Hiányzott az otthoni pityókás kenyér, így kenyeres műalkotásokról indított blogot Váncsa Domokos


-A A+



Fehér, fekete, gluténmentes, otthon sütött vagy előre szeletelt – az, hogy milyen kenyeret fogyasztunk, sokat elárul a társadalmunkról, a világnézetünkről. A keresztény alapszimbólum, Krisztus teste, a kenyér már kevésbé fontos a nyugat-európai étkezésben, a kortárs művészeket viszont ennek ellenére, vagy éppen ezért továbbra is foglalkoztatja. Megkerestük Váncsa Domokos Írországban élő sepsiszentgyörgyi képzőművészt, aki kenyeres gondolatokat gyűjt, nem csak művészektől, hanem az internet különböző bugyraiból is. Kenyérblogjára a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér decemberi Kalória című csoportos kiállítása kapcsán figyeltünk fel.

A legrégebbi bejegyzés 2009 áprilisából származik, azóta gyűjtöd a kenyérrel kapcsolatos műalkotásokat, gondolatokat a kenyérblogra. Mikor és miért kezdett el foglalkoztatni a kenyér és a művészet metszéspontja? Köze volt ennek ahhoz is, hogy külföldön élsz?

Több kenyérrel kapcsolatos művel futottam össze rövid idő alatt, aztán spontán módon úgy döntöttem, hogy csinálok egy weboldalt, ahol elkezdem gyűjteni őket. Képzőművész lévén a művészetek szemszögéből voltam kíváncsi, ki hogyan viszonyul a kenyérhez.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Breakfast Included 함께라면 어디든 #suiteroom

A post shared by Henn Kim / 헨 킴 (@henn_kim) on

Mint ahogy az lenni szokott, a folyamatban jövök rá az ok-okozat mélyebb részleteire. A gyűjteményt nem sokkal Írországba való jövetelem után indítottam, amikor a honvágy gyötört, és ezáltal egy kompenzáló elemmé vált. Az első pár évben a bevásárlóközpontokban mindig a kenyér-részlegnél akadtam el. Több tucat kenyér közül nem tudtam választani, csak jártam a sorok között - valószínűleg tudat alatt abban reménykedtem, hogy hátha felbukik egy pityókás házikenyér.

A 2015-ös PulzArt fesztiválon kenyérműhelyt vezettél. Milyen fizikai kapcsolatban állsz a kenyérrel?

A kenyeres munkák gyűjtése közben eszembe jutottak a gyerekkori élményeim, amikor találkoztam a kenyérsütés folyamatával, és elkezdtem otthon kovászos kenyeret sütni, aminek teljesen más az íze, mint az élesztővel készült kenyéré, egy leültömben egy felet is meg tudok enni. A PulzArt-os műhely egyik célja az volt, hogy közelebb hozza a fiatalokat a kenyérsütés varázsához.

Nem csak művészek alkotásait, hanem „talált tárgyakat” is gyűjtesz a blogon, például ilyen a család alkotmányos meghatározásának megváltoztatása ügyében szervezett referendumon való részvételre buzdító kenyércímke. Mi kerülhet fel a blogra?

Eléggé kitágítottam a skálát: mémeket, plakátokat, reklámokat, még giccses anyagokat is posztolok, mindent, ami plusz információt hordoz magában, vagy izgalmas helyzetképet tükröz.Azt írod, hogy Tatsumi Orimoto japán művész performansza adott impulzust a blog elindításához. Mit emel ki a távol-keleti kultúrából érkező művész a keresztény és a zsidó kultúrában jelentős szimbólummal, a kenyérrel?

Orimotónak volt tíz éve egy kenyeres performansza, amely a 15 század végétől Japánban kezdődő keresztényüldözés első 26 mártírjának keresztre feszítését eleveníti fel. A kenyér, mint kultúra és információhordozó megbukott, rizs-kenyér 1-0. Az üzenetet nehéz szavakban megfogalmazni, de valószínűleg az eltérő kultúrák egymás iránti nyitottságáról vagy legalább az elfogadásáról is beszél. Neki tetszett a Bibliában az, hogy a kenyér testet jelent.Mindenkinek szüksége van élelemre, kenyérre, az embereket összeköti az, hogy rendszeresen táplálkozniuk kell (még a művészeknek és kulturális ikonoknak is, lásd az Andy Warhol burgert eszik című videót). Mégis éppen a kenyér az, ami fontos társadalmi különbségekre világít rá. Erdélyben például a fekete kenyér egyet jelentett 1989 előtt és mást jelent most. Hogy változott az utóbbi időben a kenyér erdélyi kultúrába ágyazottsága?

