Örökségünk Őrei: romantikus szellemkastély a Maros partján

A marosújvári Teleki-kastély borospincéjét a legenda szerint szellem vigyázza, akinek most már a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákjai is segítenek az őrködésben. Szüksége is van rá, hiszen mióta megszűnt az itt működő karácsonyfadísz-gyártó üzem, állapota folyamatosan romlik, a tulajdonviták pedig tovább késleltetik a megújulását. A neogótikus épületet az Örökségünk Őrei vetélkedőben fogadták örökbe a nagyenyedi diákok, akik röviden bemutatják tevékenységüket és az elfeledett Teleki-kastélyt a Maszol olvasóinak.

Miért különleges a felsőmarosújvári Teleki-kastély?

A Teleki-kastély számos tragédiát átvészelt, a zord időkben sem adta fel a harcot. Különleges, hiszen kibírta a sötét évszázadokat is, és még ma is áll. Ennek örülünk, igyekszünk ápolni és örökségként továbbadni. 

A nemrég a tanügyminisztérium országos versenynaptárába felvett Örökségünk Őrei műemlékvédelmi vetélkedőbe a 2018-2019-es tanévben több mint 600 fiatal kapcsolódott be 13 megyéből. A Maszol sorozatban közli a regionális döntőkbe került csapatok rövid beszámolóit.

Mi volt a legizgalmasabb információ, amit megtudtatok róla azóta, hogy elkezdődött az Örökségünk Őrei vetélkedő?

A csapat számára felettébb meglepő volt, amikor azt hallhattuk Kónya Mária tanárnőtől, hogy a kastélyban egy szellem lakik (a csapat weboldalt készített a kastélynak, ahol a történelem szakos tanárnővel készült interjú is olvasható). Még érdekesebbnek találtuk azt a tényt, miszerint a szellem nem is gonosz, mint a kísértetek többsége, hanem jóhiszemű. Ez az információ eleinte teljesen lesokkolta a csapatot, nem tudtunk mit kezdeni egy szellemmel, de a legenda végül még az előadásunkban is szerepet kapott.Mutassatok egy általatok készített képet, rajzot, kollázst, videót, vagy bármilyen vizuális anyagot, ami szerintetek legjobban jellemzi az épületet, vagy a csapat épülettel kapcsolatos munkáját! Hogy készült?

Legértékesebb munkánknak a kastélyról készült videót tartjuk. Ez az, ami igazán bemutatja a kastély jelenlegi állapotát, ami sajnos elég szomorú, hiszen az épület nagyon romos állapotban van. Egy péntek délután csapatunk kiment a kastélyhoz. Megtapasztalhattuk, hogy gyönyörű kilátással büszkélkedhet a műemlék. A sok munka és komolyság mellett szórakozhattunk is egy kicsit. Úgy érezzük, hogy ez a délután nagyon összehozta a csapatot, és összetartóbbá kovácsolt minket.

A vetélkedő melyik tevékenységeteket éreztétek a legnagyobb megvalósításnak, legsikeresebbnek?

Legnagyobb megvalósításnak tekintjük a kastélyról készült weboldalt és a videót. Emellett 11 osztályközösségben, és közel 10 országban népszerűsítettük a műemléket.

 

Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy az örökbe fogadott Teleki-kastélyt minél népszerűbbé tegyük, ápoljuk, védjük, és magyar örökségként továbbadjuk. Mára már nem is a versenyszellem élteti annyira a csapatot, hanem inkább az a munka, melyet abba fektetünk, hogy a Teleki-kastély ne vesszen el, hanem az elő örökség része lehessen.

Kapcsolódók

Kimaradt?