Székely Csabával indul a mai problémákat tematizáló kolozsvári felolvasószínházi sorozat


-A A+



Kortárs drámák egy régi házban címmel indul felolvasószínházi sorozat Kolozsváron, a Shoshin Színházi Egyesület és Vallásszabadság Háza szervezésében. Elsőként Székely Csaba Idegenek című drámáját olvassák fel a szerző jelenlétében április 1-én este hét órától. Az előadás után a szervezők beszélgetésre hívják a jelenlévőket.

Az új program célja, hogy jelenlegi romániai magyar, román, magyarországi és külföldi szerzők műveit mutassa be és ismertesse a kolozsvári színházkedvelőkkel, továbbá, hogy a mával foglalkozó, mai problémákat tematizáló szövegeken keresztül új nézői rétegeket közelítsen a színházhoz.A hozzávetőlegesen másfél havonta jelentkező kulturális est megszervezésével a Shoshin hosszú távon hozzá szeretne járulni ahhoz, hogy a kortárs drámai törekvések iránt kialakuljon egy stabil fogyasztói igény, ezáltal is katalizálva új szövegek születését. Ennek folyományaként, amikor csak lehet, a szerzők jelenlétében kerülnek felolvasásra a szövegek, ezzel is lehetőséget adva az előadás utáni beszélgetésekre.

A Kortárs drámák egy régi házban sorozat első felolvasott szövege Székely Csaba Idegenek című drámája. A három egyfelvonásos az idegenség, a másság, a „mi és ők” kérdéskörét boncolgatja három példázaton, allegorikus történeten keresztül. Székely Csaba így vall a szövegről: „Amikor világra jövünk, nincs bennünk előítélet. Viszont beleszületünk egy előítéletekkel teli társadalomba, és elég hamar megtanuljuk, kik a rosszak. A jók, azok mi vagyunk, természetesen. Jobbak vagyunk, mint »azok«, hiszen »azok« rosszat akarnak nekünk. Persze mi is rosszat akarunk nekik, csakhogy nekünk jó okunk van rá. Aztán néha csalódunk az előítéleteinkben, és rájövünk, hogy amit »azokról« tudunk, az nem egészen úgy van. Sőt, az is lehet, hogy hazugság az egész.”

A felolvasószínházi sorozat második eseményére májusban kerül sor, a nyári szünet után pedig ősszel jelentkezik ismét. 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X