Világsztárt jelentett be a Vibe Fesztivál

A Vibe Fesztivál történetének eddigi legnagyobb nemzetközi előadóját jelentették be a szervezők: Marosvásárhelyre érkezik a Lost Frequencies. Valentin-napi akció is várja a fesztiválozni vágyókat.

A belga származású DJ és producer 2014 óta, az Are You With Me című sláger megjelenésétől számít a nemzetközi zenei szcéna meghatározó alakjának. Az Are You With Me 300 milliós nézettséget súrol a Youtube-on, megjelenése utáni hetekben pedig tizennyolc országban vezette a toplistákat. Második slágere, a 2015-ös Reality hasonló sikernek örvendett, jelenleg 200 millióhoz közelít a nézettsége. A belga sztár újabb világraszóló sikereit 2017-ben és 2018-ban olyan együttműködések hozták, mint a James Blunt-al, Zonderling-el vagy Netsky-al kiadott slágerek.

A már bejelentett Punnany Massif, Halott Pénz, Wellhello, Kowalsky meg a Vega, Follow the Flow, Horváth Tamás, USNK, Krúbi után további új zenekarokkal bővült a fellépők listája. Az erdélyi Ego Sum, a kézdivásárhelyi és budapesti koprodukció, a YesYes és a magyarországi Sky Fanatic és Drop The Cheese fognak fellépni a Vibe színpadain.

Február végén jár le a jelentkezés az Epic Music Battle DJ- és zenekarversenyre, ami hat erdélyi zenekarnak és nyolc erdélyi DJ-nek biztosít fellépési lehetőséget a Vibe színpadain, a fesztivál Instagram-oldalán futó közönségszavazás alapján.

Valentin-napi akció, bérletárak

Kétezer lej összértékű akciókkal készültek a szervezők az idei Valentin-napra. A páros belépő megvásárlásával a játékosok egy Valentin-napi rózsacsokrot, egy marosvásárhelyi wellnesshétvégét vagy akár kétszemélyes szállást is nyerhetnek öt éjszakára a fesztivál ideje alatt. A Vibe Fesztivált július 4. és 7. között szervezik meg.A 149 lejes Yellow Pass nevű fesztiválbérletet február 16-ig lehet megvásárolni, ezután a Blue Pass következik, amit már 179 lejért árulnak a szervezők. A végső bérletár a fesztiválon 250 lej lesz. A szervezők megkezdték a VIP jegyek értékesítését is, ezek ára 399 lej. A belépőket a www.vibefestival.ro oldalon lehet beszerezni, offline pedig a partnerhelyiségekben:

Marosvásárhely - Tutun, Busz, La Frog, Karma és G., illetve az MMDSZ és HÖK irodák
Kolozsvár - Insomnia, Heltai és Submarine, valamint a KMDSZ, KIFOR és HÖK irodák
Székelyudvarhely - Spíler és UIET iroda
Csíkszereda - Ólommadár és Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Sepsiszentgyörgy - Szimpla
Nagyvárad - NMD iroda
Brassó - BMD és Nebulónia iroda

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?