zenekar népzenei koncertje és a szegedi Blues B. R. Others koncertje zárja az estet. Május 5-én, vasárnap István Ildikó és barátai gyermek táncházzal örvendeztetik meg a kicsiket és nem csak, majd a sepsiszentgyörgyi Borvilági együttes megzenésített, boros témájú verseket ad elő, majd a szintén helyi Jazzpar trió koncertezik. Vasárnap este fellép a marosvásárhelyi Maros Táncegyüttes, míg az idei Szent György Napok kultúrkerti zárókoncertjét a budapesti jazz együttes, a Vintage Dolls adja. A Kultúrkertben kap helyet idén is a borudvar.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?