„Minden ami a netre került, ott is marad” – véget ért a Kommunikációs Napok

Két nap, tíz évfolyam volt és jelenlegi diákjai, tizennégy előadás, tizenöt előadó, huszonkét szervező, kétszáz résztvevő – így számszerűsíthető a X. Kommunikációs Napok, amely Kolozsváron zajlott a hétvégén.

A szakmai konferenciát idén is a BBTE kommunikáció és közkapcsolatok szakos végzős hallgatói szervezték. Ez évben a konvergencia tematikájára építették a rendezvényt, amely a kommunikációtudomány egyéb tudományokkal való keveredéséről szólt.

Összesen 15 külföldről és belföldről érkező előadó szórakoztatta és formálta az érdeklődőket, valamint az eddigi kilenc Kommunikációs Napok főszervezőivel és szervezőivel is beszélgethettek a jelenlévők.

A konferencia szervezői péntek reggeltől egészen szombat estig várták az érdeklődőket. Összesen körülbelül 200 fő vett részt a tizedik Kommunikációs Napokon. A konferencia fő célközönsége a kommunikáció, újságírás és fotó-film szakos hallgatók, de a rendezvény sokszínűségének köszönhetően, több karról is jelen voltak egyetemisták, több szakmából voltak résztvevők, és középiskolás diákok is ellátogattak az eseményre. Az érdeklődők között szép számban találkozhattak közgazdaságtan, teatrológia és informatika szakos egyetemistákkal is.

Meghívottjaik a hétvégén lezajlott rendezvény tematikájának és a szakma folyamatos fejlődésének köszönhetően jelenlegi helyzeteket, aktualitásokat és várható továbbfejlődési területeket ismertetettek meg közönségükkel, így a szervezték elérték azon célunkat, hogy széles körben érdekeltté tudják tenni a konferenciát, hiszen a kommunikációtudomány megjelenési formáiba nyerhettek betekintést a jelenlevők.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?