Kómából ébred Nóra a kolozsvári színház új Ibsen-előadásában

Szombaton este nyolctól mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház Henrik Ibsen Nóra című színművét. Botond Nagy rendezésében a címszereplő nő a tehetetlenség kómájából ébred, mindazokkal a mai nőkkel együtt, akik kilépnek egy számukra rossz élethelyzetből, vagy kiállnak a jogaikért.

Visky András művészeti igazgató a 2014-es kolozsvári Interferenciák fesztiválon résztvevő német rendező, Thomas Ostermeier gondolatával vezette be az új előadást: ismét Ibsen-korszakba léptünk, a norvég drámaíró fogalmazta meg legpontosabban azt a helyzetet, amibe a mai nyugati kultúra került. „Ebben a kultúrában egyetlen vallási hely maradt és mindannyian oda járunk istentiszteletre, ez pedig a pénz temploma” – idézte fel Ostermeier gondolatát Visky. A művészeti igazgató különösen fontosnak tartja, hogy Ibsen világa éppen a legfiatalabb erdélyi alkotók szemüvegén keresztül látható a március 16-i bemutatón. Hosszú évek óta ez a színház „legfiatalabb” évada, tette hozzá.Az új előadást beharangozó keddi sajtótájékoztatón a társulat új tagja, Tőtszegi Zsuzsa is bemutatkozott: a frissen végzett színésznő Kiddót, a gyermekszerepet játssza.

Ibsen Nórájának ősbemutatója kerek 140 évvel ezelőtt, 1879-ben volt Koppenhágában, de Botond Nagy rendező éppen aktualitása miatt figyelt fel rá. „Nagyon kemény szöveg”, véli a 24 éves rendező, aki 2018-ban a nagyszebeni színházban Ibsen másik drámáját, a Hedda Gablert rendezte.

Nóra fokozatosan rájön, hogy babaháza (ez a dráma eredeti címe) hazugságokra épül, és a végül úgy dönt, hogy családját, gyermekeit hátrahagyva új életet kezd, feláldozza ezért társadalmi helyzetét, biztonságát. Először a történet társadalmi vetületét emelték ki, később azonban inkább a lélektani kérdések kezdték foglalkoztatni az alkotókat, így jutottak el a kóma állapotáig, ami a kolozsvári előadás kulcsmotívuma, számolt be a koncepció alakulásáról a rendező.Nóra tehát kómából ébred, de itt persze nem klinikai állapotról van szó, sokkal inkább arról, hogy milyen fázisokon megy át egy mai nő, amíg ki tud lépni egy számára káros kapcsolatból, vagy egy helyzetből, amelyben nem tud kiteljesedni, részletezte Kali Ágnes dramaturg. „A kóma egy kiszolgáltatott állapot. Tehetetlenség. Egy helyben toporgás. A szabadság ellentéte. Az ember hajlamos arra, hogy bebörtönözze magát hazugságokba, elképzelt valóságokba, régi traumákba, ismétlődő bántalmazásokba” – olvasható az előadás beharangozó szövegében.

Az előadásban a díszleteket és kellékeket projekció helyettesíti, Rancz András látványtervező, aki a kolozsvári színház korábbi előadásaiban is dolgozott már (Vakok, A velencei kalmár), a játéktér és a nézőtér közé iktatott vetítési síkkal kísérletezik. A teret a jelmezekért is felelő Carmencita Brojboiuval együtt alakította ki, ezt pedig a címszerepet játszó Ötvös Kinga mozgásterve alapján „lakják be” a színészek. A cél a letisztultság volt: a szikárra vágott szöveg, a mindössze 6x3,5 méteren mozgó színészek Ibsen esszenciáját igyekeznek megmutatni.

A színészek közül többen Botond Nagy korábbi kolozsvári rendezésében, a Vakokban is játszottak. A rendező mindig izgalmas csapatot verbuvál, mondta Albert Csilla, aki örül, hogy a számára eleve nagy kihívást jelentő Ibsen-szöveggel éppen ezzel az alkotócsapattal együtt találkozott. Kántor Melinda úgy gondolja, hogy Botond Nagy érzékeny, bátor rendező, akitől az idősebb generáció mindig új impulzusokat kap. A társulat friss tagja, Tőtszegi Zsuzsa pedig értékelte, hogy az egyetemen megismert színházi nyelvhez képest most teljesen új dologgal, a nonverbális színpadi kommunikációval kísérletezhetett.Az előadásban Árus Péter, Ötvös Kinga, Váta Loránd, Viola Gábor, Kántor Melinda, Tőtszegi Zsuzsa és Platz János látható. Az előadás látványtervezője Rancz András, jelmeztervezője Carmencita Brojboiu, dramaturgja Kali Ágnes. A zenét és hangtervet Kónya-Ütő Bence, a fénytervet Romeo Groza, a digitális grafikát Szederjesi Szidónia, míg a színpadi mozgást Ötvös Kinga jegyzi.

A szombati bemutató után március 17-én, vasárnap, valamint március 28-án, csütörtökön is műsorra tűzik a Nórát. Az előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, valamint online.

Kapcsolódók

Kimaradt?