Székelyföldi Operahétre készülnek Csíkszeredában

Egy hétre Csíkszeredába költözik júniusban a Kolozsvári Magyar Opera társulata, jelentették be szerdán a városi önkormányzat sajtótájékoztatóján. A június 18. és 23. között megszervezett Székelyföldi Operahéten olyan nemzetközi szinten elismert, Liszt Ferenc-díjas előadók lépnek fel, mint Miklósa Erika és Kovácsházi István.

A június harmadik hetére szervezett eseménysorozatot operettek és operák közül válogathat a közönség. „Nem véletlenül választottuk a Nagy visszatérés címet az előadás-sorozatnak, hiszen ez egy sok éve dédelgetett álom, visszagondolva már tizenhat éve, hogy szeretnénk sor keríteni rá. Egy teljes hétre költözik ide a Kolozsvári Magyar Operaház és remélhetőleg egy hosszú távú együttműködés is kialakul majd ebből” – mondta Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere.A programban szerepel a Bánk Bán, az Ali Baba és/vagy negyven rabló, a Csárdáskirálynő és a Traviata is. „Nagy öröm számunkra ez a lehetőség, ugyanakkor költséges és körülményes az előadások leszervezése, kiszállítása is. Ilyen jellegű program még nem volt Csíkszeredában, ezért reménykedünk a sikerben” – nyilatkozta Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója. Az intézményvezető hangsúlyozta, hogy a legmagasabb minőséget igyekeznek elhozni Csíkszeredába, ennek érdekében pedig a legjobb énekeseket hívják meg.

Mint megtudtuk, összesen 170 személy érkezik Kolozsvárról a Székelyföldi Operahétre, ebből 30 színpadi-műszaki munkatárs, 44 hangszeres, a csapat többi tagját pedig az énekművészek és a szervezők teszik ki.

Az előadásokra csütörtöktől lehet jegyet váltani online. 

A Székelyföldi Operahét programja:
Június 18., kedd, 19.00: Bánk Bán
Június 19., szerda, 16.00 és 19.00: Ali baba és/vagy a negyven rabló
Június 20., csütörtök, 19.00: Bánk Bán
Június 21., péntek, 19.00: Csárdáskirálynő
Június 22., szombat, 19.00: Csárdáskirálynő
Június 23., vasárnap, 19.00: Traviata

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?