A Dal 2019: az USNK-nak véget ért a verseny

Az Acoustic Planet nyerte A Dal 2019 első elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Petruska és Vavra Bence, a tévénézők szavazataival a The Middletonz jutott tovább a döntőbe. A X-Faktor-nyertes USNK rapduó nem jutott be a fináléba. 

 

A kolozsvári fiúk a Posztolj! című számmal (dalszöveg: ByeAlex, zene: Somogyvári Dániel) jelentkeztek a dalversenyre, amelynek tétje, hogy megtalálják Magyarország idei eurovíziós produkcióját. A múlt heti válogatón az USNK a közönségszavazatoknak köszönhetően jutott  tovább az elődöntőbe, de ez szombaton már nem sikerült, mert Kállay-Saunders András formációja volt a nézők favoritja. 

Az USNK teljes produkciója és a zsűri értékelése az alábbi videóben visszanézhető.

Az Acoustic Planet Nyári zápor című dala 45 pontot kapott a zsűritől és a nézőktől. Szintén bekerült a fináléba Petruska, aki a Help Me Out of Here című dalt adta elő és Vavra Bence, aki a Szótlanságot énekelte; mindketten 42 pontot szereztek.

A négy zsűritag - Vincze Lilla, Both Miklós, Mező Misi és Nagy Feró - mellett az ötödik zsűritag a közönség volt. A nézők a produkciók elhangzása alatt 1-től 10-ig pontozhattak SMS-ben, ezeket összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, így jutott tovább három dal. A negyedik továbbjutó a nézők szavazataival a The Middletonz és a Roses című dal lett, így ez a formáció is folytathatja.

Szombaton ugyanakkor átadták A Dal 2019 Felfedezettje elnevezésű díjat is, amelyet a zsűri szintén az Acoustic Planetnek ítélt oda. A csapat felléphet az idei Petőfi Zenei Díjátadó gáláján.

A február 16-i második elődöntőben szintén kilenc produkció látható és hallható, közülük is négyen jutnak a döntőbe.

Lehet szavazni az akusztikus produkciókra

A 30 versenydalnak akusztikus változatai is készültek, ezekre a www.adal.hu oldalon az Akusztik menüpont alatt lehet szavazni február 20. éjfélig. A győztest a műsor döntőjében jelentik be.

(Címlapfotó forrása: ByeAlex hivatalos Facebook-oldala)

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?