Csuporra nyomtatott kulturális örökség Nagyszebenben

Szuvenírtárgyak értékesítésével próbál kimászni a pénzügyi kátyúból a nagyszebeni Brukenthal Múzeum. Az intézmény Brukenthal-címkés bortól kezdve csuprokon és söröskorsókon át bűvös kockáig ötszáz különböző ajándéktárgyakat kínál eladásra, hogy a pénzt önfenntartására fordítsa.

borosuvegbrukenthal resize
A múzeum alkalmazottai március utolsó napjaiban már a fűtetlen épületben dolgoztak, mert a gázszámlát sem tudták kiegyenlíteni.

csuporbrukenthal resizeSabin Luca, a Brukenthal múzeum igazgatója felhívást intézett minden nagyszebeni polgárhoz, illetve az ország-világ kultúrakedvelőihez, hogy egy-egy ajándéktárgy megvásárlásával támogassa az intézményt, amelytől a kulturális tárca még a közköltségek fedezéséhez szükséges összeget is megvonta. A pénzhiány miatt április elsejétől több kiállítást kénytelenek voltak bezárni.

brukenthal resizeA vészharangok megkongatása után végül kedden hétszázezer lejjel egészítette ki a Brukenthal múzeumnak szánt összeget a kulturális és örökségvédelmi minisztérium. Ez az összeg arra elég, hogy Nagyszeben és Erdély egyik legfontosabb kulturális intézménye kiegyenlítse a számláit, arra viszont kevés, hogy újra megnyissa a tegnap (április 1-jén) lakat alá helyezett kiállításait.

brukenthalkulso resizeA Brukenthal múzeumot Samuel von Brukenthal építtette 1778–1788 között, miután Erdély kormányzójává választották.

Képtárában Jan van Eyck, Pieter Bruegel, Hans Memling, Anthonis van Dyck, Jakob Jordaens, Frans Snyders, Jan Fyt, Antonello da Messina, Allesandro Magnasco, Tiziano, Hans Schwab von Wertingen, Hans von Aachen, Lucas Cranach, Paul Troger, Martin Meytens és Jan Kupecky festményei csodálhatók meg, könyvtárában több mint 300 000 tételt őriznek, többek közt 382 ősnyomtatványt és kéziratot, harmincezer 16–18. századi nyugat-európai és 1500 régi román könyvet, illetve kortárs könyveket és folyóiratokat. A Brukenthal Múzeum komplexumához tartozik az Altemberger Történelmi Múzeum, a Természettudományi Múzeum, a Patikatörténeti Múzeum és az August von Spiess Vadászati Múzeum is. citynews brukenthalbelso resize

Kimaradt?