A mindennapi kenyérért évezredekig keményen meg kellett dolgozni, épp ezért könnyű volt nagyra értékelni, mint eledelt és vallási szimbólumot egyaránt. Napjainkban már készen szeletelve érkezik a kenyér az asztalunkra, már erről a gesztusról is lemondunk kényelmünk érdekében. A „globális falu” trendjei folyamatosan radírozzák ki es írják át étkezési szokásainkat is. ’89 előtt az olcsó és „rossz” fekete kenyeret zsákoslag vettük a malacoknak, ma meg a fekete az új fehér, mert egészségesebb, a gyerekek meg pizzát követelnek ebédre. A „lokális falu” helyzetéből adódóan még őrzi a recepteket, a magokat - semmi sem vész el, csak átalakul... van, ami megmarad.Erdélyi alkotótársak munkái is megjelennek a blogodon. Mennyire gyakori téma a kenyér a közelmúlt erdélyi művészetében?

Minden évben felbukik egy-egy mű vagy akár egy tematikus kiállítás is a kenyér kapcsán. Itt megemlíteném Daczó Enikő és Kolumbán Hanna 2015-ös Anahita, valamint Szabó Réka 2017-es Elődeink ujjlenyomatai című sepsiszentgyörgyi kiállítását. Mindkettő úgy tekint a kenyérre, mint folyamatra. Előbbi a kenyérmassza puha, nőies anyagszerűségével kísérletezik, míg utóbbi a lisztben hagyott részletgazdag nyomok, valamint az időt, energiát igénylő munka és a játék közös kapcsolatát ötvözi.Blogodban is szerepel az eat art, ezen belül a kenyeret tematizáló munkák alapembere, Daniel Spoerri, aki ráadásul pont Romániában született és 2018-ban volt az első romániai önálló kiállítása Sepsiszentgyörgyön. Mit helyettesít az ő munkáiban a kenyér?

Először is örvendek, hogy egy ilyen kaliberű művésznek egy kisvárosi kiállítótér - a Magma - adott otthont Romániában legelőször. Andy Warhol hamburgeres performanszával ellentétben Spoerri eat-art műveinek többségében az étkezés közös élménye elevenedik meg. Más munkáiban, mint például a női kenyércipőben, a kenyér karnális kettőségét látom - benne van az élet, de az elmúlás is.Legtöbben azt tanultuk otthon, hogy „az étellel nem játszunk, kenyeret nem dobunk ki”. Hogy reflektálnak az általad gyűjtött műalkotások arra, hogy táplálékból tárgyat csinálnak, hogy éppen ezt a szabályt szegik meg: játszanak az étellel?

A művészetben szinte mindent szabad, akárcsak a király udvari bolondjának, ugyanis a művész nem öncélúan cselekszik. Jó példa a kenyérdobálásra Vetró Barnabás 2009-es performansza, ahol ő a kenyér szentségét teszi próbára, ugyanakkor elkerülhetetlenül eszünkbe jut a jól ismert szólás is: „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.”

Egy 2005-ös dokumentumfilmben láthatjuk, hogy például Bécsben naponta annyi el nem adott kenyeret égetnek el, hogy az elég lenne Ausztria második legnagyobb városának, Graz-nak az ellátására, és itt még nem beszéltünk arról, hogy mennyi el nem fogyasztott kenyér kerül a szemétbe az emberek otthonaiban. A kenyér, mint szimbólum szinte teljesen kiüresedett, reflexből vagy tiszteletből ismételgetjük őseink érveléseit, ami nem föltétlenül rossz, mivel a jelenlegi pazarlás – főleg nyugaton – tarthatatlan, és etikailag sem korrekt.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X